Hüllős mese 2. fejezet

2.   Szomszéd a köbön

-  Mit akar? – nézett velem szembe a nálam majdnem két fejjel magasabb férfi. Velem egy idős lehetett, maximum két évvel idősebb, de a lényeg, hogy teljes mértékig félmeztelen. Szép alkata volt, jó izomzata, kockás hasa, minden, amitől a nők többségének összefut a nyál a szájában. Mégis markánssá tette a számos sebhely és heg, ami a karjain és a hasfalán húzódott. Kopott nadrág volt rajta és kígyóbőr csizma, szintén poros és sáros a környező utaktól. Felül mindössze egy bőrmellényt viselt, barna volt, több részből összetéve, valakire nagyon emlékeztetett. Meg van! Kiköpött Krokodil Dundee. Halkan elmosolyodtam, ő meg beletúrt sötétszőke hajába és kíváncsi barna szemekkel mért végig. Kijjebb lépett, csak ekkor vettem észre az aligátorfogat a nyakláncán, száz százalék, hogy igazi.

- Az új szomszéd vagyok – nyújtottam a kezem kézfogásra. Elég mogorva volt, nem fogadta el – Gondoltam beköszönök. Denise Moor vagyok – még mindig méregetett, azokkal a szemekkel ölni is lehetett volna, mindent végig mustrált, biztos voltam benne, hogy vadászattal kapcsolatos munkája volt, csak azoknak ilyen a tekintete. A szememen is elidőzött, de látszólag nem zavarta, meg is lepődtem.

- Hallottam már rólad, tegnap érkeztél, ugye? – nyúlt a farzsebébe és elővette a cigarettás dobozát meg egy ezüst öngyújtót. 

- Igen, akkor vagdostál éppen valamit, bár nem tudom, mi lehetett az, de engem a szívroham kerülgetett – válaszoltam őszintén. Végre elengedett egy mosolyt. 

- Wes Kohlen vagyok – fújta ki a füstöt, szája halványan felívelődött – A nemzeti parknál dolgozom, gyakran hívnak ki krokodilvadászatra is, nem ritka, hogy bemerészkednek a lakásokba. Nyugi, csak akkor ölök, ha már nincsen más megoldás – nyugtatott meg látva a döbbent arcomat – A tegnapi is egy ilyen volt, gondoltam a bőrét csak nem hagyom kárba veszni. 

- Akkor ez is itt – néztem a nyakában lógó fogra.

- Igazi – fejezte be a mondatomat félszegen mosolyogva. Nem tudom, hogy megrémíteni akart-e, vagy, hogy egyáltalán akart-e ezzel bármit is, de a végén ő lepődött meg rajtam.

- Ez elképesztő, örülök, hogy ilyen kollégám lesz – mosolyogtam kihívóan.

- Micsoda? Te is itt fogsz dolgozni? – vonta fel az éles vonalú szemöldökét – Mit fogsz csinálni, titkárnősködni? – gúnyolódott. Mekkora egy tapló, én itt töröm magam, ő meg csak úgy kigúnyol. Bár a sebhelyeiből és az életviteléből kiindulva már sejtettem, milyen élete is lehetett, nem csodáltam, hogy ennyire bunkón viselkedett, valahogy ki kell adnia magából.

- Igazság szerint mindent – húztam ki magamat – A vadászaton kívül persze. 

- Hmm – mosolygott rám rejtélyesen, már inkább kíváncsian, jól láttam rajta, tetszett neki, hogy egy nő is bemocskolja a kezét, ha kell – Mondanám, hogy gyere be, de éppen még boncolgatok, nem hiszem, hogy ez a látvány neked való lenne.

- Dundee akcióban? – ütöttem meg én is az élesebb hangnemet, beláttam, vele csak így jutok előrébb.

- Nehogy már te is – lökte el magát az ajtófélfától, aminek addig támaszkodott, így kiegyenesedve biztos meg volt a két fejnyi különbség – Két perce, ha ismersz és már te is kezded ezt a baromságot – nevetett halkan, kezét a zsebébe csúsztatva.

- Most miért? – mosolyodtam el szúrósan. 

- Kislány, engem itt mindenki így hív, kezd kicsit zavaró lenni ám – kacsintott felém. 

- Hát akkor ne öltözz úgy, mint ő – nevettem fel hangosan. Láttam az arcán, hogy ő is titkon jót szórakozott. 

