A nyakék nyomában 5. fejezet

- Szocsipilli.

- Micsoda? Te viccelsz velem! – rökönyödött meg Gale – Az én isteneim nem ilyesfélék, ráadásul Manitu hitvese, miért támadná hátba még őt is?

- Szóval Manitunak köze van ehhez a képességhez? – érdeklődött a boszorkány fél szemöldökét felvonva.

- Igen, mondhatni – próbált a sámán még mindig nem egyértelmű választ adni erre a kérdésre.

- Érdekes, meg kell hagyni. 

- De miért akarja az egyik szerelemistennő a ti javatokat azzal, hogy közben egy másik szerelemistennőt gyaláz ezzel meg? 

- Az istenek már csak ilyenek, nem?

- Ez nem minden istenre igaz. Rengeteg nép isteneirr rá lehetne fogni, amit mondasz, de akadnak népek, melyek istenei kimondottan szelídek, Szocsipilli volt eddig a legszelídebb isten, akivel valaha találkoztam, nem értem ezt az egészet.

- Érteni én sem értem, de biztos vagyok benne, hogy Szocsipilli nem ellenséges szándékkal segített nekünk. Azt éreztem volna – sandított félre Nonna.

- Hogyan? – meredt rá a férfi. Négyezer éve alatt ennyi megdöbbentő tényező soha nem jött össze, kezdte feladni a megértésre feltett szándékait.

- Ezzel – mutatott az ezüstmedáljára a boszorkány.

- Értem, tehát neked a billog tartalmú ékszereid az én rúnáimhoz hasonló figyelmeztetéseket adnak – érintette meg finoman a megmunkált fémet, hogy bensőbbségesebben is „megszemlélhesse” azt. Az ujjai között forgatta az ékszerből áradó varázslatot, hamar fel is ismerte annak származását. 

- Látom kelta istent választottál segítségül. Rég találkozhattam Aife varázslatával, örülök, hogy újra érezhetem ezt a gyönyörű erőt. Talán a szerelem isteneinek erejét tartják a leggyönyörűbbnek, de számomra a tudás sokkal szebb. 

- Elképesztő, hogy a puszta érintéséből meg tudtad ezt mondani – nézett fel a lány a férfira majdhogy nem tátott szájjal ámulatában.

- És hogyan vetted rá, hogy segítsen neked? – kérdezte tűnődve Gale. Ismerte az istennőt és számára olyan volt, mint egy az erdő mélyén vágtató szarvas, rengeteget tapasztal és tud, de csak nagyon keveseknek engedi, hogy láthassák a gyönyörű valóját. 

- Édesanyám hozzá imádkozott, mikor a születésemkor gondok adódtak. Mindenki őrültnek nézte, hiszen ilyenkor a születés isteneihez szokás imádkozni, de ő Aifét választotta. Abban reménykedett, hogy a tudás istenének biztosan lesz ötlete a gondok megoldására. Az istenünk meg is jelent, hiszen egy ilyen szokatlan eset számára is meglehetősen élvezetes volt. Később meglátogatott és tudtomra adta, ha segítségét szeretném, imádkozzam és megteszi, amit kérek. Igazán büszke volt, hogy az istenek közti kicsinyes versengést kialakíthatta a közreműködésemmel, gondolom ezért ajánlotta ezt fel. De gondoltam, ha már van, miért ne éljek ezzel a lehetőséggel.

- Már akkor is nagyban játszottál – nevetett fel kellemesen Zombie.

- Úgy is mondhatjuk – vigyorodott el a boszorkány. 

- De még mindig sejtelmem sincsen, hogyan jön a népem szerelemistennője a képbe.

- Amit a csekély életem során tapasztaltam, az az, hogy az istenek kiszámíthatatlanok, és ha meg akarod érteni a szándékaikat, akkor őrült vagy.

- Sajnos a gond az, hogy én eddig mindig ki tudtam igazodni rajtuk – sóhajtott a férfi tanácstalanul.

- Akkor mondjuk azt, hogy a szerelem egy sötét verem – kuncogott Nonna.

„Ez tetszett” – csóválta a farkát vigyorogva Rhune. Zombie is halványan elmosolyodott. 

Másnap reggel Zombie még mindig nyugtalanul mászkált fel-alá. A boszorkány a kanapén aludt kecsesen elnyúlva, akárhogyan is próbálta kitessékelni, az nem tágított tőle. Lassan belátta, a boszorkányoknál a ki nem mondott szavak is kimondottnak számítanak. 

- El kell mennünk a körhöz, bármennyire is ódzkodom tőle – pillantott Rhunera, aki már a reggelijét követelve foglalt helyet a konyhakövön.

„Először is add a szarvashúsomat, utána elmegyek veled akárhova” – morogta álmosan a szellemkutya.

- Hihetetlen, végre egyszer nem kell könyörögnöm, hogy megtegyél nekem valamit – forgatta a szemeit unottan Gale.

„Ikina ma is bal lábbal keltél? Egyébként meg miért kell a banyák körébe menni? A fele már ki is pusztult”

- Ne légy tapintatlan! – sandított hátra a válla felett a férfi – Talán nem hallja, de jelen van – nézett szigorúan – És muszáj elmennem oda, ha valami pontosabb információt is meg akarok tudni. Talán megtudom azt is, Szocsipilli mi a jó fenéért akarja megvesztegetni Frejját.

„Mit fogsz tenni, ha meglátja a holtakat? Frejját ismerve biztosan nem változtatta őket kámforrá, szépen ott hagyta mementónak” – villantotta ki éles fogait a farkaskutya.

- Tudom, hogy nem kedveled Frejját, én a részemről egyik germán istent sem szívlelem, mind vadak, de tiszteletben kell tartanod, hogy ő még téged is meg tud ölni. Egy szellem még mindig halandónak számít, csak a földiek nem képesek elérni, de egy isten már igen – csitította a haragos barátját, majd elé tette a szarvaspörköltjét – remélem ezzel kihúzod és nem hagyják el a szádat mocskos megjegyzések – ült le ő is az asztalhoz. Viszont amint megemelte a karját, hogy evőeszközhöz nyúljon a frissen tetovált rúnája maró fájdalmat pulzált a bőrébe, egész a csontjaiig. Elfojtott kiáltása nyögve hagyta el a száját és kiejtette a kezéből a villát, megmerevedtek a tagjai, de mindez csak pár másodperc erejéig tartott, utána, mintha mi sem történt volna, a fájdalom tovaszállt. 

„Ikina! Mi a franc volt ez?” – sietett oda mellé felmeredő bundával Rhune. A fülében világított az egyik kő, majd lassan az is alább hagyott a pulzálással – „Valami csiklandozta a fülemet” – vakarta meg a hátsó lábával a füle tövét.

- Magam sem tudom, de mind két rúna egyszerre reagált rá. Valami rossz van készülőben, Manitut éreztem. Ha nem tud megjelenni és csak így próbál üzenni akkor nagy gond lehet. 

„Miért kell mindig neked megmenteni a világot? És miért mindig ebédidőben?” – nyüszögött az eb. 

- Mert én vagyok a balszerencsés kiválasztott – mosolygott keserűen a sámán.

