A nyakék nyomában 19. fejezet

Nonna majdnem három napig aludt. Zombie folyton ott volt körülötte, miközben az istenekkel felkészültek a legrosszabbra. A germánok mellett most már Zeusszal is összetűzésbe keveredtek. Habár íratlan megegyezés állt fenn az istenek közt, miszerint egymásnak nem árthatnak. A Ragnarok után ez nem volt meglepő. Ennek köszönhetően Zombiet nem bánthatták, de ez cseppet sem nyugtatta meg, mert pontosan tudta, az istenek hogyan vívják csatáikat. Természetesen másokkal végeztetik el a piszkos munkát, és egymás szeretett halandóit végzik ki. Mellkasában egyre csak szorította az aggodalom. Rhune és Nonna voltak az egyetlenek az életében, és most már Shannáért is ő felelt. Nem lett volna képes tükörbe nézni, ha miatta valamelyiküknek még egyszer baja esik. Éppen ezeken gondolkozott a hálóban ülve, amikor Nonna kinyitotta szemét. Közel guggolt hozzá és megsimította arcát, hogy macskaszemeibe nézhessen.

- Ikina? – pislogta ki az álmot szeméből és kérdőn nézte a férfit.

- Örülök, hogy felébredtél – mosolyodott el Zombie lágyan – Hogy érzed magad? – simogatta tovább. A boszorkánynak lassan eszébe jutottak a történtek, így összevonta szemöldökét és elfordult. Az isten aggódva kapta fel rá fejét. Felkelt és most az ágyra ülve támaszkodott meg Nonna felett, hogy fölé hajolhasson.

- Nonna? Mi baj? – suttogta kellemes hangján, közben megérintette a lány meztelen karját, amitől az lúdbőrözni kezdett.

- Szégyellem magam – sóhajtotta a lány könnyeivel küszködve – Gyenge voltam... – temette arcát a párnába. Zombie elmosolyodott és beletúrt a vörös és fekete tincsekbe.

- Nem vagy gyenge – mondta halkan, szavai lágyan ringatták a lányt – Fantasztikus vagy – nyomta homlokát a boszorkányéhoz. Nonna szava elakadt, pedig már éppen valami pimaszságot akart válaszolni. Ikina furcsán viselkedett és nem értette, miért. Lassan felnézett a kék szemekbe, amik megint halványan fénylettek. Elámult a bennük kavargó energiától. Ugyan nem látta a történteket, de már ő is tudta, hogy Zombie egy isten. Mégsem zavarta, pedig egész életében csak annak az istennőnek volt hálás, aki a születésében segített. Mellkasa lassan emelkedett, ahogy egyre nehezebben lélegzett és arca felforrósodott. Ikina felocsúdott, mikor észrevette, hogy Nonna tekintete lassan az ajkaira siklik, majd szemét lehunyja. A férfi egész közel hajolt, lélegzetük eggyé olvadt, a bőrük is égett, ahol egymáshoz értek, míg végre finoman rányomta ajkait a lányéira. Kék szemei erősebben égtek, ahogy vágyaik beteljesültek a csókolózás közben, így inkább lehunyta őket. Nonna halkan felsóhajtott, amikor elváltak, hogy fellélegezzenek. Karjait Zombie nyaka köré fonta és nem akarta elereszteni, így az visszahajolt hozzá, hogy folytassák egymás kényeztetését. Akárhányszor farkasszemet néztek, a boszorkány úgy érezte, visszatér belé az élet. A férfi tudatán kívül neki ajándékozta az életenergiáit, miközben falta puha száját.

- Hogy menekültünk meg? – kérdezte két csók között.

- Kiderült, hogy isten vagyok – mormolta Zombie és megpuszilta az arcát – De kishíján Shannát is megöltem – tette hozzá őszintén.

- Jól van? – nézett fel rá igézően Nonna. Zombie csak elbűvölve bólintott – Akkor nincs baj – mosolyodott el megkönnyebbülten – Ne aggódj emiatt – túrt bele a férfi fekete hajába, melynek fonatai kibomlottak, így az egész a vállára omlott – Nem a te hibád, ha még új neked az erőd – vigyorgott és játszadozni kezdett az egyik fekete tinccsel. Zombie is elmosolyodott, először csak haloványan, de Nonna addig grimaszolt, míg ő is el nem nevette magát. Felvonta az ölébe és még egyszer szájon csókolta.

- Elég erősnek érzed magad egy reggelihez? – duruzsolta fülére.