- Az kizárt, hogy más idióták miatt kezdjek el változtatni magamon. Ez a legjobb öltözék itt, a bőr szellős, nem fülledsz bele, azon kívül a munkám része is, mint látod. 

- Hó, crocboy, nyugalom – tettem fel a kezem megadón. Ő csak fejét csóválva nevetett. 

- Örültem a találkozásnak, könyvtáros kisasszony, de most olyan dolgom van, ami az elitnek kicsit mocskos. Majd még biztosan beszélünk – intett. 

Én is intettem búcsúzásul, majd a másik szomszédom házához indultam.  Kiderült, hogy egy velem egyidős lány élt ott, de valamiféle bennszülött keverék lehetett. Sötét bőre és markánsabb arcvonásai voltak, mégis a szeme kéke, az arcvonala és az orra íve arról árulkodott, hogy fehér felmenőtől is származott. Igazán kedves lány a maga módján, Tashanak hívják. Meghívott egy limonádéra, közben végig azt ecsetelte, hogy vigyázzak „Dundeeval”, állítólag nem mindig volt ennyire rendes pasi, csak mivel képes volt legyűrni a krokodilokat, és még nagyon régen megmentett valakit, úgy döntött a lakosság, nem jelentik fel a folytonos rendbontásért, de cserébe dolgoznia kell a nemzeti parknak. Haláli dolgokat tudtam meg vele kapcsolatban, például csak egy egész picit esett le az állam, mikor Tasha elárulta, már házas is volt. Még tizennyolc évesen jegyzett el valakit. De aztán nem lett semmi belőle, a nője úgy látszik hat évet bírt mellette. Én viszont elgondolkoztam, annyira felelőtlennek tűnt, aki csak a bőrlenyúzáshoz meg a „pasis” dolgokhoz akar kötődni, tipikus agglegény. Ehelyett megtudtam, igazából nagyon is felelősség teljes. Tasha azt is említette, mindennek ellenére nem sokan kedvelik. Mikor meghallották, hogy megüresedett a néném háza, megrémültek. Nem akarták, hogy esetleg a végén senki ne költözzön be, mert akkor biztosan ő sajátítja ki és még több ijesztő kacatot hord oda. Biztosítottam Tashat, hogy nem kell aggódnia, egyelőre nem tervezem a távozást. Láthatóan nem szándékozott közvetlen szomszéd lenni Wessel.  A hosszas ismerekedés és beszélgetés után enyhén kimerülve tértem vissza a házamba. Nem túlzottan voltam sosem szociális, már ez is bőven lefárasztott, a régi munkahelyemen sem sikerült sok barátságra szert tennem, pedig ott még muszáj is volt a kapcsolatteremtés. Ezért is gondoltam mindig, hogy ez a munka pont testhez álló számomra. Az állatokon kívül nem sok emberrel kell beszélgetnem, és ez tökéletes. A verandára lépve még futólag átkémleltem a krokodilbőrbe bújt farkasunk telkére. Úgy látszott a bőrlenyúzással már felhagyott, most valamit szerelt. Tőle szokatlan módon, már amennyire ennyi idő alatt kiismertem, most póló volt rajta. A kezén csurgott az olaj és láthatóan boldog volt. Hihetetlen, hogy egy pasit ilyesmivel seperc alatt boldoggá lehet tenni. Korábbi páromnál is tapasztaltam ezt. Cole annak tudott a legjobban örülni, ha bejelentettem, valami elromlott és meg kéne szerelni. Wes mintha megérezte volna az őt bámuló szemek jelenlétét, felegyenesedett és pont a szemeimbe nézett. Arcán ismét az a félszeg mosoly húzódott, én meg úgy éreztem magam, mint egy iskolás lány, az arcom teljesen belevörösödött. Nem jó érzés, ha leskelődésen kapnak, pláne, ha pont az, akit nézel. 

- Na, mi az, hercegnő? Talán a stírölés jobban bejön? 

- Nagyon vicces – húztam el a számat, jelenleg frappánsabb választ nem tudtam kicsikarni magamból – Csak azon gondolkoztam, hogy minden pasi egyforma – mosolyodtam el komoran, majd úgy, ahogy volt, döbbent arckifejezéssel otthagytam és beléptem az ajtón.