- Miért vagy te a szerencsétlen kiválasztott? – kérdezte az álmos hang Zombie mögül. A férfit olyan váratlanul érte Nonna felbukkanása, hogy meg is rezzent tőle. A lány egy macska kecsességével mozgott, hangtalanul.

- Nem számít – motyogta a sámán zavartan – Ami viszont fontos, hogy el kell mennem a Naeris körhöz.

- Már megint ezzel jössz? Azt hittem már minden kérdésedet megválaszoltam – vágott dühödt arcot a lány.

-Nem erről van szó, meg kell tudnom egy-két közelebbi információt is.

- Akkor segítesz? – örült meg a sikerének Nonna, macskaszemei felcsillantak a félhomályban.

- Van más választásom? Most már nekem is van közöm hozzá sajnos – vonta meg a vállát Gale kedvtelenül, de Nonna lelkesedésének ez sem jelentett akadályt. 

- Ennek ünneplésére, kaphatok reggelit? – vigyorodott el pajkosan a lány.

- Miért kéne? Tudtommal te itt egy potyázó vagy, nincs okom kiszolgálni, főleg, hogy még én teszek neked szívességet – ment a mosogatóhoz Zombie, hogy elmossa a tányérját.

- Egy szóval sem mondtam, hogy szolgálj ki – kacsintott a fiatal boszorkány, majd a konyha szekrényei sorra nyíltak ki egymás után, a számára szükséges edények pedig az asztalra pakolták saját magukat. A kenyérpirító magától bekapcsolt és a kész pirítós egy pillanatra eltűnt, majd a tányéron bukkant elő vajjal megkenve egy tál müzli kíséretében. Zombie csak állt egy pillanatig, fel sem fogta, hogy a boszorkány már mennyire otthonosan mozgott a lakásában. De azt azért megjegyezte magának, hogy legalább olyan jó étvágya volt, mint Rhunenak. Végül a lány is helyet foglalt, unottan felemelve a mutatóujját egy íves mozdulatot tett, melynek kíséretére a tejes bödön megdőlt és a müzlire öntötte a bársonyos nedűt.

- El sem hiszem, hogy ilyesmire pazarlod az energiádat – forgatta a szemét a férfi. 

- Na ez már reggeli a javából – nyújtózkodott el a széken Nonna, mit sem törődve a sámán megjegyzésével. 

„Egyet értek” – vonyított Rhune, miközben a szarvashúst majszolta két pofára.

- Ez hihetetlen – vágott elszörnyülködő arckifejezést Gale, majd kiment a nappaliba, hogy a vitrinből előkeresse az utazáshoz szükséges dolgokat. 

„Most azt fogjuk használni?” – jött ki a konyhából száját nyaldosva a szellemkutya. 

„Igen, szükségünk van Naqs-ra” – fintorodott el Gale.

„Nem bírom a pasast” – morgott halkan Rhune, fejét félrebiccentve az ereklyét bámulta.

- Te, Zombie – érkezett meg Nonna is a bámészkodók sorába – Azt ugye tudod, hogy a Naeris kör Erdélyben van? 

- Persze, és emiatt se nagyon van kedvem utazgatni, szóval segítséget kérek valakitől – tartotta maga elé a hatalmas rubinkővel díszített aranykelyhet Zombie.

- Áldozatot fogsz bemutatni, vagy mi? – nézett értetlenül a lány.

- Dehogy is, egy dzsinn segítségére van szükségem – kecmergett fel a földről a férfi és a kelyhet a dohányzóasztalra tette. 

- Egy dzsinnt? – kerekedtek ki a szemei Nonnának. Az arab lények világa nagyon távol állt tőle, ezért szinte semmivel sem tudott róluk többet egy átlagos halandónál – Azok nem lámpásokban vannak? – viccelődött, miközben ledobta magát a kanapéra a sámán mellé.

- Attól függ, mi van kéznél, és nem minden dzsinn van elzárva, csak a különösen veszélyes, elátkozott dzsinnek – nézett komoran az ereklyére Gale.

- Veszélyesek? Végül is, ami ennyire szemet vonzó, gyönyörű dologban van rejtve, az biztosan nem mézes-mázos dolog – tűnődött az ékes tárgyat szemlélve Nonna. 

- A lényeg, hogy ez a dzsinn a legerősebbik fajtából, a Máridból való. Még kétszáz éve zártam el egy arab varázsló segítségével. Ami fontos, hogy egy olyan rúnával védtem le, amely ha megidézem őt, csak húsz perc szabadságot nyújt számára, utána vissza kényszerül a serlegi lakosztályába – húzta félmosolyra a száját a férfi.

- És te mégis mit kerestél a dzinnek között, ha szabad megkérdeznem? – nevetett fel Nonna.

- Ez maradjon annyiban, hogy kerestem egy fontos dolgot – kacsintott titokzatosan a sámán.

„Most flörtöltök, vagy ki is füstöljük azt a sarlatánt a zegzugából?” – dobolt a farkával türelmetlenül a farkaskutya. 

- Komolyan mondom, néha nem tudom, ezeket a szófordulatokat honnan veszed – meredt rá az értetlen szempár.

- És mit tud tenni ez a dzsinn, hogy az utazáshoz őt hívod segítségül?

-Aranyom, nem hallottad még, hogy egy dzsinn bármire képes? Az istenek után a második legerősebb faj, az egyetlen dolog, amiért gyengék, az az, hogy hagyták magukat kiismerni – tette a kezét tenyérrel felfelé a dísztárgy mellé Zombie és szemét lehunyva koncentrálni kezdett az azt lezáró rúnára.  A kehelyből lassan, mintha fénylő por kezdett volna kiömleni és nem lehetett látni, mennyi van benne, csak egyre folyt belőle. Nonna kis idővel rájött, a por valójában homok és a dzsinn varázslatától fénylett a valaha létező összes színben felváltva. 

Sámán krónikák karakterek leírással

Sziasztok! Egy kicsit gondolkoztam, és úgy döntöttem csinálok egy rövidecske posztot a fő storym karaktereiről nektek. Ezt a listát folyamatosan fogom bővíteni, hiszen a történet előrehaladtával egyre több lesz az isten/más mágikus karakter, akik nagyon fontosak lesznek a szálak elvarrásában.

Elsősorban feltétlenül kiemelem, hogy a bonyolult idegen eredetű neveket a magyar helyesírás szerint fonetikusan írtam bele a történetbe (ezt azért tartottam fontosnak kiemelni, mert volt egy jó barátom, aki ennek ellenére se tudta egy-két karakterről eldönteni hogy mégis "hogyabánatbankelleztkiolvasni"). Szóval a lényeg, hogy minden nevet úgy kell olvasni ahogyan ott állnak, kivéve persze a három fő szereplőét, akiknek angol nevet adtam, de azokat furának tartottam volna magyar fonetikus írás szerint megadni.

1.: Gale Keagan/Ikina/Zombie

Zombie a történetünk fő-fő hőse, egy nagyon ősi sámán, az egykori amerikai indiánok egyik törzséből. Nagyon kedves, bár tartózkodó személyisége van, megjelenése az extravagáns megtestesítője. Azért kapta a Zombie becenevet, mert közvetlenül testére tetoválja a rúnákat, melyeket használ, s ezt egy egyszerű halandó nem lenne képes túlélni.