- A reggelire bármikor elég erős vagyok – kuncogta és engedte Ikinának, hogy felsegítse, majd támaszt nyújtson neki. Ahogy belekapaszkodott az izmos karba, észrevette a rúnák hiányát.

- Eltűntek? – dörzsölte meg fehér ujjbegyével a kreol bőrt.

- Loki azt mondta, már az erőm részévé váltak – ismételte el a germán isten szavait.

- Szóval olyan, mintha magadba olvasztottad volna őket? – tűnődött Nonna, ahogy egymás kezét fogva sétáltak ki Loki nappalijába.

„Na végre!” – loholt oda hozzájuk Rhune – „Már azt hittem Csipkerózsika lett belőled” – lihegte oldalra billentett fejjel. A többiek is felemelték fejüket. Eddig az állatszőrméken ülve tanulmányozták Szkádi térképét. Az említett istennő és Vatacumi komiszan néztek össze, majd rájuk és egymásba font ujjaikra. Loki azonban tisztességes tábornok lévén egyből vissza is parancsolt mindenkit a taktikai megbeszélésbe.

- Az Yggdraszil mélyébe kell hatolnunk – kezdett bele a megtévesztés istene.

- És az miért is lesz nekünk jó? – emelte fel Szigün gyanakodva egyik szemöldökét.

- Ikinát istenné kell avatni – fejezte be a gondolatmenetet Vatacumi és jelentőségteljesen nézett végig az asztal körül ülőkön.

- Tessék? – meredt Lokira Zombie – Engem csak a sajátjaim avathatnak istenné, nem a germánok közé tartozom...

- Hát nem jöttél még rá? – csóválta meg fejét Loki és kelletlenül csettintett nyelvével – Az Yggdraszil egy ősi fa, szinte teljesen saját életet él és már jóval mielőttünk itt volt. Mondhatnám azt is, hogy saját akarata van. Tökéletes lesz arra, hogy kiálld a próbatételeit és végre elfoglald a helyedet a sajátjaid között. – Ekkor az élet fájának belsejében kék erek kezdtek pulzálni, mintha csak egyetértett volna Loki szavaival.

- Próbatételek... Nem érünk most rá ilyesmire! – zsörtölődött Zombie. Nonna megszorította kezét az asztal alatt, amitől egy árnyalatnyit nyugodtabbá vált.

- Annyi időnk van, mint a tenger, hidd el – vigyorgott a germán isten – Yggrdaszilban nem úgy telik az idő, ahogyan azt halandó ésszel fel lehetne fogni – kelt fel ültéből, majd könyvtárának egyik polcán végighúzta jeges érintését, így pedig rúnák villantak fel rajta és egy titkos ajtó tárult ki. Szkádi, aki addig szárított húst majszolt, csillogó szemekkel szemlélte a többezer lépcsőfokot, melyek a fa gyökere felé vezettek a mélybe. Idejét sem tudta, mikor gyűltek össze Yggdraszilban. A germán istenek ugyanis Ragnarök előtt minden évszakban az élet fájában tartották meg lakomáikat és megbeszéléseiket. Szerette, hogy a fa melege és mohás illata körbelengte őket, végre egy kis időre megszabadultak jeges természetüktől és zord körülményeiktől. Nem mintha Aszgard márványos lépcsői és oszlopai, soha ki nem fogyó kútja nem lettek volna elég magasztosak, de pont ezért nem rajongott értük soha. Ő az erdő zöldjét, a levelek zörgését, az avar illatát és az állatok hangját szerette. Yggdraszil belseje varázslattal töltötte meg magát, aki a nagy csarnokaiba lépett, úgy érezhette, mindenhonnan napfény sugárzik rá és harmat simogatja meztelen talpát.

De Loki nem a fény termeibe invitálta őket. A vádaszat istennője sosem járt a fa másik részein azelőtt. Olyan izgalom kerítette hatalmába, amit már nagyon régen érzett. Hiszen végre valami újat fedezhetett fel, pedig már azt hitte minden térképet megfestett, amik ezt a világot tükrözhették. Nem tudta, milyen lehet az a beavatás, melyről Loki beszélt, hiszen az ő beavatása annyiban merült ki, hogy egyszerre minden asgardi elfogadta istennek és férjet ajándékoztak neki. Alig várta, hogy megtudja, mi lehet a mélyben.

Vatacumi szeme sarkából figyelte az istennő izgalmát és halványan elmosolyodott. Eközben Loki már át is lépte a titkos ajtót és az első lépcsőfokon állva várta őket. Zombie kissé vonakodva ugyan, de követte, majd a többiek is szépen sorban.

