A nyakék nyomában 13. fejezet

- Mikor nem éppen kellemes megjelenésű lábakat nézegetek és nem az ostoba társaim gyerekes játékaiban segítek, a világot járom és Fantasztikus Lényeket keresek fel. Természetesen, ahogy hallottad, trófeáknak, de élőknek, hogy idomíthassam őket és a vadászatban segítségemre lehessenek. Egyszer már keresztezték útjaink egymást – bólintottak egyszerre a kellemes, vagy kellemetlen találkozás emlékén. 

- De nem értem… - dobogott lábával a padlózaton türelmetlenül a lány – Ha ő az utolsó igazi sárkány, miért nem voltál képes megismerni? 

- Utolsó? Ez nem így van – csóválta fejét Szkádi, szavai hallatán Vatacumi is meglepődött – Eddigi útjaim során volt szerencsém más sárkányokkal is találkozni. 

- Merre? Mikor? – húzta ki magát a sárkányisten, mintha indulásra kész is lett volna, hogy felkutassa testvéreit. 

- Nyugodj le! – intette le az istennő, tekintete elködösült – Ugyan ők csak illúzió formájában látszódtak emberinek, hasonlóak voltak hozzád. 

- Voltak… - ismételte Rjudzsin. 

- Már egyik sem él, végtére is ők nem istenek voltak, mint te, találkozásunkkor is már a végső fázisban jártak. Fiatal sárkányt egyet sem láttam idáig, mégis ebből a tapasztalatból kiindulva, sejthetitek, miért nem voltam meglepve, a változások miatt pedig meg sem ismertem a személyét. Ezután a rengeteg előkészület és szövetséges után, kinéztem volna Szocsipilliből, hogy egy ifjú sárkányt is kerít valahonnan. 

- Többel nem találkoztál? – kérdezte csüggedten az isten. 

- Nem, ők is rejtőzködve éltek, csak egy erdőket és vadont járó istenség képes eljutni ilyen térségekre, mára viszont nincs már olyan szeglete a világnak, amit ne ismernék – vett elő egyik tarsolyából egy térképet, látszólag egyszerű, mindennapi térkép volt, azonban amelyik részre rámutatott, azt kinagyította, tükrözve az ott élő lényeket. Az istennő nem túlzott, mikor azt mondta minden szegletet ismer, egyetlen apró ujjnyi rész sem volt jelöletlenül rajta. 

- Szóval azt mondod, hogy most már biztosan ő az utolsó – jelentette ki a fiatal boszorkány. 

- Pontosan – pillantott Vatacumira Szkádi – Sajnálom. 

- Ne sajnáld – intett nemet az isten – Eddig is úgy éltem, hogy fajtám minden példánya kihalt már, nem olyan szokatlan érzés. 

„Ne félj semmit, én hozzám még csak hasonló példány soha nem is létezett, legalábbis nem hinném, hogy Szkádi asszonysága találkozott volna szellemfarkasokkal, akiknek sámánok voltak az agyukba ültetve” – görbült felfelé Rhune szája, piros nyelve komiszan lógott fél oldalán. 

- Nem, valóban nem – nevetett az istennő, miközben a térképet összetekerve visszatette a helyére. 

- Akkor? Hajlandó vagy segíteni? – tette karba kezeit Gale. 

- Ezt a két anyaszomorítót amúgy is csak ideiglenesen tartottam szövetségben. – Szkádi unottan és leginkább undorral az arcán vont vállat, mintha csak egy kellemetlen porszemet rázott volna le magáról. – Igen, hajlandó vagyok segíteni, de azt ugye nem gondolod, hogy hagyni fogom a másik nyakéket Frejjának adni – emelte meg szemöldökét.

- Sejtéseim voltak róla… - Zombie felsóhajtott, ez a makacs istennő csak bonyolított azon, hogy békét hozzon, és főleg megszabadulhasson ezektől a problémás istenektől. 

- Én csak annyit nem értek, miért nem ölted meg már régen Frejját? Elvégre, gyenge, a nyakékek nélkül semmi gondot nem okozna neked – érdeklődött Nonna, kicsit talán arrogánsnak is érződött, bár ez érthető volt, neki is elege volt már a problémás istenségekből. 

- Njörd miatt… Valamivel elbűvölte, hogy a nyomára se tudjak akadni. Megértem, hisz a lánya végső soron. Njörd számára pedig még én sem vagyok ellenfél. 

- Csodálatos család – vonultatta körbe szemét a plafonon a boszorkány. 

- Jól van, erről majd később tárgyalunk, még azt sem tudjuk, hol lehet az igazi Brising nyakék. És először Szocsipilliét kell visszaszereznünk. 

„Amiről szintén fogalmunk sincs, hol van” – tette hozzá Rhune. 

