A nyakék nyomában 10. fejezet

- Miről lenne szó? – biccentett a fejével Farkas.

- Egy bizonyos ékszerről, amit még te kaptál volna meg, de sose került hozzád. 

- Honnan szerezted? – kérdezte döbbenten a hang.

- Ettől a lánytól – vonta maga mellé a boszorkányt Zombie.

- Mi a neved? – lépett közelebb a szellem.

- Nonna – simította kezét Gale vállára, így félig a férfi mögé került. 

- Ne félj tőlem, azt meg kell hagyni, hogy nem nyújtok szép látványt, de nem eszem boszorkányokat – mosolyodott el az alak. Nonna nem igazán félt, az istenektől sem, egyszerűen csak nem volt hozzászokva ilyen nyíltsághoz, hiszen mindig a húgáról kellett gondoskodnia és soha nem volt lehetősége barátságos, vagy közelebbi társalgásokra még csak egy egyszerű halandóval sem. 

- Nem félek, csak nem vagyok túlzottan hozzászokva ehhez – vallotta be őszintén, de közelebb lépett.

- Hogy szerezted meg a rúnasoromat? Azt hittem örökre elveszett a föld felszínéről.

- A boszorkány köröm vezetője adta nekem, hogy ha Zombie segítene nekem, adjam jutalmul. Állítólag ő egy egyszerű halandó kereskedésében bukkant rá. Nem tudom, hogy ez mennyire igaz-e. 

- Értem. Mi célotok vele?

- Arra gondoltam, te talán felismered, hogy van-e ezek közt olyan rúna, amely a szellemi világok között át tud vinni? – nézett kérdőn Zombie a mesterére. 

- Rögtön a második rúna, de szörnyen nehéz elsajátítani ezeket, egy átlagos sámánnak talán több hónapba is telhet ráhangolnia a szervezetét a rúna keringésére. Nem egyszerű.

- Hát, ha már úgy is én lennék a kiválasztott, hátha sikerül, mondjuk olyan fél óra alatt? – nevetett Zombie.

- Lehetetlen – meresztette a fehér tüzes szemeit a szellem, karba tett kézzel.

- Csak had próbáljam meg! – makacsolta meg magát a férfi.

- Miért olyan sürgős ez? 

- Segítenem kell. Fontos, az istenek egymásnak eshetnek emiatt és valamiért Szocsipillinek is köze van hozzá. Ha hagyjuk, hogy belekeveredjen és több száz isten ellene forduljon, ki tudja, mit fog csinálni Makvilszocsitl és Manitu.

- Az a felelőtlen kis széplelkű – sóhajtott Farkas – Mindig tudtam, hogy a szerelem istenekkel csak a baj van. Azt hiszik, azért, mert az érzésekkel játszanak, mindenki felett állhatnak. A végén meg persze mindent jól megkavarnak és csodálkoznak, ha sorscsapás kerül a fejükre. 

- Akkor segítesz? – vigyorodott el Gale, tudta, hogy már régen eldőlt, Farkas megtanítja neki használni a rúnát. 

- Csak akkor, ha a többi rúnát fontolva haladóan és az általam meghatározott ütem szerint tanulod meg használni.

- Igenis! – szalutált a férfi és a lángoló alak kezébe helyezte a gyöngysort.

- De ugye, nem lesz ez káros, azért mert csak fél óra alatt tanulja meg, amit több hónap alatt kéne? – tekintett a két sámánra Nonna bizonytalanul. Nem akarta, hogy miatta essen bármi baja Zombienak is. A húga éppen elég volt. 

- Ne aggódj, képes lesz rá, csak egy kicsit fájni fog, de ahogy rajtad érzem, vasboszorkány, fogsz tudni enyhíteni rajta. 

- Segítek, megteszem! – bólintott a lány, meg sem kérdezte már, hogy miből érzékelhette az öreg sámán az erejét, elvégre egy szellemről volt szó, azokról pedig már akármit el tudott képzelni.   Felnézett az enyhén zavart sámánra és bíztatóan felcsillantak macskaszemei.