- Lehet tudni, miféle próbákat kell kiállnia? – kérdezte hosszú menetelés után Nonna.

- Yggdraszilnak három kútja van – kezdett bele a megtévesztés istene – A ti halandó mítoszaitok forrásokként emlegetik őket. Az egyik a Hvergelmir, itt él Nidhogg is.

- Nidhogg még él? – vágott szavába Vatacumi. Tekintete ellentmondást nem tűrő és izgatott volt.

- Vannak, akik szerint igen – felelte Loki – De nehéz ráakadni. Manapság már csak azoknak mutatja meg magát, akikkel valóban tervei vannak, vagy beszédbe akar elegyedni. Nem egy vérengző fenevad ő sem, csak megvan a saját feladata, mint mindnyájunknak.

A sárkányisten boldogságát nem is tudta volna palástolni. Úgy tűnt ez a hirtelen jött utazás az életfa gyökerei felé mindenki számára reményekkel kecsegtetett, egyedül Zombie szívét töltötte el egyre sűrűbb aggodalom.

- A második kút Urdarbrunn – folytatta Loki – Ennek különlegessége, hogy vize felfelé folyik, Yggdraszil kérgének belsejében. Az egyik fényes terem, mely egészen fent helyezkedik el, a mi tanácstermünkként szolgált évezredeken át, és az Urdarbrunn egyik ere folyik keresztül rajta. Ez egy veszedelmes kút, a Nornák tiltott és értékes vize.

- Nornák? Azok meg mifélék? – kérdezte Shanna. Loki meséje annyira lekötötte, hogy most már ő is fesztelenül kapcsolódott be a társalgásba.

- Ők a három sorsistennő. Urd, Verdandi és Szkuld. Ők öntözik az Ygdraszilt, az ő erejüknek köszönhető, hogy az éltető víz felfelé áramlik a kéregben. Ezen kívül a sorsaink fonalaiért is ők felelősek. Hasonlóak görög rokonaikhoz, akik az élet fonalait mívelik.

„És a harmadik kút? Az már biztos valami muris lesz nem?” – kérdezte most Rhune.

- A harmadik kút mind közül a legveszélyesebb. Azt a kutat Mimir emelte és a Mimirbrunn névre keresztelte. Ez a kút a bölcsesség kútja. Mimir mostanában már nem őrködik felette, mint régen, így nem kell amiatt aggódnunk, hogy összefutunk egy szentfazékkal – vigyorgott komiszan – Viszont van egy régi történet, ami aggodalomra adhat okot.

A többiek kíváncsian húzták ki magukat, miközben már legalább ötszáz lépcsőfokot tettek meg lefelé. A lépcsősor most észak felé kanyarodott, és a fa belsejét adó meleg egyre hűvösebb párába váltott. A társaság kíváncsian várta, mi lehet az a történet, így Loki színpadiasan felsóhajtott.

- Mindenek Atyja egyszer inni kívánt a Mimirbrunnból, de addig nem kaphatott a nedűből, míg fél szemét Mimirnek nem adta zálogul.

- Attól tartasz, Mimir még most is megfigyeli a kutat a szemmel? – találta ki gondolatait Zombie.

- A Ragnarök után minden isten elvonult innen. Egyedül Nidhogg és a Nornák maradtak itt, hogy védelmezzék és gondozzák otthonunkat. Ezért is volt hozzá elég merszem, hogy egyből ide, mindenki orra elé rejtőzzem. Senki se gondolt volna rá, hogy az áruló Loki pont az életfába bújik. De ez a mindentlátószem eléggé nyomaszt engem.

- Mi van, ha nem akarok isten lenni? Nem is kellene ezt az egészet végigcsinálnunk – torpant meg Zombie és vele egyidőben a többiek is döbbenten álltak meg.

- Ez nem olyan dolog, amit csak úgy megválaszthatsz, Ikina – lépett hozzá Szigün – Ha el akarod dobni magadtól, aki vagy, az megmérgez és örökké kínokba fog taszítani. Az erőd lassan fel fog emészteni – sütötte le szemét – Nem menekülhetsz az elől, aki vagy, de megpróbálhatod a legjobbat kihozni belőle.

A csapat egy apró pillanatra meghatódva nézte a mérgek és a hűség istennőjét. Tudták, hogy valamit rejteget előlük, de szavai új erővel töltötték meg őket. Zombie elismerően és aprón bólintott, és ezután kissé határozottabban lépdeltek lefelé még legalább négyszáz lépcsőfokot.