A titán folytatta menetelését markában az istenekkel, a sámánnal, a boszorkánnyal és a szellemebbel. Elértek egy hatalmas trónterembe. A terem közepén egy állványon díszelgett a nyakék, mögötte azonban ott ült a trónjában Trüm. Az óriás még széltében is termetesnek bizonyult, nem csak hosszában, ezt ültében jól meg lehetett állapítani. Hosszú, koromfekete haja bozontosan állt az égnek és omlott a vállára, benne számtalan ezüstből kovácsolt gyűrű díszelgett. Szakálla vastag fonatban lógott mellkasára, ami egyenletesen emelkedett, mivel éppen az igazak álmát aludta.
„Hogy tud ilyen lármában horpasztani?” – kukucskált ki Nonna Atlasz ujjai közül.
„Ők ehhez vannak szokva…” – lépett mellé Zombie. Mindannyian feszültek voltak és vártak, mi kerekedik ki a történetből. Túl egyszerűnek tűnt az egész. Atlasz simán fel tudta volna kapni a nyakéket, hogy azután egyszerűen kisétáljon vele. De ezt maga is tudta, hogy nem fog megtörténni, még akkor sem, ha a részeg óriások minden lépésének hangját elnyomták volna. A nyakéket valami hozzákötötte az alvó óriáshoz.
„Ez a törpék varázslata” – mondta a sámán mindenkinek gondolatban – „A nyakéket ők készítették Frejának. De ahogy látom, őket is magukra haragították az istenek. Inkább hozzákötötték Trümhöz az elkobzott ékszert, minthogy újra hódolhassanak annak a borzasztó istennőnnek.”
„Vigyázz, mit mondasz, sámán” – kapaszkodott meg Vatacumi az egyik ujjban, mikor akkorát rengett az ég, hogy a föld beleremegett az óriásokkal együtt.
„Ez egészen biztosan Zeusz” – motyogta Zombie.
Atlasz gondolkozott egy darabig. Pontosan jól hallotta a társaság eszmecseréjét, hiszen őt nem zárták ki. Felvillantak szemei és nekiállt megbuherálni a nyakéket körülölelő bűbájt. A törpék mágiája más volt, mint az isteneké, vagy a mágusoké. Szinte mindenki számára ismeretlennek bizonyult, ezért számított olyan fontos státusszimbólumnak, hogy tőlük kapta Freja az ékszerét és nem a sámánoktól. Egy valamit viszont elfelejtettek az istenek. A titánok jóval előttük uralták a világokat. Kegyetlenek tudtak lenni, de igazságosak is és sok mindenre megtanították a többi élőlényt. Barátságuk sok népet megvett és ezalól a törpék sem voltak kivételek. Atlasz kristálytisztán kiigazodott a varázslaton, hiszen ő maga is a törpék egyikétől tanulta meg. Zombie majdnem felsóhajtott a felismerés hatására. Nonna észrevette, hogy a sámán elmosolyodik és érdeklődve nézi a varázslatot kék szemeivel. A sámán egyre erősebb lett, amióta a boszorkány megjelent nála. Azelőtt sokkal lassabbnak bizonyult a fejlődése, még Manitu is egyszer azt mondta, hogy szüksége lenne a sámánnak valami kezdőlökésre. Nem gondolta volna, hogy ezt egy boszorkány személyében fogja megtalálni nem olyan sokkal később.
A törpék varázslata megtört, a vibráló burok leomlott a nyakék körül. Atlasz már épp közel akart lépni, hogy elvegye. Trüm azonban pont ekkor döntött úgy, hogy kinyitja a szemét.
„Hát persze, ki gondolta volna, hogy őkelme pont most fog felkelni. Rosszabb, mint te Zombie” – zsörtölődött Rhune.