- Szóval, akkor mivel kezdjük, ezek nem szokványos rúnák – ráncolta a szemöldökét tűnődve Zombie, szemét a mesterére szegezve, ahogy az kezében megforgatta a rúnasort.

- Persze, hogy nem, kölyök, ezek már sokkal nehezebbek. Olyan bonyolult mágia van beléjük kódolva, hogy ezt sajnos nem tudod megoldani szimpla rátetoválással. 

- Tehát…

- Nem hagyhatod el ezt a sort, az életed árán is meg kell őrizned. Nem kerülhet rossz kezekbe, már így is kész csoda, hogy elért hozzánk. 

- Hát ez fantasztikus – vágta le magát a férfi a kanapéra. Dús haját kisimította a szeméből, legalábbis azt a felét, ami nem volt szétfonva. 

- Ne ess pánikba, nekem ennél sokkal nagyobb gondjaim is voltak – Zombie elhúzta a száját, tudta, hogy ez Farksanál a vigasztalás egy formája volt, de azért mégis csak örült volna egy kicsit együtt érzőbb szavaknak. 

- A lényeg, hogy mindig az adott gyöngyre koncentrálj, ahogy a Rhune füléiben lévőknél is.

- De azok Rhuneon vannak, egy szellemkutyánál azért mégis biztosabban tudom őket, mint magamnál, ahol akárki megkaparinthatja – tárta szét tanácstalanul a karját Gale.

- Ó, nincsenek azok ott olyan veszélyben, ismerlek már jól, ráadásul nem ez lenne az első ékszered. De ha nagyon aggaszt, és nem tudsz aludni se tőle, add olyannak, akinél biztosan nem keresnék, de megbízol benne. Már ha az illető nem halandó, mert azok tudjuk, hogy meg se tudnák mozdítani – kacsintott az idős sámán Nonna felé. „Miért akar minket mindenki összeboronálni?” Zombie a válla felett nézett a lányra, de azért elmosolyodott magában. 

- Jól van, értem én a célzást – sóhajtott beletörődve – Akkor taníts! – fogalt helyet a kanapén. 

- Tekintve, hogy pár óra leforgásával akarod ezt az őrültséget, nem tudod még a regenerálódást sem használni – lépett közel a halott sámán, ujjával felfele mutatva. Gale vette a jól ismert jelzést és tenyerét felfelé fordította – Eléggé fájdalmas lesz.

- De ezért van itt Nonna, segíthet, vagy nem?

- De, viszont az ő erejét sem pazarolhatjuk, így viszont csak a végén fogja tudni enyhíteni a fájdalmaidat. 

- Értettem, de vállalnom kell ezt a kockázatot is, jó pár ezer évet már megéltem, ez a kis szenvedés még belefér, volt rosszabb is. 

- Ahogy te gondolod – vette le az egyik gyöngyöt az ékszerről a fénylő alak és Zombie felfelé fordított tenyerére helyezte – Koncentráld rá az erődet, nyugi, a kód felismerése és megtanulása még nem fog fájni, csak időigényes lesz. Ezek már nem azok az egyszerű játékszerek, itt már fontos minden egyes apró mozzanat. 

Zombie minden erejét összeszedve markába zárta a gyöngyöt. Érezte, ahogy a pulzáló erő, ami addig benne volt, most az ereibe és a csontjaiba hatol és a testén végigáramolva az agyáig juttatja az egész rendszert. A feladata már csak az volt, hogy megfejtse, mit is kell használnia. A sámánoknak nem véletlenül kellett a „végtelen tudás”, hiszen ezekben a kövekben már kelta és arab motívumok is voltak a kódolásnál. Bele sem mert gondolni, vajon a Brising nyakék és Makvil nyakéke  miket tartalmazhatott, elvégre azokon akár harminc sámán is dolgozhatott a világ külön pontjairól. Farkas ékszerén még csak a sajátjai közül ügyködtek és azok is maximum hárman, ugyanis a motívumokból áradó energiák közt meg tudta különböztetni a hasonlókat. 