- Oh, csak ennyi a gond? Én tudom, hová rejtették – vigyorgott Szkádi. 

- És meg is mutatod, vagy egy emberöltőn át itt fogunk csevegni? – Rjudzsin is kezdte elveszíteni türelmét, sárgán világító szemekkel lépdelt közelebb régi barátjához. 

- Nyugalom – tette fel megadón kezeit a vadászisten – Megmutatom, nehogy nekem ess. Kövessetek! 

- Ennyire a bizalmasuk lettél, hogy még azt is elmondták, hol van? – horkant fel Nonna, miután vagy tíz perce gyalogoltak végig titkosított kőfalakkal övezett folyosókon. 

- Ugyan, kérlek – nevetett fel halkan Szkádi egy legyintés kíséretében – Vadászistennő vagyok, még szép, hogy feltérképezem a terepet. Nincs egy szeglete ennek a helynek, amiről én már ne tudnék – húzta ki magát büszkén. Végül is, ha az egész világot feltérképezte, az újakat sem árthat, nemde? 

- Azért én még tartok tőle, hogy valami még fog itt történni – szimatolt a sárkányisten gyanakodva. 

- Te mindig csak vészmadárkodsz. – Szkádi unottan ásította el magát, ahogy belökött egy hatalmas márványozott ajtót a folyosó végén. 

A két szárnyú ajtó hatalmasat kondult, ahogy súrolta a kőpadlózatot, a zárak is lomhán zörrentek rajta, akár egy öreg és vehemens állat sajgó csontjai. Egy meglehetősen nagy terembe érkeztek, ami egy börtön is lehetett volna, de inkább tárgyalószobának tűnt. 

„Ez nem lehet ilyen egyszerű.” – Rhune is kezdett egyre sűrűbben szimatolni a levegőbe, míg Szkádi egy szempillantás alatt kivette a nyakéket az egyik rejtett retesz alól. 

- Attól tartok, nem is lesz ilyen egyszerű – torpant meg Zombie, mozdulatára mindenki más is megdermedt. 

Rjudzsin megint elvesztette látását egy pillanatra, a virág aromája, amit érzett ebben a teremben volt a legerősebb, szédülni is kezdett tőle, a többiek számára azonban érzékelhetetlen maradt. 

- Mi történik veled? – nyújtott támaszt neki Szkádi, mikor már olyan fehérré vált, mint a hó tükre.

- Arra a növényre panaszkodott már korábban is, nem attól van rosszul? – lépett másik oldalára Nonna is, a sárkány eléggé nehéznek bizonyult a csupa izom testével. 

- Sárkányfű – vonta össze szemöldökét dühösen Zombie – Csak az lehet. 

- Ezt kifejtenéd? – pislogott rá a boszorkány, enyhén kifejezve is unta már, hogy minden sarkon meseestet kell tartania a fiúnak, de ő volt, aki négyezer évet megélt már, szóval nagy választása nem maradt. 

- A sárkányfű a hétköznapi szóhasználatban tárkonyként is ismert, talán te, mint boszorkány szintén eképp ismered, minden lényre más hatással van, a sárkányokra nézve is más-más reakció jellemző. 

„A régi időkben szüzek is használták, hogy elcsábítsák a sárkányokat és hát… Elérjék, hogy gyermeket nemzhessenek tőlük.” – Rhune hangja visszhangot vert bennük, Nonna felhorkant, Szkádi vihogni kezdett. 

- De most ugye nem… - kezdte vontatottan a fiatal boszorkány, mire Gale is felröhögött.

- Nem, ne aggódj – intett nemet fejével – De most nem ez a legnagyobb probléma, hanem hogy teljesen elkábult, valaki szórakozik velünk. Éppen, ahogy ezt kimondta, egy fülükbe élesen vágó sziszegés csapott a levegőbe, s egy nagyobb méretű kígyó tekeredett végig az egyik díszes pilléren. 

Az alak lassan megmutatta isteni formáját, egy gyönyörű szép szőke istennő bontakozott ki belőle, asgardi páncélban. Zöld szeme, zöld ruhája csak úgy égette a teret. 

- Hát ezt nem hiszem el – köpött indulatosan Szkádi – Nála rosszabb nem is jöhetett volna, talán csak a férje. 

- A férje? – Nonna segített leültetni a még mindig émelygő sárkányistent, aki hátát a falnak vetette, egyik lábát felhúzva pedig próbált kijózanodni. 

- Utoljára évezredekkel ezelőtt éreztem magam ennyire részegnek – nyögte egy mosoly kíséretében. A boszorkány leguggolt mellé, gondolkozott, de tudta, mit kell tennie, nyakában az ezüst halvány fényt engedett, ő pedig megkezdte Vatacumi gyógyítását. 

- A férje, Loki – tért vissza a témára a vadászat istennője