Trüm felordított, a két óriás pedig egymásnak feszült. A titán kiejtette kezéből a többieket, de hála Loki gyors észjárásának és varázslatának, simán landoltak. Az óriások párbajától megreszkettek a jégfalak. Trüm hörgött és csapkodott vaskos karjaival. Atlasz erősebbnek bizonyult nála, hiszen ősibb volt és végsősoron egy titán. De Trüm kapzsisága és hatalomvágya egyre jobban elborította tisztánlátását. Volt egy gyötrő és félelmetes átka a nyakéknek, ami elvette viselője eszét, és kiölte szívéből a szeretet legapróbb szikráját is. Zombienak most vált világossá, miért vált Freja olyanná, amilyenné. Mikor már épp segítséget akart volna nyújtani, megjelent két varjú, melyek egy kisebb átjárón keresztül zuhantak alá. Ahogy földet értek, átalakultak Istár és Ereskiál alakjává.
„Megjött a két szerető” – csaholta felállt szőrszálakkal Rhune.
„Sze-szerető?” – döbbent le Nonna – „Hát ezért mondtad, hogy rokonok is meg nem is!” – kiáltotta gondolatában. Elképesztette, mi mindent nem tudott még, és Zombie mi mindent tudott még.
„Ezt a lehengerlő információt a bajos csajokkal együtt eltemetném egy fa árnyéka alá, ha tehetném… Ezek a nők eddig csak bajt hoztak a fejemre” – morogta a sámán.
„Ne említsd őket egy lapon a Bajos Csajokkal” – tört fel mély morgó hang Rhune torkából. Zombie csak megforgatta a szemét, nem maradt sok idő megmagyaráznia a kutyájának a szófordulatot. A két istennő magabiztosan és harcias pózban állt meg előttük. Nonna, ha nem gyűlölte volna őket azért, amit tettek, még ámulatba is esett volna jelenségüktől. Istár haja hófehérbe borult, hullámosan és rövidre vágva keretezte arcát, melyet számos ékszer borított. Akadt piercing a szemöldökében, az ajkában és az orrában is. Természetesen ezek is, ahogy minden istenek ékszere, rózsakvarcból munkált ékkövekkel lettek díszítve. Ruhája szinte átlátszó selyemszálakból feszült melleire és combjaira. Egy múmiára hasonlított, csak sokkalta élőbb és szemet vonzóbb volt annál. Vádliján aranyból készült saru szíjai vonultak végig a lábfejéig. Ereskigálon bőrből készült kabát volt, ami derekánál szűkre lett szabva és egészen a bokájáig ért. Felül annyira nyitották ki, hogy dekoltázsával bárkit megszédíthessen. Oldalt fonott nadrágja kígyóbőrből készült, hosszú csizmáján számos csat csillogott vészjóslóan. Istárral ellentétben derekáig érő ébenfekete haját feje tetején kötötte lófarokba. Rajta nem ékeskedtek piercingek, nyakéke viszont vaskos mivoltának köszönhetően borzasztó erőkről árulkodott. A két nő majdnem két méter magasra nőtt. Nonnát kirázta a hideg. Valami fertelmes és szívet facsaró erő taszította őt és a lelkét is egyre csak messzebb tőlük. Nem véletlen, hogy ők voltak az élőholtak királynői. A fehérhajú istennő szemei világítani kezdtek, majd az égben ragadt kapun át sötét esőcseppek hullottak a jeges földre. Amint a földre érkeztek, kiolvadtak és páncélos élőholtak testét öltötték. Elkezdték megidézni hadseregüket, amitől a boszorkány lelke még nehezebbé vált. Zombie félrelökte, mikor egy elé cseppent feketeséből éledő alak felé lendítette hosszú kardját. Nonna szemei kikerekedtek. A páncélos alak egy gyönyörű nő volt, bőre még épségben maradt, szinte élőnek tetszett. Hosszú rozsdaszín és fekete tincsei a vállára omlottak és a boszorkányéhoz hasonló zöld tekintetét üvegesen emelte az előtte állóra.
- Shanna! – nyögött fel Nonna, szemeiből hatalmas könnycseppek hullottak. Úgy érezte, teste elnehezedett és a lábai megbénultak. Csak állt ott, tudomást sem véve róla, hogy húga ismét támadásra lendítette kecses, vékony párbajkardját.