2.: Nonna Herondale

Nonna egy nagyon magabiztos és eltökélt boszorkány nő. Első látásra talán túlságosan is magabiztosnak tűnhet, azonban az élete tele van sebekkel és megmérettetésekkel, melyek szüntelenül azt bizonyítják, hogy az egyik leghatalmasabb boszorkány válhat belőle. Megjelenése neki is az extrémebb kifejezéssel jellemezhető. Mindent megtesz azért, hogy védelmezhesse egyetlen testvérét.

3.: Rhune

Rhune egy különleges teremtmény... Még a mágikus teremtények sorában is szokatlannak számít. A szellem farkaskutya fejébe ugyanis Manitu, az indiánok fő istensége az egykori leghatalmasabb sámán szellemét zárta el, hogy Zombie kitanításával bízhassa meg. Lényegében tehát két személyiség lakozik egy szellemi testben. Rhunet összességében egy szócsőként kreáltam meg, hogy néhol vicces megjegyzéseivel, vagy fontos meglátásokkal (amiket mi olvasók is észreveszünk) kitekintsen az olvasóra, megtörje a folyamatosan ránk zúduló információk sorát.

4.: Vatacumi/Rjudzsin (Vatatsumi/Ryujin)

Az utolsó életben maradt sárkány, s az első szülött sárkány egy személyben. Vatacumi egy ősi japán isten, a vizek, tengerek sárkánya. Megjelenése minden állati forma számára magasztos, s hódolatot, félelmet vált ki ezekből a lelkekből. Megjelenése az idővel olyan nagyon megváltozott, hogy még régi barátja sem ismert rá, bőrnadrágba bújt ősi rocksztárnak is lehetne nevezni. Noha személyisége néhol kacér és nem rest az első adandó alkalommal flörtölésbe kezdeni, igen komoly és erős harcosként és hűséges barátként bontakozik ki.

5.: Szkádi (Skadi)

Nem kell bemutassam a skandinávok vadász istennőjét, aki igen érdekes férjválasztásáról vált hírhedté, s arról, hogy eredetileg nem is az istenek sorát erősítette, hanem puszta halandóból vált azzá. Vatacumival közös múltjuk szorosan köti őket egymáshoz. Szkádi egy nagyon jókedélyű, ám csapongó személyiség, aki nem rest nevetésben kitörni a másoknak talán kínos szituációkban. Megjelenése tradicionális, bőr és szőrme, valamint páncél borítja testét, s legzseniálisabb találmánya a Földtérkép, mely világunk minden mágikus teremtményét képes mutatni azok lelőhelyén.

6.: Makvilszocsitl

Makvil a szívem egyik csücske ebben a történetben, egy kacér, bolondos, de nagyhatalmú és magabiztos karakter, aki nem fél beismerni ha valakin megakadt a szeme. Tradicionális indián viselet jellemzi, s hobbija, hogy összegyűjti a legkülönlegesebb fajokat a saját édenkertjébe. Ikertestvére Szocsipilli kutatására szánja el magát, mikor felkeresi Zombiet.

7. Naqus/Bahamut

Naqus egy fertelmesen megkeményedett szívű, pimasz modorú, ugyanakkor fenségesen gyönyörű férfi dzsinn. A maga három méterével a legmagasabb mindegyik karakter közül. Mivel Zombie csorbát ejtett becsületén, s egy kehelyben tartotta fogjul, ez nagyban megpecsételte kettejük kapcsolatát, sokszor leginkább csak zsarolással vehető rá bármilyen segítségnyújtásra. Megjelenésében számos ékszer dukál, melyek aranyból ötvözöttek és főként vörös kövekkel díszítettek. 

8.: Loki

Lokit sem hiszem, hogy be kell mutassam, kedvencem a skandináv istenek sorából. Kedve szerint tudja változtatni alakját, akár fiatalabb, akár idősebb énjéről van szó. Az arany sisakgyűjteménye több ezer példánnyal ékeskedik, szókimondó természete pedig az idők során csak még élesebb nyelvet ajándékozott neki a nagy fagyoskodásban.

9.: Szigün (Sigyn)

Sigyn a hűség istennője, Loki felesége a mitológiában. Szerepének fontosságában némi változtatást hajtottam végre a mitológiához képest, bár ez nem lesz ismeretlen dolog a könyv során más istenekkel kapcsolatosan sem. Nem túl beszédes jellemmel rendelkezik, csak akkor szólal meg, ha az igazak igazát akarja mások tudtára hozni. Hűsége Loki iránt a Ragnarök után sem hanyatlott meg.

10.: Shanna Herondale

Shanna Nonna féltve őrzött húga, akiért nővére bármit képes lenne megtenni. A fiatalabb még nővérénél is szókimondóbb. Nonnával ellentétben viszont nem olyan bátor és a harcban sem annyira kiemelkedő, bár ez nem is csoda, hiszen betegsége miatt sokmindenről le kellett mondania. Nővérén kívül az állatok az egyetlen igaz barátai, nagyon hamar tudja összekapcsolni lelkét bármelyik állatéval. Humorérzéke és szépsége sokmindenkit levesz a lábáról. 

A nyakék nyomában 4. fejezet

„Az istenekre!” – ugrott meg Rhune döbbenetében, bár ehhez az is hozzászolgált, hogy a hattyú közvetlen előtte állt meg és változott át.

„Az biztos, hogy az egyik isten keze van ebben, nem is akárkié” – igyekezett nyugodtságra bírni a kutyát Gale.

- Üdvözletem, sámán! Rég találkoztunk. – lépett közelebb hozzá a hattyú formájához hasonló kecsességgel az istennő.

- Részemről a megtiszteltetés, Freja – erőltetett mosolyt az arcára Zombie. Meglehetősen feszélyezte az istennő gyönyörűséges alakja, hosszú fehér ruhában és természetesen a vállán és mellén elengedhetetlen asgardi páncélelemekkel. „Tipikus germánok, ott még a szerelem is páncélt visel.”

- Tudod, hogy nem szeretek kertelni – lépett még közelebb a férfihoz, aki automatikusan hátrált, de így a konyhaszekrénynek ütközött – És, hogy nem szeretek segítséget kérni, de most muszáj lesz – meredt szemébe a fehér ékkőre emlékeztető pár, melyben a szivárvány színei fodrozódtak. Azok a szemek mindig megigézték akarata ellenére is, a szőke, hát középig érő haj és ez a gyönyörű írisz nem is illene jobban a szerelem istennőjéhez. Jelen esetben viszont inkább marcangoló kínzásnak érezte, ahogy rátekintett az istennő.

- Miről lenne szó? – köszörülte meg a torkát Gale és arrébb lépett, hogy ne kelljen annyira közel állniuk egymáshoz. Igyekezett a szomszédban lévő nappalitól elterelni váratlan vendégének figyelmét. Balszerencséjére már volt sejtelme, miről fog szólni az üzletük.

