A nyakék nyomában 3. fejezet

- Igen, az eddigi rúnáim két elem energiájából tevődtek össze, maximum kettő és egy billogvarázslat kódolása van bennük. Most viszont az összes elem vegyül benne és nem mindegy, melyiket milyen arányban zárom el.

„Mennyi időre tippeled meg, amíg végzünk vele?”

- Talán három óra, de lehet több is, felmerülhetnek komplikációk – húzta el a száját Gale. Semmi kedve nem lett volna komplikációkhoz, főleg, hogy egy váratlan vendégük is akadt.

„Ez úgy hangzott, mintha maga Dr. House mondta volna – lelkesedett fel a kutya.

- Már megint a TV-t nézted egész nap? Mostanában kicsit túlzásba viszed. Az utcán kéne rohangálnod és macskákat kergetned, ahogy minden kutya szokta – sóhajtott a férfi.

„Viszont én egy szellem kutya vagyok, fejemben egy sámánnal, szóval ne várd, hogy úgy fogok viselkedni, mint azok a szerencsétlenek. Letagadom a kutya vérvonalamat, esküszöm.”

- Jogos – adta meg magát Zombie, egyébként is a festék tűre vitelével volt elfoglalva. Maga a tetováló gépezet teljesen megfelelt a feladatnak, csakhogy Galenek természetből eredő anyagon keresztül kellett a bőrébe juttatnia a festéket, ezért különleges beszerzőtől elefántcsontból készült tűvel dolgozott. Bár így is örült, mert amíg nem találták fel ezt a szerkentyűt, tíz órákba is beleteltek neki a tetoválások. Ezzel nem lenne akkora baj, csakhogy egy átlagos halandó két órát is alig bír ki, sámán lévén a regenerálását segítő rúnával fájdalom mentesen hét órát bírt, az utána következő három pedig egy kínszenvedés volt.

„Tudod ez az izé valahogy sosem lesz rokonszenvesebb, akárhányszor is látom újra” – döntötte oldalra a fejét Rhune, miközben végignézett a tűn.”

- Meg tudlak érteni. Na, gyere, add a füled! – vette le a kutya füléről az ékkövet, amit Farkas hagyott hátra nekik. Bal kezébe fogta a követ, és erősen megszorította, markában teljesen eltűntetve azt. Mivel tudta, hogy ennek a rúnának a használatára rengeteg energiája szükséges lesz, a bordái alatt, a derekára választott neki helyet, közel a csípőjén nyugvó Vadász isten rúnájához – Tudnál nekem kötszert és törölközőt hozni? – szisszent halkan fel Gale, ahogy a tűt a bőrébe mártotta.

„Már is itt vagyok, nehogy addig felrobbantsd magad!”

- Rossz vicc lenne – sóhajtott a sámán, majd a markában tartott kő rúnájából elkezdte kiáramoltatni az energiát. Elméjében szép lassan körvonalazódott a kód, a kő pedig elolvadt az ujjai között. Mikor Rhune visszatért, Zombie bal tenyerét a kutya fejére simította, a törölközőt pedig az ölében tartotta. Szeme elhomályosult, ahogy a négy elemi energiára koncentrált, már-már nem is látszott az írisze. 

„Aucs, ez elég rosszul néz ki” – mordult fel a kutya, mikor egy helyen a tű mentén kiserkent a férfi vére.

- Csak maradj nyugton, különben rosszabb is lesz – tette le a tűt az asztalra, amíg feltörölte a vért, majd folytatta tovább a műveletet. Korábban is járt vérrel a rúnatetoválás, de ennyivel egy szúrásra még soha sem, igaz akkor nagyobb mértékben volt képes használni a regenerálódását. Most azonban, ha még arra is koncentrált volna, még több energiájába került volna.

„Szerintem örülnöd kéne, hogy még nem lettem hemofóbiás” – nézett komoran maga elé a szellem kutya. Bár nem lett vér iszonyos, de azért még is csak kizárná a látványt, ha lehetséges.

- Még – vigyorgott Zombie, de hamar fájdalomba torzult az arca, mikor közvetlenül a bordájához ért.

„Hé, azért a fejemet ne tépd le! Biztos nem tudod nagyobb mértékben használni a regenerálódásod?”

„Teljesen biztos” – váltott telepátiára Gale, mert már a beszédtől is teljesen kimerült.

„Ez egészen furcsa volt, most viszketek tőle” – rezzent meg Rhune a ráirányított energiafeleslegtől.