- Nonna! – kiáltotta Zombie, hangjától a lány észhez tért és felkapta fejét. Kivédte Shanna támadását, de csüggedten szemlélte immár élőholt katonává vált testvérét.
- Még nem változott át teljesen – mondta a sámán hangosan, miközben Istár többezernyi halálos tűje elől tért ki – Valahogy mozgásképtelenné kell tegyed, hogy visszaadhassuk az életet a testébe! – hördült fel. Ereskigál egy ostorral harcolt, melyet most mélyen egyik combjába vágott. Az istennő kegyetlenül nevetett fel, láthatóan élvezte az általa okozott szenvedés hangját.
Nonna kurtán bólintott. Csak ő volt képes megakadályozni húgát, hiszen az utóbbi hónapokat leszámítva végig mellette maradt. Együtt töltötték szinte az egész életüket. Sosem bántotta volna, ő maradt csak neki, most mégis meg kellett tegye azért, hogy megmenthesse. Haja egyik aranyfonala világítani kezdett, majd teste megnyúlt és egy aranyló farkassá vált. Marmagassága vetekedett Rhuneéval, ebben az alakjában az energiái szinte a duplájának érződtek. Zombie ebből tudta, hogy a farkasok fontosak Nonnának és hogy ezt az alakját használhatta a legtöbbet.
„Most már tudom, miért voltál az első pillanattól kezdve szimpi” – lihegte a szellemkutya, miután egy lovagnak alaposan szétrágta az ülepét.
Nonna nekilendült. Még a körben is kellett tanulniuk párharcot, hiszen nem mindig támaszkodhat egy boszorkány sem a mágikus képességeire. Húga minden mozdulatát és gyengepontját jól kiismerte. Viszont a hamvaktól kapott rejtélyes isteni erőtől Shanna ütései és suhintásai borzasztó gyorsak és súlyosak lettek. A boszorkány hátratántorodott. Egyik melső lábán egy feketére vált mély vágás keletkezett, de nem foglalkozott vele. Folytatódott a támadás, és a két testvér fej-fej mellett harcolt egymással. Zombie eközben oldalán Vatacumival és Szkádival a két halálos szerető ellen próbálkozott. Istár egyszeriben köddé vált. A két isten kapkodta teikntetét, de Zombie jól tudta, mire számítson.
„Figyeljetek alaposan, bármelyik katonának a testét megszállhatta” – intette óvatosságra társait.
- Csak ennyi? Akkor porba döngölöm az összeset! – rázta meg mennydörgő sárkányüvöltés a jégtermet, miután Vatacumi átalakult. Nem elég, hogy két óriás rengette a vidék havas talaját, most már egy termetes sárkány is vizet hányva tizedelte a lovagokat. A sós vízzel kedvére játszott, hol megfagyasztotta, hol pedig olyan forróvá melegítette torkában, hogy bárkit a csontjáig égetett volna.
„Kezdünk kicsit szűkösen lenni. A pizsibuli jobb volt, mint ez a pogó” – nyüszített Rhune, egy katona majdnem felnyársalta.
Istár ekkor olyat tett, ami minden istennél kegyetlenebbé változtatta őt Nonna szemében. Egyenesen Shanna testét szállta meg. A boszorkánytestvér zöld szemei fehéren kezdtek világítani. Már nem az ő kedves szemei voltak, hanem a holtak királynőjének szúrós és kegyetlen fehérjei. Ajka is egy gúnyos, szinte már perverz vigyorra kunkorodott.
- Itt az ideje, hogy a nővérke is csatlakozzon a seregembe – hahotázott, majd vérben forgó szemekkel rontott a sebzett boszorkányra. Nonna kitartóan harcolt, de a feketeség legyengítette. Shanna teste egy utolsó karlendítéssel megadta a kegyelemdöfést. Az arany farkas kínkeservesen felvonyított és elterült a földön. Alakja lassan visszaváltozott és a boszorkány reszkető alakja egy életre beleégett Zombie szemébe. A sámán ráharapott fogára és olyan harag gyúlt a szívében, hogy nem tudta magát tűrtőztetni. Szemei világítani kezdtek, de ez valami más volt, mint a korábbiak. A fény vakítóan hasította keresztül az előtte álló Ereskigált. Bőre rúnái egytől egyik égni kezdtek és lassan beleolvadtak a húsába, eggyé válva vele és örökre eltűnve bőre felszínéről. Olyan erő rázta meg a termet, hogy az összes élőholt elporladt, kivéve Shannát, aki még mindig Istár uralma alatt állt. Az istennő fehér szemei elkerekedtek.