- A Brising-nyakékemet el akarják lopni. Ezt bizalmas információforrásból tudom, és az illető sosem téved. Mivel te vagy az, akiről el tudom képzelni, hogy bármire képes, azt akarom, olyan kódot tegyél rá, amellyel senki sem veheti észre rajtam kívül. 

- Mit kapnék cserébe? Nem hiszem, hogy ilyen veszélyes dologba belemennék és azt sem, hogy bármit is tudnál nekem felkínálni érte – próbálkozott könnyű úton lerázni az istennőt, de már az elejétől fogva vesztett és ezt ő maga is pontosan jól tudta.

- Azt kaphatod érte, hogy nem halsz meg egy nyárson átdöfve, miközben a bátyám éget téged hamuvá – villantotta rá a vészjósló tekintetét Freja.

- Jól van, értettem – tette fel a kezét megadóan Zombie. Sejtelme sem volt, mi tévő legyen, elvégre már kimondatlanul, de megígérte Nonnának, hogy segíteni fog, hiszen kellett neki Farkas rúnasora. De meghalni sem akart, egy istennek nemet mondani egyenlő az öngyilkossággal.

- Jól döntöttél, eddig húsz boszorkányt kellett kivégeznem a Naeris körből, reméltem, hogy nem akarsz hozzájuk csatlakozni – mosolygott fenyegetően Freja.

- Húszat? – kapta a tekintetét szinte észrevehetetlenül a nappali felé Zombie. A Naeris kör összesen ötven tagból állt, a valaha élt legnagyobb boszorkányok tartoztak hozzá, ezért megérthető, miért voltak a többi körhöz képest jelentősen kevesen.

- Körülbelül igen, de nem számoltam meg a pontos értéket – vonta meg a vállát az istennő, számára nem jelentett sokat több ezer emberi élet sem, nem hogy húszon akárhány.

- Rendben, segíteni fogok, de itt kell hagynod a nyakéket pár napig – nézett mélyen a nő szemébe. Csak is Nonna védelme érdekében egyezett bele az üzletbe, meg persze a saját élete is közrejátszott a dologban, de így azért még is nemesebb gesztusnak hallatszik, mint gyávaságból elfogadni az ajánlatot. 

- Elfogadom ezt a feltételt – akasztotta le a nyakából Freja a nyakláncot, melynek kövei elképesztő mennyiségű varázslatot árasztottak magukból és a színük az istennő íriszéhez hasonló fénnyel pompázott. Hanyagul a sámán tenyerébe helyezte, mintha nem akart volna érintkezni egy halandóval, majd hátat fordított és köszönés nélkül ismét hattyú formában távozott.

„Hát ez a nő nem kérdez sokat és nem is kételkedik a dolgában. A vér is meghűlt bennem, pedig azt hittem a szerelem nem ilyen” – lépett elő Rhune, Gale lábához.

- Nincs is véred.

„Tudod, hogy értettem.”

- Mit fogok ezzel kezdeni most? – nézett a tenyerében tartott ékszerre tanácstalanul.

„Ezt köszönd annak, hogy négy ezer év alatt sem tanultál meg nemet mondani a nőknek.”

- Nagyon vicces – zárta el egy rúnákkal kódolt szekrénybe a nyakéket, majd visszament a nappaliba. 

„Nonna nem tudhatja, hogy nálam van a nyakék” – tette le az asztalra a lánynak szánt bögre teát.

„Bennem bízhatsz, de nem hinném, hogy jó ötlet előtte titkolóznod. Előbb-utóbb úgy is kiderül és akkor szörnyen dühös lesz. Ha egy nő dühös, annál nincsen ijesztőbb.”

„Ebben igazad van, de talán az enyhít majd a haragján, ha tudja, az ő védelmük érdekében tettem. Ha nem fogadom el a felkérést, Frejjáék biztosan tovább gyilkolták volna a kör tagjait.”

Nonna másfél napi alvás után tért csak magához, ez idő alatt Zombie információt gyűjtött és azon tűnődött, megcsinálja, vagy ne a Brising-nyakék kódját. A férfi éppen a konyhában tanulmányozta az energiaáramlást az ékszerben, mikor a boszorkány halk nyöszörgésére figyelt fel.

- Szét megy a fejem – nyüszítette, ahogy belépett a konyhába. Vállán felsője egyik pántja lecsúszott, a látványtól pedig még inkább úgy festett, akár egy kisgyerek, már csak egy megtermett plüssmedve kellett volna a kezébe. 

- Gyere ide! – intett a sámán, miután magához tért a lány bámulásából. Azért Nonna mellének szép vonala nem kerülhette el a figyelmét. A boszorkány engedelmeskedett, bár sejtelme sem volt, mit akar a férfi, de ahhoz még túlságosan is kába volt, hogy felfogja a helyzetet. Gale megsimította a lány homlokát és a szokásos sámánvarázslattal megszűntette a fejfájást, sőt a regenerálódásnak köszönhetően még az álmatlanság is seperc alatt kiment Nonna szeméből.

- Hű, ez nagyon jó érzés volt – nézett magán végig a boszorkány.

„Menő, ugye?” – nézett fel a reggelijéből Rhune büszkén – „Nem tagadom, hogy egy ügyefogyott tud lenni, de azért patent ez a Zombie.”

- Mi az, hogy ügyefogyott, és mióta használsz te szlenget? – háborgott Gale – Ha még egyszer ilyen megjegyzést teszel, nem adok neked semmit. Majd te ellátod magad, elvégre te nem vagy ügyefogyott – nézett le a kutyára szúrósan.

„Most miért, ezt dicséretnek szántam” – sunyította le a füleit Rhune.

- Olyanok vagytok, mint egy házaspár – kuncogott Nonna.

- Az kéne! – fordult felé kétségbeesett arckifejezéssel Zombie, amitől a lány még hangosabban kezdett nevetni. 

„Ha házasok lennénk, több húst adnál nekem?” – kérdezte eltűnődve Rhune.

- Biztos, hogy nem – röhögött fel Zombie, azért be kellett ismerje, Rhunenak megvolt a maga aranyos oldala.

„Akkor semmi értelme az egésznek” – tért vissza a reggelijéhez a szellemkutya.

- Visszatérve kettőnkre, mire jutottál az üzlettel kapcsolatban? – tért a lány szokásszerűen azonnal a lényegre.

- Arra, hogy el kell látogatnom a körbe – meredt komoran maga elé Zombie.

- Micsoda? Még is minek? – értetlenkedett Nonna.

- Ki akarom deríteni, hogy a vezetőtök honnan szerzett tudomást arról a bizonyos képességről.

- Nos, ehhez nincs szükség arra, hogy heteket utazz – sütötte le a szemét Nonna. Maga sem tudta, miért érezte magát rosszul, hiszen nem a kör egyik tagjának készült bevallani, mit is tett, de tudva, hogy szabályt szegett, még is csak feszélyezve érezte magát.

- Ezt hogy érted? – értetlenkedett most a férfi is.

- Kihallgattam, amikor egy isten meglátogatta, tőle tudta meg Henna, hogy létezik ez a képesség – felelt őszintén a boszorkány.

- Ezt eddig, hogy-hogy nem említetted? 