„Próbálj nem megmozdulni, tudom, hogy nem könnyű, de próbáld meg!”

„Korábban könnyebb volt ám.”

„Tudom”- tartott szünetet Zombie ismét, hogy egy újabb vérfoltot töröljön le.

Nonna az igazak álmát aludta, míg két vendéglátója küzdött az elemekkel. Be kellett ismernie, hogy a sámán tudott élni. Eddig még egyik ágy sem volt olyan kényelmes, hogy amint belefeküdt el is aludt volna abban a minutumban, pedig élete során bővelkedhetett ágyakban. A pihenésnek köszönhetően teljesen jól érezte magát, és bár Zombie leszögezte, hogy még minimum aznap ágyban kell maradnia, szokásához híven nem szándékozott a másikra hallgatni. Kinyújtóztatta a tagjait, majd kezében a bögrével, amiben még a teája leledzett elindult a konyha irányába. Az ajtóban azonban döbbenten megtorpant az elé táruló látványtól, még a bögrét is majdnem elejtette, ami egy horrorfilmbe illő színészi tehetséghez hasonlítható lett volna. Zombie a konyhaszéken ült, félmeztelenül és éppen csurom vér volt. 

- Az istenekre! – ejtette ki halkan a szavakat tudtán kívül, de sajnos nem olyan halkan, hogy a férfi ne hallja meg.

- Te meg mit keresel itt? – ált meg Gale kezében a tű.

- Inkább te mit csinálsz? – lépett hozzá rémülten a lány.

- Ez egy rítusos eljárás, nem lenne szabad itt lenned – emelte fel a hangját Zombie, de felkelni nem tudott, hogy kitessékelje a boszorkányt, ha megtette volna, a billog félbemarad, és a kódnyelvnek csak a feléig jut, újból pedig már nem tudta volna kezdeni.

- Áruld el előbb, hogy mi a fenét művelsz! Ha meghalsz itt, nem tudom, mit csinálok – förmedt vissza rá Nonna.

- Akkor halok meg maximum, ha nem hagysz békében a dolgomat csinálni.

„Egy kicsit sem szeretném az ifjú házaspár civakodását megzavarni, de Ikina, levetted a kezed a fejemről!” – hallotta maga mellől Zombie Rhune ideges hangját.

- Az istenekre! – kapott a tűhöz ismét a férfi, koncentrálva a benne kavargó felszabadult energiák szabályzására. Kezét ismét a kutyára simította, még pont időben, mert a karját már így is szét marta a hirtelen energialöket – Kérlek, hogy most hagyj minket! – lélegzett mélyet, de hangja enyhén megremegett a lemart húsának fájdalmától, keze egy feltálalt étel látványával vetekedett, emellett csontjáig hatolóan fájdalmas volt.

Nonna rámeredt a sámánra, de nem mert megszólalni, elvégre ő maga is szemtanúja volt annak, hogy Zombie karján a hús egy pillanat alatt giroszba illő cafattá vált. Óvatosan tett egy lépést a férfi felé, kezét rátette a friss sebre, majd az ezüst fülbevalóján ékeskedő billogját használva érzéstelenítette a fájdalmat, az érzés ködbe borult, aztán, mint mikor a köd feloszlik a hegyormok közül, a fájdalom is szertefoszlott. Gale felnézett rá, arcuk egy arasznyira volt egymástól. A döbbent kék szempár belemélyedt a lány tekintetébe, de hamar megszakította a kontaktust, ahogyan a kezét kezdte vizsgálni.

- Hogy csináltad ezt? – kérdezte halkan.

- Saját technika, gondolom neked is akad bőven – mosolygott rá kedvesen Nonna.

- Még is mennyit szenvedtél, mire megszelidítetted a fémet?

- Elég sokat, de megérte. Most viszont folytasd ezt a borzalmat! Bármennyire is hasznos ez a varázslat, sajnos nem tart tovább egy óránál. – Zombie még meredt a lányra egy pillanatig, de aztán bólintott és visszafordult a munkájához.

„Szerintem egy „köszi”-t azért illene odanyögnöd, Zombie.”

„Jól van már” – forgatta a szemét a férfi.

- Köszönöm a segítséged – sütötte le zavartan a szemét. Eddig még csak isteneknek kellett köszönetet mondania, ám ott nem érte megaláztatás, hiszen, ha nem mondott volna az az életébe került volna.