- Ez...Lehetetlen... – dadogta, de mire észbekapott volna, Zombie a homlokára markolt. Őt is meg akarta ölni, mint Ereskigált, de Rhune fogai közé fogta felsője szegélyét és így szólt:
„Nem teheted! Ő nem az igazi Istár, Shanna testében van! Nonna érte harcolt, nem ölheted meg a testvérét, akiért mindent feláldozott! – A farkaskutya gyorsan beszélt, már-már kapkodta a levegőt, annyira felzaklatták a hirtelen történtek. Ikina hátratekintett. Nonna még mindig mozdulatlanul, összekuporodva hevert a hideg jégen. A férfi ajka egy vonallá préselődött, szemeiben a gyűlölet olyan erőssé vált, hogy mindenkit képes lett volna levadászni.
- Vadász! – kiáltotta Szkádi. Egy vadászisten felismer egy másikat. Bárhol, bármikor. A gremán istennő hahotázni kezdett.
- Hagyd el ezt a testet – kezdte mélyről feltörő és halk hangon Zombie. Istár megreszketett – Most azonnal! – ordította. Hangja még Zeusz mennydörgéseinél is rémesebben visszhangzott. Istár fájdalmasan felsikoltott, majd Shanna szemein és száján fekete füstként távozott. A fiatal boszorkány pislogott, mint aki álmából ébredt. Zombie még mindig tombolt, Loki pedig épp Trümöt fagyasztotta jégbálvánnyá. A lány füleibe tompán csengtek a körülötte keringő csata hangjai. Egyszer csak megpillantotta nővérét, aki élettelenül feküdt a földön.
- Nonna! – sikította és odasietett, hogy valahogyan segíthessen. Rhune szellemteste körülölelte a haldokló lányt, megemelte fejét és húgához beszélt.
„Vigyáznunk kell rá. Az a tomboló félőrült a társam, egy nagyhatalmú sámán. Ő segíteni fog.” – Shanna megértette, amit a kutya intézett felé. Kérdés nélkül lekuporodott nővéréhez és kezében tartotta annak fejét. Halkan imádsághoz hasonló mantrába kezdett. Halálra rémült, de kitartóan könyörgött saját isteneihez, hogy érjen véget a borzalom körülöttük.
Szigün jelent meg Zombie mögött. Amit el kellett intézni, a többiek már elintézték. A férfi mégsem állt meg. Tovább gyilkolta a hamvakat, kegyetlenül használva dühét. A mérgek és a hűség istennője ármányosan elmosolyodott, majd éles körmeit a férfi karjába mélyesztette, aki térdre rogyott. Szkádi, Loki és Atlasz csatlakozott hozzájuk. Trüm halálra fagyott, az istennők is ragacsos, fekete trutymákká olvadtak kivégzésüket követően. Ikina lihegett és kapkodta a levegőt, de nem Szigün mérgétől. Az istennő épp hogy megnyugtatta. Szíve viszont zakatolt, érzékei még mindig túlságosan kiéleződtek és a torka is olyan forróvá vált, hogy úgy érezte, mentem megfullad.
Szkádi lépett oda hozzá. Két kezét a férfi vállára tette és elérte, hogy az a szemébe nézzen.
- Ne izgulj, lassan elmúlik – mosolyogta merészen – Odinra mondom! – emelte fel állát vigyorogva – Ez most emlékeztetett az én első tombolásomra, mikor istenné váltam – tört ki nevetésben és megveregette Zombie hátát.
- Istenné? – köhögte a férfi végre a saját megszokott hangján, bár kissé rekedten.
- Hát nem vetted észre? Isten vagy! – kiáltotta diadalmasan Szkádi. A többiek is bólintottak.