- Gondoltam, ha nem muszáj, nem térek rá ki, de te minden eszközt megragadsz arra, hogy valahogy sarokba szoríts, csak nem hagyhatom magam – felet durcásan a lány.

- Értem – hallgatott egy pillanatra Zombie, farmerja kopott foltjait tanulmányozva – És miért hallgattad ki? Mármint, azt hittem nálatok a bizalom megsértése súlyosan büntetendő, vagy nem?

- Valóban így van – kapta el a tekintetét zavartan Nonna.

- De ahogy látom, téged nem érdekelt ez akkor – vigyorgott elégedetten Gale.

- Ne vigyorogj, ez nem vicces, meg is ölhettek volna, ha lebukom.

- Szóval ezért félsz annyira, hogy mi lesz veled, ha nem sikerül ezt a feladatot elvégezned – villantak fel Zombie szemei mindentudóan.

- Eltaláltad – bólintott kelletlenül Nonna.

- De mivel ehhez bármire rávehetlek, azt is el fogod nekem mondani, hogy melyik isten volt az a bizonyos látogató!

- Micsoda parancsolgatós kedvedben vagy ma reggel – háborodott fel a boszorkány, a szemei is felizzottak dühében.

„Még nem itta meg a kávéját, egész biztos azért beszél így velünk” – szólt közbe Rhune, mielőtt még egymásnak estek volna azok ketten.

- És te ezt hogy bírod elviselni minden egyes nap? – kérdezte még mindig felháborodva Nonna a kutyát.

„Hozzá lehet szokni, elvégre ő a húsbeszállítóm, mást nem is tehetek” – heveredett le Zombie lábainál Rhune, mondjuk a sámán szívesen megragadta volna az alkalmat, hogy bakancsával oldalba billentse, mégsem tette – „Bár néha egy kicsit több szarvashúst is hozzácsempészhetnél az adagomhoz” – nézett fel utalóan a férfira.

- Ezt most felejtsd el, fogalmad sincs, milyen drága az a hús. A múltkor már megkérdezték, mi a munkám, hogy minden napra ilyen drága ételeket veszek. Mint kiderült azt hitték szakács vagyok.

„Nem is lenne rossz, kiváló háziasszony lennél” – vigyorgott Rhune.

- Esküszöm, egyszer kiraklak az utcára – morogta a férfi.

- Visszatérhetnénk a fontosabb dolgokra is? – türelmetlenkedett Nonna.

- Amíg nem árulod el, amit tudni akarok, addig nehéz lesz üzletelni – vonta meg a vállát türelmesen Gale. 

Nonna már nem tudta mi tévő legyen, amikor már úgy érzte, biztos a győzelme, a sámán mindig talált egy újabb buktatót az üzletelésükben. Közel hajolt a férfihoz, kezével annak vállán könyökölt és suttogni kezdett a fülébe.

- Csak akkor árulom el, ha ez az utolsó feltételed számomra. Nincs több mellébeszélés, ha elmondom, megegyeztünk és kész – kezdett bele ellentmondást nem tűrő halk, de igazán megnyerő hangon. Zombie megrezzent az édesen csengő hangjától és az sem segített a helyzetén, hogy a lány leheletnyi közel volt hozzá, ráadásul a fülébe suttogott. Akaratlanul is elöntötte arcát a pír, de azért igyekezett összeszedni magát. „Talán Rhunenak igaza van azzal kapcsolatban, hogy nem tudok a nőknek nemet mondani.”

- Rendben – bólintott megadóan. Közelebb hajolt, hogy a lány elsuttoghassa a nevet.

Tervező vagy Bujo?

Üdvözlet a földlakóknak!

Megint egy olyan bejegyzés fog következni, ami nem feltétlen az íráshoz kapcsolódik, de mégis... Ok, ezt jól megaszondtam...

Nem is kerülgetem a témát, ahogy a címből is kiderülhet, a Bujo, azaz Bullet Journal témáról szeretnék röviden beszámolni, hogy én hogy élem meg, mik a tapasztalataim és milyen pozitív hatásait észleltem.

Először magával a műfajjal még négy évvel ezelőtt találkoztam, amikor is egyik barátom felhozakodott vele. Én teljesen ledöbbentem, hiszen számomra ez akkor teljesen új dolog volt, pedig már akkor virág korát élte.

Mint azt ekkor megtudtam, rengeteg tutorial videó van fent, nem csak a kalligráfia részéről, hanem ha valaki teljesen saját bujot szeretne, azt hogy strukturálja és tervezze meg. 

Eleinte nem barátkoztam ezzel az új trenddel, de ahogy egyre inkább elmerültem az egyetemi életben, mindig fel-felmerült bennem, hogy talán nem is olyan hülyeség ilyen alaposan megtervezni mindent, hogy ne essen szét az ember.

Idén kezdtem el egy Viszkok Fruzsi - Planall diáktervezőt használni, bár ez nem takarja teljes mértékben a Bullet Journal műfaját, de úgy gondoltam, kezdőként ez is bőven nagy kihívás lesz. Nem vagyok nagy Viszkok Fruzsi fan, nem is emiatt esett a választásom erre a tervezőre, hanem egészen pontosan egy dolog miatt. Van benne könyvespolc!!! Tökéletes volt, mintha csak engem szólított volna, nem is akármiért. Az egyetem kezdés óta nagyon nehezemre esik az olvasás, vagy az hogy egy könyvet végigolvassak kitartóan, pedig én hatalmas könyvmoly voltam, egy nap alatt végigolvastam könyveket. Sajnos az egyetem és munka mellett viszont nem volt már életkedvem sem, nemhogy még olvasni. A tervezőben tökéletes eszköz ehhez a könyvlista és egy külön megrajzolt könyvespolc, melyek bár tankönyveknek vannak én azért mégis a szépirodalmat is belecsempésztem, s majd láthatjátok, hogyan is használtam ki eme funkciót. A könyvespolc tökéletes arra, hogy kövessem, hány százalékát olvastam el egy adott könyvnek. 

A hónapokat természetesen kicicomáztam annyi matricát vettem, amennyi még az általánosiskolás matricáskönyvemben se volt soha. 

Ami még nagyon tetszett a tervezőben, hogy a költségvetéseimet is nyomon tudom követni, ez pedig ösztönöz a spórolásra, hiszen rólam tudni kell, hogy borzasztóan szeretem költeni a pénzt.

Összességében nagyon pozitív hatása volt rám ennek a bujo-tervező dolognak, s kedvet is kaptam hozzá, hogy 2022-23-ban egy teljesen saját Bujot kreáljak magamnak, és még inkább belemerüljek a kreatív részébe is a dolognak. Mindent rendszerezni tudok és még inspirál is ez a szervezettség, hogy meg is tartsam azt.

Peractio - Végóra 1.fejezet

Arina:

- Arina… Arina, hallasz? – rezzenek össze a hátsó ülésen Ené hangjától. Egy kicsit elbóbiskolhattam, mert pár pillanattal korábban úgy éreztem, valaki mondott nekem valamit. 

