A nyakék nyomában 16. fejezet

 A varázsló átnyújtott egy dobozt neki, amelyben valószínűleg valamilyen áldozatot mutatott be. A fehérbőrű isten bólintott, számos vörös köve csilingelt fejdíszén és nyakában. Mindkét férfi egymással szembe fordult, torkukból mély és pokolian ijesztő hangok törtek fel, mialatt szemeik is világítani kezdtek és a tükörben megelevenedett Atlasz. Nonnának türtőztetnie kellett magát, fel ne kiáltson. Az óriás még a tükrön keresztül is rémisztőnek tetszett. Bele sem mert gondolni, mekkora lehet igazából. Loki megindult az átjáróhoz, majd teste elmerült egy víznek ható burokban és többet nem látták. A többi isten sorra követte, Rhune is elég bátornak bizonyult, miután látta, hogy a magasztosak gond nélkül keltek át. Csak Zombie és Nonna maradt. Mamba rájuk emelte tekintetét, melyben sürgetést vett észre a boszorkány. Tehát még az istenek sem tudták az örökkévalóságig nyitvatartani az utat. A lány nagy levegőt vett, elfogadta Zombie felé nyújtott kezét és együtt átléptek a másik dimenzióba. 

Miután mindez megtörtént a boszorkány szája tátva maradt. Atlasz előttük állt egy lávatengerben, míg ők egy sziklaszirten emelték fel fejüket, hogy rátekinthessenek. Az óriás akkora volt, hogy ők hangyának tűntek mellette. Atlasz fenséges volt, még úgy is, hogy az egész ég nyúlánkos végét tartotta izmos vállain. Egy olyan nadrágot viselt, melynek arany szegése volt, alkarjain arany páncélvérttel. Haját kétoldalt felnyírták és szinte egybeolvadt az éggel, ami a feje tetején nőtt. Szeme vörösen megvillant, érzékelve idegenek jelenlétét. Egyenesen a kis csapatra szegezte immár tiszta tekintetét, és olyan hangon szólalt meg, amelytől megremegett az egész föld. 

- Szóval te vagy Ikina, a leghíresebb sámán – igazította meg az ég felhős nyúlványait vállán – Gondolom nem véletlenül vagy itt – húzódott dús ajka egy kellemetlen mosolyba – Az a sok puhány odafent már nagyon zaklatott és készülnek valamire. 

- A segítségedet kell kérnem, Atlasz – mondta ki határozottan Gale – Nem tudok máshoz fordulni, csak te tudsz nekünk segíteni. – Úgy gondolta felesleges kertelnie. Atlasz nem isten volt, ami már sokkal szimpatikusabbá tette őt számára. Tudta, hogy az egyenes szavak itt sokkal többet számítottak. A többiek elismerően tekintettek rá, de aztán vissza is emelték fejüket a tiszteletet parancsoló óriás jelenségére. 

- Segítek – térdelt le Atlasz, hogy közelebb kerüljön – De előtte a bosszúmat akarom – hördült fel. Nonna megdöbbent. Az óriás szenvedett, de ez sokkal borzasztóbb volt, mint azt a mitológiában leírták. A hatalmas titán elfordult, hogy a többiek láthassák hátát. A hatalmas súly alatt teljesen megtörtek gerince csontjai, hátáról pedig leégett a bőr. Valószínűleg akárhányszor megpróbált leülni, hogy megpihenhessen, a láva szétégette húsát. Csontjai aranyszínben világítottak. A boszorkány szíve összeszorult. „Méghogy az istenek nem kegyetlenek!” – gondolta. 

„Most mi lesz, főnök?” – lihegte Rhune. Az ő arcán is az együttérzés tükröződött. 

Zombie ajkára harapott. Nem volt más választása, és az igazat megvallva jobban szerette a titánokat, mint az isteneket. Régen sok óriást ismert, mielőtt majdnem mindet bebörtönözték, vagy kivégezték a Loki által megnevezett szentfazékok. Hatalmas termetük ellenére nem voltak ők gonoszak, éppen ellenkezőleg. Rengeteg mindent tanítottak az embereknek, akár a sárkányok. Vatacumi is lehajtotta fejét az óriás hátának látványától. 

- Segítek rajtad – nézett maga mögé a sámán – Mind segítünk – bólintottak. 

- Magatokra haragítanátok az összes istent? Ejha, nem számítottam volna erre – mormolta Atlasz elismerően. Zombie leült a vulkanikus kőzetből álló szirtre és megkérte a többieket, hogy fogják meg egymás kezét. Mind úgy tettek, ahogy kérte, Nonna végül az ő kezébe csúsztatta sajátját és finoman megszorította. A sámán élesen fújta ki a levegőt és szemei kéken villantak fel. Elkezdte kibogozni a kódot Atlasz kötésein. A titán egész testén kavarogtak a rúnák, melyeket az istenek égettek belé, hogy képtelen legyen elhagyni helyét. A társaságból úgy tűnt mindenki tudja, mit kell tennie, Nonnán kívül. Aggódva pillantott körbe, majd a férfi kezében pihenő kezére meredt. Hirtelen Rhune lépett mellé, aki egész eddig csendben figyelte őket. Zombie nem tudott volna segíteni, hiszen már ismerte a lány ezt az állapotot. Ha megzavarja, többé nem lesz képes kibogozni a megkezdett rúnakódot. 