- Jó sokáig rejtegetted előttünk – kezdett bele Vatacumi – De rejély számomra, hogy ha ilyen forrófejű vagy, hogyan sikerült ennyi évszázadon át megjátszanod, hogy egy egyszerű sámán vagy.
Zombie zavarodottan nézett körbe. Tudta, már majdnem sámánná avatása óta, hogy az istenei egyike a kegyét adta neki és megmentette az életét. A tetoválás a csípőjén ennek az emlékét őrizte. Zombie gyorsan felemelte felsőjét, hogy megnézhesse, de a tetoválásnak, mint rúnáinak is, hűlt helye volt.
- Nincs szükséged többé a tetoválásokra – mondta ki gondolatait Loki – Most már az erőd részei, ha látni akarod őket, csak használd az isteni szemeidet – kunkorodott az ő ajka is vigyorra, majd átkarolta megfáradt feleségét.
- Nonna! – kapott észbe Zombie. Odasietett a lányhoz. Ahogy megpillantotta, könnyek szúrták a szemét. Letérdelt és tenyerével a homlokára simított. „Bárcsak itt lenne a regeneráló teám” – gondolta.
„Ugyan, főnök! Már nem kell a tea, gyógyítsd meg magad!” – nézett rá biztatóan Rhune, aki továbbra is félig szellem teste melegét igyekezett adni a boszorkánynak. Shanna könyörgőn nézett rá fel. Megdöbbentette, hogy mennyire hasonlíottak egymásra. Akár ikrek is lehettek volna, bár Shanna orra egy kicsit görbébb volt, szemöldöke pedig nem olyan szigorú ívű, mint nővéréé. Az újdonsült isten bizonytalanul bólintott, majd igyekezett azokra a rúnákra koncentrálni, amiket mindig próbált elsajátítani. Szemei megint világítani kezdtek, keze erei ugyancsak hasonlóan, mint amikor Nonna segített neki a mágia kódjának megfejtésében. Az ujjai végéből melegség gyúlt és a lány arca lassan halovány pírt vett fel és visszatért belé az élet.
„Hogy tud ilyen lármában horpasztani?” – kukucskált ki Nonna Atlasz ujjai közül.
„Ők ehhez vannak szokva…” – lépett mellé Zombie. Mindannyian feszültek voltak és vártak, mi kerekedik ki a történetből. Túl egyszerűnek tűnt az egész. Atlasz simán fel tudta volna kapni a nyakéket, hogy azután egyszerűen kisétáljon vele. De ezt maga is tudta, hogy nem fog megtörténni, még akkor sem, ha a részeg óriások minden lépésének hangját elnyomták volna. A nyakéket valami hozzákötötte az alvó óriáshoz.
„Ez a törpék varázslata” – mondta a sámán mindenkinek gondolatban – „A nyakéket ők készítették Frejának. De ahogy látom, őket is magukra haragították az istenek. Inkább hozzákötötték Trümhöz az elkobzott ékszert, minthogy újra hódolhassanak annak a borzasztó istennőnnek.”
„Vigyázz, mit mondasz, sámán” – kapaszkodott meg Vatacumi az egyik ujjban, mikor akkorát rengett az ég, hogy a föld beleremegett az óriásokkal együtt.
„Ez egészen biztosan Zeusz” – motyogta Zombie.
Atlasz gondolkozott egy darabig. Pontosan jól hallotta a társaság eszmecseréjét, hiszen őt nem zárták ki. Felvillantak szemei és nekiállt megbuherálni a nyakéket körülölelő bűbájt. A törpék mágiája más volt, mint az isteneké, vagy a mágusoké. Szinte mindenki számára ismeretlennek bizonyult, ezért számított olyan fontos státusszimbólumnak, hogy tőlük kapta Freja az ékszerét és nem a sámánoktól. Egy valamit viszont elfelejtettek az istenek. A titánok jóval előttük uralták a világokat. Kegyetlenek tudtak lenni, de igazságosak is és sok mindenre megtanították a többi élőlényt. Barátságuk sok népet megvett és ezalól a törpék sem voltak kivételek. Atlasz kristálytisztán kiigazodott a varázslaton, hiszen ő maga is a törpék egyikétől tanulta meg. Zombie majdnem felsóhajtott a felismerés hatására. Nonna észrevette, hogy a sámán elmosolyodik és érdeklődve nézi a varázslatot kék szemeivel. A sámán egyre erősebb lett, amióta a boszorkány megjelent nála. Azelőtt sokkal lassabbnak bizonyult a fejlődése, még Manitu is egyszer azt mondta, hogy szüksége lenne a sámánnak valami kezdőlökésre. Nem gondolta volna, hogy ezt egy boszorkány személyében fogja megtalálni nem olyan sokkal később.