Ezt azonban betudom az idegeskedésemnek, amiért Alun már megint valami fülszaggató botrányt ordíttat a kocsiban. Az ember azt hinné, egy piros sportkocsiban valamiféle konszolidáltabb példányok utaznak, vagy újgazdagék ficsúrjai, ehelyett ordít a Metallica és két feketébe öltözött flúgos ül előttem. 

- Nem hallgathatnánk mást? – hajolok előre kettejük között fogaimat csikorgatva. Alun beletúr mahagóni vörös hajába és azúrkék szemeivel mered rám a visszapillantóban. 

- Ki van csukva, amíg én vezetek, addig Metallica lesz és kész – dobolja tovább az ütemet a kormányon én pedig világfájdalomba torzult arccal próbálok kikémlelni az ablakon és eszembe vésem, hogy ha másért nem is, hát ezért biztosan meg kell szereznem a jogosítványomat. 

Ené csak megvonja vállát, ahogyan mindig is tesz, ha a mi összeszólalkozásainkra kerül sor. Ébenhaja megsimogatja karjait a mozdulat közben, Alunéhoz hasonlítható szemei pedig a férfit pásztázzák. Szerelmes, de még mindig nem ismerte be magának. Ahelyett, hogy megint felidegesíteném magamat, inkább kitekintek a Mátra vadregényes tájára, a sötétet takaró fákra és az elmosódó szalagkorlátra. A kép hipnotizáló hatására az elmém zugaiba keveredek pillanatok alatt és az előttem ülőkön kezdek gondolkodni. 

Enéékkel már azóta vagyok együtt, hogy szüleimmel felköltöztem Budára, az ő haláluk óta ezek mindenhova hurcolnak magukkal, ez alól a mostani kirándulás sem képez kivételt, pedig én mondtam, hogy jöjjenek nélkülem kettesben. Néha már megrögzöttnek érzem őket abban, hogy rám vigyázzanak, felnőttek vagyunk a fenébe is, ennyire azért nem kéne ragaszkodni hozzám. Persze, ha ezt megjegyzem nekik, csak furcsán bámulnak vissza rám, úgyhogy már inkább leszoktam erről. 

Cadan:

A falka egy részével hajnal óta már az egyik külső központba tartok megbeszélésre. Nem tetszik Dieter ügyködése és az Etheriek közül senki sem képes felfogni azt, ha két ősi kaszt ereklyéje ekkora pusztítást lett volna képes okozni, hogy maga Lucifer zárta le, akkor a lezárást követően azokból keletkezett immár hét ereklye még annál is veszélyesebb lehet magunkra nézve is. Pont azon voltam, hogy a saját népem urnáját eltűntessem, mikor apám szólt, hogy induljak a mátrai intézetbe. Nem repestem és még most sem repesek az örömtől, az emberek így is kezdik furcsállni, hogy a farkasok visszatértek a határokon belülre, még ha a vérfarkasok árnyakként is suhannak, nem láthatatlanok, párunkat biztosan meglátnak. Az embereknek fogalmuk sincs, mennyire egymásba merülnek a világok határai, már csak az kéne, hogy ők is a falkámra kezdjenek vadászni, a démonok így is elég nagy problémát jelentenek, nem is értem, miért segítenek az angyaloknak, még akkor se, ha én magam szintén nem látom jó ötletnek Dieter törekvését. 

Egy pillanatra megtorpanok, testem lassulásával suhanásom mozaikszerű képe kiélesedik szememben, így most teljes élességemben jól láthatóvá válok.  Még ha egy kisebb medve nagyságával is vetekszik méretünk, nem árt óvatosnak lenni. A falka megáll, szétszéledve rejtőznek és türelmetlenül várnak. Farkasfejem arra fordítom, amerről a tekintet súlyát magamon érzem. Orrommal fújok egyet, a levegő pedig megkavarodva olvad tőle fehér füstté válva. Csak egy holló mereszti rám árnyas pupilláit, még szimatolok az irányába, de nem érzek semmit. Furcsállom is, azonban végül megrázom magam és folytatom az utam, habár a közelgő démont megneszeztem már. 

A nyakék nyomában 3. fejezet

- Igen, az eddigi rúnáim két elem energiájából tevődtek össze, maximum kettő és egy billogvarázslat kódolása van bennük. Most viszont az összes elem vegyül benne és nem mindegy, melyiket milyen arányban zárom el.

„Mennyi időre tippeled meg, amíg végzünk vele?”

- Talán három óra, de lehet több is, felmerülhetnek komplikációk – húzta el a száját Gale. Semmi kedve nem lett volna komplikációkhoz, főleg, hogy egy váratlan vendégük is akadt.

„Ez úgy hangzott, mintha maga Dr. House mondta volna – lelkesedett fel a kutya.

- Már megint a TV-t nézted egész nap? Mostanában kicsit túlzásba viszed. Az utcán kéne rohangálnod és macskákat kergetned, ahogy minden kutya szokta – sóhajtott a férfi.

„Viszont én egy szellem kutya vagyok, fejemben egy sámánnal, szóval ne várd, hogy úgy fogok viselkedni, mint azok a szerencsétlenek. Letagadom a kutya vérvonalamat, esküszöm.”

- Jogos – adta meg magát Zombie, egyébként is a festék tűre vitelével volt elfoglalva. Maga a tetováló gépezet teljesen megfelelt a feladatnak, csakhogy Galenek természetből eredő anyagon keresztül kellett a bőrébe juttatnia a festéket, ezért különleges beszerzőtől elefántcsontból készült tűvel dolgozott. Bár így is örült, mert amíg nem találták fel ezt a szerkentyűt, tíz órákba is beleteltek neki a tetoválások. Ezzel nem lenne akkora baj, csakhogy egy átlagos halandó két órát is alig bír ki, sámán lévén a regenerálását segítő rúnával fájdalom mentesen hét órát bírt, az utána következő három pedig egy kínszenvedés volt.

„Tudod ez az izé valahogy sosem lesz rokonszenvesebb, akárhányszor is látom újra” – döntötte oldalra a fejét Rhune, miközben végignézett a tűn.”

- Meg tudlak érteni. Na, gyere, add a füled! – vette le a kutya füléről az ékkövet, amit Farkas hagyott hátra nekik. Bal kezébe fogta a követ, és erősen megszorította, markában teljesen eltűntetve azt. Mivel tudta, hogy ennek a rúnának a használatára rengeteg energiája szükséges lesz, a bordái alatt, a derekára választott neki helyet, közel a csípőjén nyugvó Vadász isten rúnájához – Tudnál nekem kötszert és törölközőt hozni? – szisszent halkan fel Gale, ahogy a tűt a bőrébe mártotta.

„Már is itt vagyok, nehogy addig felrobbantsd magad!”

- Rossz vicc lenne – sóhajtott a sámán, majd a markában tartott kő rúnájából elkezdte kiáramoltatni az energiát. Elméjében szép lassan körvonalazódott a kód, a kő pedig elolvadt az ujjai között. Mikor Rhune visszatért, Zombie bal tenyerét a kutya fejére simította, a törölközőt pedig az ölében tartotta. Szeme elhomályosult, ahogy a négy elemi energiára koncentrált, már-már nem is látszott az írisze. 