- Jól látod, ezt az ékszert három generáció munkálja – felelt a fel nem tett kérdésére Farkas. 

- És most? – feszült meg Nonna, aki eddig a háttérből figyelt némaságba burkolózva. 

- Kezd jó úton járni, ha megtalálja a megfelelő sorrendet, már csak egyszer kell tudnia használni. Ha egyszer sikerült, már többször is fog.

Azonban a rúna nem volt egyszerű, sok idejébe telt, mire rájött az elemek kódjainak helyes és logikus sorrendjére, aztán a mellékes elemek és a kapcsolódó elemek sorrendjére. Olyan ez, mint egy bonyolult molekula felépítése, nem mindegy, hogy egy hidrogén molekulához hány oxigén kapcsolódik és milyen kötéssel. A rúnákat akár az őskémia képleteiként is fel lehet fogni. Már lassan két és fél órája ült mozdulatlanul. 

- Megőrülök – lépett ki a konyhából a boszorkány idegesen, egy pohár vízzel a kezében. Fél óra eltelte után már ki-be járkált a két helység között, a két és fél után kezdett Farkas agyára menni. Letette a vizet Zombie elé az asztalra és elfoglalta helyét a karosszékben, a sámánnal szemben. Fürkészte az arcát és az elmélyülő tekintetét, melyről le lehetett olvasni, hogy semmit sem érzékel a külvilágból, egy teljesen másik világba került. A fénylő erek ismét ott húzódtak izmos karján, mint korábban. 

- Ehhez idő kell, a mellékes elemek, mint a vas vagy a fa nem olyan egyszerűek, mint tűnnek. 

- Magam is tudom, elvégre vasboszorkány volnék – vonta el a tekintetét a gyönyörű férfiról és sértetten nézett szembe a másik sámánnal.

- Türelem, kölyök, menni fog ez – intette nyugalomra Nonnát, aki beharapta az alsó ajkát és felhúzta az orrát. „Kölyök? Még hogy én!”

Húsz perc múlva megtörtént, amire vártak, Zombie egy ordítással adta jelét, hogy majdnem sikerült használnia a varázslatot. Kezét viszont könyökéig szétmarta a rúna. Nonna elbóbiskolt, így az ordítás nem volt túl jó ébresztő számára, de egyből felugrott és már alkalmazta volna a gyógyítást, ha Farkas nem lépett volna közbe. 

- Még nem lehet! – fogta le a lányt.

- De hát fáj neki! – nézett a térdre roskadó férfira.

- Állj készenlétben, de csak akkor tegyél bármit is, amikor szólok! – ment Galehez és tenyerébe fogva az arcát maga felé fordította. Zombie alig bírta nyitva tartani a szemét, a fájdalom már az egész testében elterjedt – Ikina, figyelj rám! Próbáld még egyszer, koncentrálj! Hallod? Segíteni akarsz, vagy sem? – a sámán felvette a szemkontaktust és alig észrevehetően bólintott. 

- Most mi legyen? – tanácstalanságában jobbat nem tudott kérdezni a lány.

- Én visszatérek, gyere közel és koncentrálj Ikinára, ha nem így teszed, egyedül lép át a másik világba és ott fog meghalni, tekintve, hogy az összes erejét elhasználta. Tudni fogod, mikor mit kell tenned. 

- Ez most komoly? Itt hagysz minket? 

- Én nem tudom vele átlépni a világok közti határt, lényegében már szellem sem vagyok, a kutya alakjában viszont már megtehetem. És még úgy is nagyobb segítség leszek. Figyelj rá, amíg nem látod Rhunet! 