A törpék varázslata megtört, a vibráló burok leomlott a nyakék körül. Atlasz már épp közel akart lépni, hogy elvegye. Trüm azonban pont ekkor döntött úgy, hogy kinyitja a szemét.
„Hát persze, ki gondolta volna, hogy őkelme pont most fog felkelni. Rosszabb, mint te Zombie” – zsörtölődött Rhune.
Trüm felordított, a két óriás pedig egymásnak feszült. A titán kiejtette kezéből a többieket, de hála Loki gyors észjárásának és varázslatának, simán landoltak. Az óriások párbajától megreszkettek a jégfalak. Trüm hörgött és csapkodott vaskos karjaival. Atlasz erősebbnek bizonyult nála, hiszen ősibb volt és végsősoron egy titán. De Trüm kapzsisága és hatalomvágya egyre jobban elborította tisztánlátását. Volt egy gyötrő és félelmetes átka a nyakéknek, ami elvette viselője eszét, és kiölte szívéből a szeretet legapróbb szikráját is. Zombienak most vált világossá, miért vált Freja olyanná, amilyenné. Mikor már épp segítséget akart volna nyújtani, megjelent két varjú, melyek egy kisebb átjárón keresztül zuhantak alá. Ahogy földet értek, átalakultak Istár és Ereskiál alakjává.
„Megjött a két szerető” – csaholta felállt szőrszálakkal Rhune.
„Sze-szerető?” – döbbent le Nonna – „Hát ezért mondtad, hogy rokonok is meg nem is!” – kiáltotta gondolatában. Elképesztette, mi mindent nem tudott még, és Zombie mi mindent tudott még.
„Ezt a lehengerlő információt a bajos csajokkal együtt eltemetném egy fa árnyéka alá, ha tehetném… Ezek a nők eddig csak bajt hoztak a fejemre” – morogta a sámán.
„Ne említsd őket egy lapon a Bajos Csajokkal” – tört fel mély morgó hang Rhune torkából. Zombie csak megforgatta a szemét, nem maradt sok idő megmagyaráznia a kutyájának a szófordulatot. A két istennő magabiztosan és harcias pózban állt meg előttük. Nonna, ha nem gyűlölte volna őket azért, amit tettek, még ámulatba is esett volna jelenségüktől. Istár haja hófehérbe borult, hullámosan és rövidre vágva keretezte arcát, melyet számos ékszer borított. Akadt piercing a szemöldökében, az ajkában és az orrában is. Természetesen ezek is, ahogy minden istenek ékszere, rózsakvarcból munkált ékkövekkel lettek díszítve. Ruhája szinte átlátszó selyemszálakból feszült melleire és combjaira. Egy múmiára hasonlított, csak sokkalta élőbb és szemet vonzóbb volt annál. Vádliján aranyból készült saru szíjai vonultak végig a lábfejéig. Ereskigálon bőrből készült kabát volt, ami derekánál szűkre lett szabva és egészen a bokájáig ért. Felül annyira nyitották ki, hogy dekoltázsával bárkit megszédíthessen. Oldalt fonott nadrágja kígyóbőrből készült, hosszú csizmáján számos csat csillogott vészjóslóan. Istárral ellentétben derekáig érő ébenfekete haját feje tetején kötötte lófarokba. Rajta nem ékeskedtek piercingek, nyakéke viszont vaskos mivoltának köszönhetően borzasztó erőkről árulkodott. A két nő majdnem két méter magasra nőtt. Nonnát kirázta a hideg. Valami fertelmes és szívet facsaró erő taszította őt és a lelkét is egyre csak messzebb tőlük. Nem véletlen, hogy ők voltak az élőholtak királynői. A fehérhajú istennő szemei világítani kezdtek, majd az égben ragadt kapun át sötét esőcseppek hullottak a jeges földre. Amint a földre érkeztek, kiolvadtak és páncélos élőholtak testét öltötték. Elkezdték megidézni hadseregüket, amitől a boszorkány lelke még nehezebbé vált. Zombie félrelökte, mikor egy elé cseppent feketeséből éledő alak felé lendítette hosszú kardját. Nonna szemei kikerekedtek. A páncélos alak egy gyönyörű nő volt, bőre még épségben maradt, szinte élőnek tetszett. Hosszú rozsdaszín és fekete tincsei a vállára omlottak és a boszorkányéhoz hasonló zöld tekintetét üvegesen emelte az előtte állóra.