„Aucs, ez elég rosszul néz ki” – mordult fel a kutya, mikor egy helyen a tű mentén kiserkent a férfi vére.

- Csak maradj nyugton, különben rosszabb is lesz – tette le a tűt az asztalra, amíg feltörölte a vért, majd folytatta tovább a műveletet. Korábban is járt vérrel a rúnatetoválás, de ennyivel egy szúrásra még soha sem, igaz akkor nagyobb mértékben volt képes használni a regenerálódását. Most azonban, ha még arra is koncentrált volna, még több energiájába került volna.

„Szerintem örülnöd kéne, hogy még nem lettem hemofóbiás” – nézett komoran maga elé a szellem kutya. Bár nem lett vér iszonyos, de azért még is csak kizárná a látványt, ha lehetséges.

- Még – vigyorgott Zombie, de hamar fájdalomba torzult az arca, mikor közvetlenül a bordájához ért.

„Hé, azért a fejemet ne tépd le! Biztos nem tudod nagyobb mértékben használni a regenerálódásod?”

„Teljesen biztos” – váltott telepátiára Gale, mert már a beszédtől is teljesen kimerült.

„Ez egészen furcsa volt, most viszketek tőle” – rezzent meg Rhune a ráirányított energiafeleslegtől.

„Próbálj nem megmozdulni, tudom, hogy nem könnyű, de próbáld meg!”

„Korábban könnyebb volt ám.”

„Tudom”- tartott szünetet Zombie ismét, hogy egy újabb vérfoltot töröljön le.

Nonna az igazak álmát aludta, míg két vendéglátója küzdött az elemekkel. Be kellett ismernie, hogy a sámán tudott élni. Eddig még egyik ágy sem volt olyan kényelmes, hogy amint belefeküdt el is aludt volna abban a minutumban, pedig élete során bővelkedhetett ágyakban. A pihenésnek köszönhetően teljesen jól érezte magát, és bár Zombie leszögezte, hogy még minimum aznap ágyban kell maradnia, szokásához híven nem szándékozott a másikra hallgatni. Kinyújtóztatta a tagjait, majd kezében a bögrével, amiben még a teája leledzett elindult a konyha irányába. Az ajtóban azonban döbbenten megtorpant az elé táruló látványtól, még a bögrét is majdnem elejtette, ami egy horrorfilmbe illő színészi tehetséghez hasonlítható lett volna. Zombie a konyhaszéken ült, félmeztelenül és éppen csurom vér volt. 

- Az istenekre! – ejtette ki halkan a szavakat tudtán kívül, de sajnos nem olyan halkan, hogy a férfi ne hallja meg.

- Te meg mit keresel itt? – ált meg Gale kezében a tű.

- Inkább te mit csinálsz? – lépett hozzá rémülten a lány.

- Ez egy rítusos eljárás, nem lenne szabad itt lenned – emelte fel a hangját Zombie, de felkelni nem tudott, hogy kitessékelje a boszorkányt, ha megtette volna, a billog félbemarad, és a kódnyelvnek csak a feléig jut, újból pedig már nem tudta volna kezdeni.

- Áruld el előbb, hogy mi a fenét művelsz! Ha meghalsz itt, nem tudom, mit csinálok – förmedt vissza rá Nonna.

- Akkor halok meg maximum, ha nem hagysz békében a dolgomat csinálni.

„Egy kicsit sem szeretném az ifjú házaspár civakodását megzavarni, de Ikina, levetted a kezed a fejemről!” – hallotta maga mellől Zombie Rhune ideges hangját.

- Az istenekre! – kapott a tűhöz ismét a férfi, koncentrálva a benne kavargó felszabadult energiák szabályzására. Kezét ismét a kutyára simította, még pont időben, mert a karját már így is szét marta a hirtelen energialöket – Kérlek, hogy most hagyj minket! – lélegzett mélyet, de hangja enyhén megremegett a lemart húsának fájdalmától, keze egy feltálalt étel látványával vetekedett, emellett csontjáig hatolóan fájdalmas volt.

Nonna rámeredt a sámánra, de nem mert megszólalni, elvégre ő maga is szemtanúja volt annak, hogy Zombie karján a hús egy pillanat alatt giroszba illő cafattá vált. Óvatosan tett egy lépést a férfi felé, kezét rátette a friss sebre, majd az ezüst fülbevalóján ékeskedő billogját használva érzéstelenítette a fájdalmat, az érzés ködbe borult, aztán, mint mikor a köd feloszlik a hegyormok közül, a fájdalom is szertefoszlott. Gale felnézett rá, arcuk egy arasznyira volt egymástól. A döbbent kék szempár belemélyedt a lány tekintetébe, de hamar megszakította a kontaktust, ahogyan a kezét kezdte vizsgálni.

- Hogy csináltad ezt? – kérdezte halkan.

- Saját technika, gondolom neked is akad bőven – mosolygott rá kedvesen Nonna.

- Még is mennyit szenvedtél, mire megszelidítetted a fémet?

- Elég sokat, de megérte. Most viszont folytasd ezt a borzalmat! Bármennyire is hasznos ez a varázslat, sajnos nem tart tovább egy óránál. – Zombie még meredt a lányra egy pillanatig, de aztán bólintott és visszafordult a munkájához.

„Szerintem egy „köszi”-t azért illene odanyögnöd, Zombie.”

„Jól van már” – forgatta a szemét a férfi.

- Köszönöm a segítséged – sütötte le zavartan a szemét. Eddig még csak isteneknek kellett köszönetet mondania, ám ott nem érte megaláztatás, hiszen, ha nem mondott volna az az életébe került volna.

- Igazán nincs mit – vigyorodott el Nonna – De cserébe segítesz, ugye?

- Ha nem zavarsz meg, nem kellett volna segítened sem – nyitotta ki fél szemét a koncentrálásból Zombie és mindentudón nézett a boszorkányra.

- Téged semmivel sem lehet megvenni – kapta el a tekintetét durcásan Nonna. Nem elég, hogy már harmadjára kosarazták ki, de még ilyen mgnyerő ábrázattal az arcán is tette az illető.

„Tévedés, ha isten lennél és életveszélyesen megfenyegetnéd, azzal tuti megvennéd magadnak egy életre”

- Ez meg mi? – döbbent le Nonna.

- Rhune képes összekapcsolni a gondolatát bárkivel, akivel szeretné, elvégre szellemkutya. Szerintem szimpatikusnak talál, ezért beszél közvetlenül hozzád – felelt a sámán pironkodva Rhune korábbi megjegyzésén – Különben is, ha nem csak egy szellem lennél, nem lennél ennyire magabiztos – nézett szúrósan a kutyára, miközben egy újabb vonalat kezdett megrajzolni a tetoválásán.

Mire a boszorkány varázslata lejárt, már majdnem készen lettek a tetoválással. Az utolsó fél óra viszont a régi időkhöz hasonlóan kínszenvedés volt.

- Sajnálom, hogy többet nem tudtam segíteni ennél – mondta szégyenkezve Nonna.