„Koncentrálj a rúnákra! Tudom, hogy eddig csak billogokkal dolgoztál, de amíg nálunk voltál, rengeteg könyvet bújtál titokban.” – vigyorgott a kutya. Nonna szemöldöke megrándult és már mondani akart valamit, de a farkas közbevágott – „Igen, lehet, hogy a szépfiú nem vette észre, de én igen. Gondolj arra, amit akkor csináltál, amikor segítettál neki! Csak most a rúnákra összpontosíts!” – Nonnának nem kellett kétszer mondani. Az ő szemei zölden kezdtek égni, mindenével azon volt, hogy felidézze, amit a könyvekben látott. Lassan odaadta az erejét Zombienak, aki az új energiától meglepetten mozdította meg kezét, de aztán elmosolyodott és szorosabban fonta össze ujjaikat. 

Az Atlaszt fogvatartó rúnák sora lassan leolvadt testéről, majd igazi titánból munkált láncokká váltak és sorra leestek róla. A többiek tekintete kitisztult és döbbenten tekintettek maguk elé. Megtörték a görög istenek varázslatát. Zombie elismerte, hogy ebből még borzasztó galibák lesznek és örülhet, ha nem látja majd viszont valamelyikük fejét Árész dárdáján. Felettük az ég mennydörögni kezdett. 

- Hurrá – morogta unottan a sámán.

„Azt hiszem, nagypapi megtudta, mit tettünk” – lihegte Rhune – „Most imádkozhatunk, hogy a germánok mellé ne kapjuk a nyakunkba a görögöket is” – prüszkölte. Idegesen járt fel-alá és körbe-körbe. Tökéletesen tükrözte mindazt, ami Zombie fejében játszódott le. Nonna felnevetett. 

- Sosem felejtem el nektek – mondta a titán kellemesebb hangon, mint a korábbi, bár még így is visszhangot vert – A sebeim kezdenek begyógyulni – simította meg lapockáját és kilépett a lávából, hogy a lábai is regenerálódhassanak – Miben állhatok a szolgálatotokra? 

- Meg kell találnunk egy másik óriást – mondta Loki a lényegre térve – Trüm eltűnt sok évszázada egy nyakékkel, ami nem az ő tulajdona. Ezt kell visszaszereznünk. 

- Kié az a nyakék? – kérdezte gyanakodva Atlasz, miközben lesöpörte a hamut magáról. 

- A germánoké – felelte epésen Nonna – És ha nem segítünk, felkoncolnak mindannyiunkat. 

A titán láthatóan elgondolkozott a hallottakon, de végül csak bólintott. A germánok nem azok az istenek, akik őt letaszították. Velük nincs elintéznivaló ügye. Így hát lehajolt és markába zárta az egész társaságot, majd elindult. Egy hatalmas kaput nyitott meg, amely egyenesen Jotünheimba vitte. Loki felhorkant a nem is olyan rég látott vidék megjelenésén. Szigün figyelmét most nem kerülték el férje igazi érzései. Loki gyűlölte Jotünheimot. 

A titán szélsebesen mozgott, a vidék jégóriásai eltörpültek mellette, de ez nem is csoda, hiszen azok nem voltak igazi óriások. Az egész hó és jégfedte területet felzaklatta a jelenlétével. Határozottan lépkedett, míg el nem ért egy hatalmas hegyhez, ami még nála is háromszor akkora volt. Nagy tenyerével belemarkolt a hegyoldalba, mintha egy nagy, kétszárnyú ajtót feszítene fel. Ez nem is esett messze a valóságtól, a hegyoldal feltárult és egy újabb átjárót rejtett magában. A hatalmas férfi gondolkozás nélkül lépett be és megállíthatatlanul vonult tovább. A hátára tett csapatot ismét markába fogta, mert ahogy Zombie is megérezte, valami rossz közelgett. A hegy belseje egy hatalmas kastély volt, ők pedig az egyik főfolyosóján baktattak az előcsarnok felé, ahonnan mulatozás és rémes kacajok verték fel a jeges csöndet. 

Atlasz elért a csarnokba, és az óriások döbbenten néztek vele farkasszemet. Minden megnémult. A korábban hallott kacajok eltűntek a jégveremben, még a kezük is megállt a falatozás közben. 

- Trümöt keresem – mondta a titán ellentmondást nem tűrő hangon. Az óriások tudták, ki ő, de mégsem hittek a szemüknek. 

- Te… Atlasz vagy – dadogta az egyik, szeméből próbálta a bor mámorát kidörgölni – Haha! – nevetett fel vérfagyaztóan – Annyira részeg vagyok, hogy már délibábokat látok – csapkodta a térdét és a többiek is csatlakoztak hozzá. 

„Remek” – forgatta szemét Nonna – „Pont egy taj részeg bandát kellett kifognunk.”

„De legalább békés részegek és nem bántanak minket” – kuncogott Zombie. Noha az óriások olyan fülsiketítően nevettek, hogy az ő hangjukat meg sem hallották volna, inkább telepatikusan kommunikáltak a hatalmas tenyér alatt. Szkádi leheveredett az egyik tenyérhajlatban, Vatacumi pedig vigyorogva dőlt neki Atlasz hüvelykujjának, onnan nézte a műsort. Atlasz csak sóhajtott egyet, de meglepettségére két röhögés között az egyik óriás felemelte vaskos mutatóujját és az egyik irányba mutatott.