- Shanna! – nyögött fel Nonna, szemeiből hatalmas könnycseppek hullottak. Úgy érezte, teste elnehezedett és a lábai megbénultak. Csak állt ott, tudomást sem véve róla, hogy húga ismét támadásra lendítette kecses, vékony párbajkardját.
- Nonna! – kiáltotta Zombie, hangjától a lány észhez tért és felkapta fejét. Kivédte Shanna támadását, de csüggedten szemlélte immár élőholt katonává vált testvérét.
- Még nem változott át teljesen – mondta a sámán hangosan, miközben Istár többezernyi halálos tűje elől tért ki – Valahogy mozgásképtelenné kell tegyed, hogy visszaadhassuk az életet a testébe! – hördült fel. Ereskigál egy ostorral harcolt, melyet most mélyen egyik combjába vágott. Az istennő kegyetlenül nevetett fel, láthatóan élvezte az általa okozott szenvedés hangját.
Nonna kurtán bólintott. Csak ő volt képes megakadályozni húgát, hiszen az utóbbi hónapokat leszámítva végig mellette maradt. Együtt töltötték szinte az egész életüket. Sosem bántotta volna, ő maradt csak neki, most mégis meg kellett tegye azért, hogy megmenthesse. Haja egyik aranyfonala világítani kezdett, majd teste megnyúlt és egy aranyló farkassá vált. Marmagassága vetekedett Rhuneéval, ebben az alakjában az energiái szinte a duplájának érződtek. Zombie ebből tudta, hogy a farkasok fontosak Nonnának és hogy ezt az alakját használhatta a legtöbbet.
„Most már tudom, miért voltál az első pillanattól kezdve szimpi” – lihegte a szellemkutya, miután egy lovagnak alaposan szétrágta az ülepét.
Nonna nekilendült. Még a körben is kellett tanulniuk párharcot, hiszen nem mindig támaszkodhat egy boszorkány sem a mágikus képességeire. Húga minden mozdulatát és gyengepontját jól kiismerte. Viszont a hamvaktól kapott rejtélyes isteni erőtől Shanna ütései és suhintásai borzasztó gyorsak és súlyosak lettek. A boszorkány hátratántorodott. Egyik melső lábán egy feketére vált mély vágás keletkezett, de nem foglalkozott vele. Folytatódott a támadás, és a két testvér fej-fej mellett harcolt egymással. Zombie eközben oldalán Vatacumival és Szkádival a két halálos szerető ellen próbálkozott. Istár egyszeriben köddé vált. A két isten kapkodta teikntetét, de Zombie jól tudta, mire számítson.
„Figyeljetek alaposan, bármelyik katonának a testét megszállhatta” – intette óvatosságra társait.
- Csak ennyi? Akkor porba döngölöm az összeset! – rázta meg mennydörgő sárkányüvöltés a jégtermet, miután Vatacumi átalakult. Nem elég, hogy két óriás rengette a vidék havas talaját, most már egy termetes sárkány is vizet hányva tizedelte a lovagokat. A sós vízzel kedvére játszott, hol megfagyasztotta, hol pedig olyan forróvá melegítette torkában, hogy bárkit a csontjáig égetett volna.