- Már így is túlszárnyaltat az elképzeléseimet – nyögte Zombie, ahogy lepihent a kanapéra, miután lemosakodott és lefertőtlenítette a tetoválást. A karja viszont még mindig borzasztóan fájt, annak ellenére, hogy egy része már egész szépen begyógyult, megjelent rajta a babákéhoz hasonlatos puha, enyhe rózsaszínbe piruló bőrréteg. Ahogy szemlélte darabjaiból újjászülető kezét, eszébe jutott, hogy Farkas a regeneráló tetoválásnak milyen nevet adott – Azt hiszem, valamiben még tudsz segíteni… – húzta pajkos vigyorra a száját.

- Mi lenne az? – ült le a férfi mellé Nonna. Zombie megfogta a lány kezét és a felkarjára vezette azt, megsimítva a tetoválását – Mit csinálsz? – nézett a fiú kezére zavarában a boszorkány. A szituáció számára egy kicsit intim volt, egész pontosan még sosem tapintott meg rúnát, pláne nem egy sámán karján, akinek olyan finoman és melegen lüktetett az élet a bőrében, hogy az már büntetendő lett volna.

- Ez a tetoválás nem csak rúna, hanem félig egy billog varázslatát is rejti. Azt szeretném, ha minden erőddel rákoncentrálnál. Ha megtennéd, nekem elég lenne a maradék erőmet kicsikarni magamból, viszont a sebem teljesen rendbe jönne, mintha ott se lett volna. Megtennéd nekem? – nézett kérőn a lány szemébe. A boszorkány arca kipirult, még mindig zavarban volt, de úgy gondolta, ha a feladata teljesítésében segít, akkor bármit megtesz.

- Megpróbálom – bólintott és másik kezét is rásimította a tetoválásra.

„Micsoda romantikus pillanat” – hallották a farkaskutya gúnyos hangját a kanapé mellől.

- Pofa be! – mordultak fel egyszerre, paradicsom vörös arccal. 

„Nocsak Zombie, egészen illik hozzád” – vigyorgott Rhune, most csak a férfihoz címezve a telepatikus gondolatait.

„Hagyj már ezzel, Rhune! Ha tovább forszírozod ezt, esküszöm, nem veszek neked több szarvas húst nassolni.”

„Csak azt ne! Inkább csendben maradok” – sunyított a földön, rendes kölyökkutya szemekkel rámeredve a férfira.

„Helyes.”

- Koncentráld a közepére a varázslatot, nem kell gondolkoznod, ha eléggé odafigyelsz, a kód billog része felfedi magát neked – suttogta a lánynak az instrukciókat, miközben ő már a maga részével foglalkozott.

Nonna úgy tett, ahogy Gale mondta és a kód valóban felfedte magát előtte, így most arra koncentrálva belé irányította majdnem az összes erejét. Amikor Zombie varázslata is célba ért és a kettő találkozott, a boszorkány érezte annak áramlását a férfi kezén. Már a fénylő erezetes áramlás látványa a puszta bőrben elképesztő, de érezni valami hihetetlenül varázslatos volt. A férfi ráadásul még gyönyörűbbé vált, ahogyan az egész testén végigvonultak ezek az ezüst fényű erek, majd a karjára összpontosított, egyre elhalványultak és csak a seb fénylett haloványan.

- Köszönöm a segítséget, most már teljesen jó – nyitotta ki a szemét Gale és hosszú szempillái alól nézett a lányra.

- Nincs mit – felelt vontatottan a boszorkány. Azok a tengerkék szemek még mindig őt bámulták és szörnyen közel voltak. „Te jó ég, nem hiszem el, hogy így képes elbűvölni.”

Hirtelen ismét álmosság uralkodott el az egész testén, maga sem értette mi történt, hiszen már teljesen jónak ítélte az állapotát. „Talán a hirtelen energiaveszteség az oka?” 

- Gale… - próbált szólni szédelegve, de csak a férfi nevéig jutott.

- Jól vagy? – kérdezte aggodalmasan a sámán, de mielőtt bármit is tehetett volna, Nonna eldőlt, egyenesen az ölébe. 

„Egek-egek… Ez a lány akkor is hozzád illik, még párnának is használ téged” – kuncogott Rhune.

- Biztos kimerült, pedig szóltam, hogy ne keljen még fel – simított ki egy kósza tincset a lány arcából – Rhune, hozz egy takarót!

„És a kérlek hol marad?” – indult a hálóba sértetten a kutya.

- Kérlek! – válaszolt unott hangnemben Zombie.

- Köszönöm – adta a férfi kezébe a takarót, amivel az betakarta a lányt, az asztalról pedig elvette a könyvet, amit korábban kezdett olvasni.

„Tényleg segíteni akarsz neki?”

- Már én magam sem tudom – lapozta fel a könyvet újra.

Mikor Gale a könyvet végig olvasta, és minden fontos információn kétszer végigment, halkan felsóhajtott. 

„Találtál valamit?”

„Semmit, amit döntő kártyaként használhatnánk fel Freja ellen” – dobta az asztalra a könyvet. Igyekezett óvatosan mozdulni, Nonna még mindig az ölében aludt és nem akarta felébreszteni. A lány már így is borzasztóan kimerült volt, az erejét csak szemerkélve érezte a rúnáin keresztül.

- Kéne neki egy másik tea, de nem akarom felkelteni – simogatta meg Nonna arcát gyengéden. A boszorkány teljesen ártalmatlannak tűnt, ahogy a férfi lábán nyugodott, mellkasa lassan emelkedett, miképp a levegőt vette. Zombie vonzónak találta, hosszú életében akadtak nők, s a korszakok alatt változó ideálok ellenére is mindig ráakadt az igaz szépségekre, így nem esett nehezére megállapítani ezt az egyszerű tényt. 

„Bármennyire is aranyos, ahogy dédelgeted, Zombie, attól nem lesz jobban. Különben is úgy ki van dőlve, hogy szerintem meg sem rezzen tőle, ha kimész a konyhába” – forgatta a kutyaszemeit Rhune.

- Jól van, na! – kelt fel a sámán kelletlenül. Nonna halkan felnyögött, de a párnát ölelve ismét teljesen csöndben aludt tovább – Tényleg egész aranyos – ismerte be Zombie a lányra mosolyogva.

„Csak nehogy elveszítsd a fejedet! Ne felejtsd, hogy még is csak egy boszorkány!”

„Ugyan már, semmit nem akarok tőle, még ha nem lenne boszorkány, akkor se lenne ilyesmikre időm” – legyintett a férfi, és számára a téma ezzel lezártnak lett nyilvánítva. Elkezdte elkészíteni Nonna teáját, mivel az energiáját hamar visszanyerte, már erre is képes volt.

„Most még ezt mondod” – mosolygott sejtelmesen a kutya, de Gale már nem vette a fáradtságot, hogy megcáfolja, inkább egy régi indián dalt kezdett dúdolni, amit valószínűleg senki sem ismert, hiszen a gyermekkorából való idők egyik dala volt.

A semmiből villámcsapásként érte őt, ahogyan egy hattyú alakja repült át a konyha zárt ablakán. Tudta, mire számítson, csak azt nem, hogy mit keres az illető a lakásában. A madár kecsesen landolt a szoba közepén, majd egy gyönyörű nő alakja formálódott belőle.