- Igazán nincs mit – vigyorodott el Nonna – De cserébe segítesz, ugye?

- Ha nem zavarsz meg, nem kellett volna segítened sem – nyitotta ki fél szemét a koncentrálásból Zombie és mindentudón nézett a boszorkányra.

- Téged semmivel sem lehet megvenni – kapta el a tekintetét durcásan Nonna. Nem elég, hogy már harmadjára kosarazták ki, de még ilyen mgnyerő ábrázattal az arcán is tette az illető.

„Tévedés, ha isten lennél és életveszélyesen megfenyegetnéd, azzal tuti megvennéd magadnak egy életre”

- Ez meg mi? – döbbent le Nonna.

- Rhune képes összekapcsolni a gondolatát bárkivel, akivel szeretné, elvégre szellemkutya. Szerintem szimpatikusnak talál, ezért beszél közvetlenül hozzád – felelt a sámán pironkodva Rhune korábbi megjegyzésén – Különben is, ha nem csak egy szellem lennél, nem lennél ennyire magabiztos – nézett szúrósan a kutyára, miközben egy újabb vonalat kezdett megrajzolni a tetoválásán.

Mire a boszorkány varázslata lejárt, már majdnem készen lettek a tetoválással. Az utolsó fél óra viszont a régi időkhöz hasonlóan kínszenvedés volt.

- Sajnálom, hogy többet nem tudtam segíteni ennél – mondta szégyenkezve Nonna.

- Már így is túlszárnyaltat az elképzeléseimet – nyögte Zombie, ahogy lepihent a kanapéra, miután lemosakodott és lefertőtlenítette a tetoválást. A karja viszont még mindig borzasztóan fájt, annak ellenére, hogy egy része már egész szépen begyógyult, megjelent rajta a babákéhoz hasonlatos puha, enyhe rózsaszínbe piruló bőrréteg. Ahogy szemlélte darabjaiból újjászülető kezét, eszébe jutott, hogy Farkas a regeneráló tetoválásnak milyen nevet adott – Azt hiszem, valamiben még tudsz segíteni… – húzta pajkos vigyorra a száját.

- Mi lenne az? – ült le a férfi mellé Nonna. Zombie megfogta a lány kezét és a felkarjára vezette azt, megsimítva a tetoválását – Mit csinálsz? – nézett a fiú kezére zavarában a boszorkány. A szituáció számára egy kicsit intim volt, egész pontosan még sosem tapintott meg rúnát, pláne nem egy sámán karján, akinek olyan finoman és melegen lüktetett az élet a bőrében, hogy az már büntetendő lett volna.

- Ez a tetoválás nem csak rúna, hanem félig egy billog varázslatát is rejti. Azt szeretném, ha minden erőddel rákoncentrálnál. Ha megtennéd, nekem elég lenne a maradék erőmet kicsikarni magamból, viszont a sebem teljesen rendbe jönne, mintha ott se lett volna. Megtennéd nekem? – nézett kérőn a lány szemébe. A boszorkány arca kipirult, még mindig zavarban volt, de úgy gondolta, ha a feladata teljesítésében segít, akkor bármit megtesz.

- Megpróbálom – bólintott és másik kezét is rásimította a tetoválásra.

„Micsoda romantikus pillanat” – hallották a farkaskutya gúnyos hangját a kanapé mellől.

- Pofa be! – mordultak fel egyszerre, paradicsom vörös arccal. 

„Nocsak Zombie, egészen illik hozzád” – vigyorgott Rhune, most csak a férfihoz címezve a telepatikus gondolatait.

„Hagyj már ezzel, Rhune! Ha tovább forszírozod ezt, esküszöm, nem veszek neked több szarvas húst nassolni.”

„Csak azt ne! Inkább csendben maradok” – sunyított a földön, rendes kölyökkutya szemekkel rámeredve a férfira.

„Helyes.”

- Koncentráld a közepére a varázslatot, nem kell gondolkoznod, ha eléggé odafigyelsz, a kód billog része felfedi magát neked – suttogta a lánynak az instrukciókat, miközben ő már a maga részével foglalkozott.