- Rendben – bólintott ijedten a boszorkány, de odatérdelt Gale mellé és kezét a vállára simította. A férfi ijesztően forró volt, teste megremegett és a fogai közül fújta élesen a levegőt, az ordítást próbálva elnyomni. Utolsó erejét összeszedve megpróbálta még egyszer, szeme kékje világítani kezdett és ahol tenyere a földet érte körberajzolódott egy szimbólum. Ugyanez volt felfedezhető a gyöngyre vésve. A jel alattuk vakítóan megvillant és Nonna érezte, hogy már nincs talaj a lábuk alatt. Legalábbis egy pillanatig így volt. Mire feleszmélt egy hatalmas kapu előtt térdepeltek. Zombie karján egyre csak áramlott egy kék csík felfelé, nem bírta tovább így ledőlt a földre. Nonna tudta, hogy most kell cselekednie, így kezét a férfi karjára simította, majd a mellkasára és óvatosan visszaadta a színt a testébe. A férfi már egyenletesen vette a levegőt és a láza is elmúlt, lehetett vagy ötven fok, mikor a rúna hatása alá került. 

- Gale! – szólongatta halkan Nonna, de nem kapott választ – Ikina! Kelj fel! Ha kinyiffansz itt nekem én esküszöm megkeresem a szellemed és felképelem – esett kétségbe. Gale viszont halkan felnyögött és oldalára fordult. Szemeit lassan nyitotta ki, hosszú pillái alól a kékségek csodálkozva mértek végig a boszorkányon. 

- Nonna? Sikerült? – könyökölt fel, így már majdnem egy vonalba kerültek. 

- Azt hiszem – suttogta megkönnyebbülve a lány, maguk mögé kémlelve a hatalmas kapura – De mi ez a hely? 

- Ez a hamvak kapuja. Északon vagyunk, ez a hely a leghidegebb ahhoz, hogy megmaradhassanak. A túloldalt valószínűleg jég, hó és Alaszka vidéke húzódik.

- Nem kellett volna valami melegebb cuccot hoznunk? – háborodott fel Nonna – Előbb is mondhattad volna, hogy a fagy kellős közepére hozol minket. 

- Egyelőre örülök, hogy még nem öltem meg magunkat, egyébként is a hulláknak fagy kell, hogy ne bomoljanak szét – emelte fel Gale is a hangját – Egy kis hálával igazán jöhetnél. 

- Remek! – forgatta a szemeit Nonna.

„Nyugalom, friss házasok! Hoztam magammal kabátot nektek. Nyámnyilák” – jelent meg Rhune egy férglyuknak tűnő valamin keresztül. Nyomában elég sok féle suttogás érkezett még.

- Hogy sikerült idejönnöd? Azt hittem még nem tudod, hogyan kell átlépni, elvégre amióta csak szellem vagy, mellettem voltál a halandók világában.

„Hát én se tudtam, hogyan kell, Farkas valahogy még az agyamban maradt és megmondta, mit tegyek. Elég ijesztő, hogy még így is milyen hatalma van.”

- De legalább halálra fagyni már nem fogunk – vett magára Nonna egy piros-fekete kockás kabátot, kicsit nagy volt és a térdét simította, de ez egy cseppet sem zavarta, legalább az idő közben már lilára vált ujjai kezdték visszanyerni eredeti színüket, ahogy zsebre vágta a kezét.  

- Igen, mert neked folyton nyafognod kell – dobott magára Ikina is egy fekete, térde alá érő kabátot. 

„Nem is értem, akkora erőtök van, ha annyira zavart volna a hideg, egy csettintéssel megoldottátok volna. Vagy inkább egymást melegítettétek volna fel?” – dugta ki komiszul a nyelvét a farkaskutya. 

- Az erőnket most nem pazarolhatjuk semmi mellékes dologra – hagyta figyelmen kívül a megjegyzést Zombie – Itt kell lennie a legrosszabbnak.

- Hogy érted ezt? – nézett kérdőn Nonna.

- Hogy hogy? Itt vagyunk két csapnivaló istennő birodalmában, Ereskigálhoz kötötték a pestist is, Istárt pedig Aphroditéval hasonlították. A szerelem és a pestis kézen fogva járkál, és még azt sem tudom, vajon Istár meg akarja-e inkább magának kaparintani azt a rúnasort – háborgott Zombie. 

„Ugyan, ennél sokkal nagyobb gondunk is van jelenleg” – szakította félbe Rhune.

- Miről beszélsz? 

„Fordulj!”