Nonna úgy tett, ahogy Gale mondta és a kód valóban felfedte magát előtte, így most arra koncentrálva belé irányította majdnem az összes erejét. Amikor Zombie varázslata is célba ért és a kettő találkozott, a boszorkány érezte annak áramlását a férfi kezén. Már a fénylő erezetes áramlás látványa a puszta bőrben elképesztő, de érezni valami hihetetlenül varázslatos volt. A férfi ráadásul még gyönyörűbbé vált, ahogyan az egész testén végigvonultak ezek az ezüst fényű erek, majd a karjára összpontosított, egyre elhalványultak és csak a seb fénylett haloványan.

- Köszönöm a segítséget, most már teljesen jó – nyitotta ki a szemét Gale és hosszú szempillái alól nézett a lányra.

- Nincs mit – felelt vontatottan a boszorkány. Azok a tengerkék szemek még mindig őt bámulták és szörnyen közel voltak. „Te jó ég, nem hiszem el, hogy így képes elbűvölni.”

Hirtelen ismét álmosság uralkodott el az egész testén, maga sem értette mi történt, hiszen már teljesen jónak ítélte az állapotát. „Talán a hirtelen energiaveszteség az oka?” 

- Gale… - próbált szólni szédelegve, de csak a férfi nevéig jutott.

- Jól vagy? – kérdezte aggodalmasan a sámán, de mielőtt bármit is tehetett volna, Nonna eldőlt, egyenesen az ölébe. 

„Egek-egek… Ez a lány akkor is hozzád illik, még párnának is használ téged” – kuncogott Rhune.

- Biztos kimerült, pedig szóltam, hogy ne keljen még fel – simított ki egy kósza tincset a lány arcából – Rhune, hozz egy takarót!

„És a kérlek hol marad?” – indult a hálóba sértetten a kutya.

- Kérlek! – válaszolt unott hangnemben Zombie.

- Köszönöm – adta a férfi kezébe a takarót, amivel az betakarta a lányt, az asztalról pedig elvette a könyvet, amit korábban kezdett olvasni.

„Tényleg segíteni akarsz neki?”

- Már én magam sem tudom – lapozta fel a könyvet újra.

Mikor Gale a könyvet végig olvasta, és minden fontos információn kétszer végigment, halkan felsóhajtott. 

„Találtál valamit?”

„Semmit, amit döntő kártyaként használhatnánk fel Freja ellen” – dobta az asztalra a könyvet. Igyekezett óvatosan mozdulni, Nonna még mindig az ölében aludt és nem akarta felébreszteni. A lány már így is borzasztóan kimerült volt, az erejét csak szemerkélve érezte a rúnáin keresztül.

- Kéne neki egy másik tea, de nem akarom felkelteni – simogatta meg Nonna arcát gyengéden. A boszorkány teljesen ártalmatlannak tűnt, ahogy a férfi lábán nyugodott, mellkasa lassan emelkedett, miképp a levegőt vette. Zombie vonzónak találta, hosszú életében akadtak nők, s a korszakok alatt változó ideálok ellenére is mindig ráakadt az igaz szépségekre, így nem esett nehezére megállapítani ezt az egyszerű tényt. 

„Bármennyire is aranyos, ahogy dédelgeted, Zombie, attól nem lesz jobban. Különben is úgy ki van dőlve, hogy szerintem meg sem rezzen tőle, ha kimész a konyhába” – forgatta a kutyaszemeit Rhune.

- Jól van, na! – kelt fel a sámán kelletlenül. Nonna halkan felnyögött, de a párnát ölelve ismét teljesen csöndben aludt tovább – Tényleg egész aranyos – ismerte be Zombie a lányra mosolyogva.

„Csak nehogy elveszítsd a fejedet! Ne felejtsd, hogy még is csak egy boszorkány!”

„Ugyan már, semmit nem akarok tőle, még ha nem lenne boszorkány, akkor se lenne ilyesmikre időm” – legyintett a férfi, és számára a téma ezzel lezártnak lett nyilvánítva. Elkezdte elkészíteni Nonna teáját, mivel az energiáját hamar visszanyerte, már erre is képes volt.

„Most még ezt mondod” – mosolygott sejtelmesen a kutya, de Gale már nem vette a fáradtságot, hogy megcáfolja, inkább egy régi indián dalt kezdett dúdolni, amit valószínűleg senki sem ismert, hiszen a gyermekkorából való idők egyik dala volt.

A semmiből villámcsapásként érte őt, ahogyan egy hattyú alakja repült át a konyha zárt ablakán. Tudta, mire számítson, csak azt nem, hogy mit keres az illető a lakásában. A madár kecsesen landolt a szoba közepén, majd egy gyönyörű nő alakja formálódott belőle.