„Kezdünk kicsit szűkösen lenni. A pizsibuli jobb volt, mint ez a pogó” – nyüszített Rhune, egy katona majdnem felnyársalta.
Istár ekkor olyat tett, ami minden istennél kegyetlenebbé változtatta őt Nonna szemében. Egyenesen Shanna testét szállta meg. A boszorkánytestvér zöld szemei fehéren kezdtek világítani. Már nem az ő kedves szemei voltak, hanem a holtak királynőjének szúrós és kegyetlen fehérjei. Ajka is egy gúnyos, szinte már perverz vigyorra kunkorodott.
- Itt az ideje, hogy a nővérke is csatlakozzon a seregembe – hahotázott, majd vérben forgó szemekkel rontott a sebzett boszorkányra. Nonna kitartóan harcolt, de a feketeség legyengítette. Shanna teste egy utolsó karlendítéssel megadta a kegyelemdöfést. Az arany farkas kínkeservesen felvonyított és elterült a földön. Alakja lassan visszaváltozott és a boszorkány reszkető alakja egy életre beleégett Zombie szemébe. A sámán ráharapott fogára és olyan harag gyúlt a szívében, hogy nem tudta magát tűrtőztetni. Szemei világítani kezdtek, de ez valami más volt, mint a korábbiak. A fény vakítóan hasította keresztül az előtte álló Ereskigált. Bőre rúnái egytől egyik égni kezdtek és lassan beleolvadtak a húsába, eggyé válva vele és örökre eltűnve bőre felszínéről. Olyan erő rázta meg a termet, hogy az összes élőholt elporladt, kivéve Shannát, aki még mindig Istár uralma alatt állt. Az istennő fehér szemei elkerekedtek.
- Ez...Lehetetlen... – dadogta, de mire észbekapott volna, Zombie a homlokára markolt. Őt is meg akarta ölni, mint Ereskigált, de Rhune fogai közé fogta felsője szegélyét és így szólt:
„Nem teheted! Ő nem az igazi Istár, Shanna testében van! Nonna érte harcolt, nem ölheted meg a testvérét, akiért mindent feláldozott! – A farkaskutya gyorsan beszélt, már-már kapkodta a levegőt, annyira felzaklatták a hirtelen történtek. Ikina hátratekintett. Nonna még mindig mozdulatlanul, összekuporodva hevert a hideg jégen. A férfi ajka egy vonallá préselődött, szemeiben a gyűlölet olyan erőssé vált, hogy mindenkit képes lett volna levadászni.
- Vadász! – kiáltotta Szkádi. Egy vadászisten felismer egy másikat. Bárhol, bármikor. A gremán istennő hahotázni kezdett.
- Hagyd el ezt a testet – kezdte mélyről feltörő és halk hangon Zombie. Istár megreszketett – Most azonnal! – ordította. Hangja még Zeusz mennydörgéseinél is rémesebben visszhangzott. Istár fájdalmasan felsikoltott, majd Shanna szemein és száján fekete füstként távozott. A fiatal boszorkány pislogott, mint aki álmából ébredt. Zombie még mindig tombolt, Loki pedig épp Trümöt fagyasztotta jégbálvánnyá. A lány füleibe tompán csengtek a körülötte keringő csata hangjai. Egyszer csak megpillantotta nővérét, aki élettelenül feküdt a földön.
- Nonna! – sikította és odasietett, hogy valahogyan segíthessen. Rhune szellemteste körülölelte a haldokló lányt, megemelte fejét és húgához beszélt.
„Vigyáznunk kell rá. Az a tomboló félőrült a társam, egy nagyhatalmú sámán. Ő segíteni fog.” – Shanna megértette, amit a kutya intézett felé. Kérdés nélkül lekuporodott nővéréhez és kezében tartotta annak fejét. Halkan imádsághoz hasonló mantrába kezdett. Halálra rémült, de kitartóan könyörgött saját isteneihez, hogy érjen véget a borzalom körülöttük.
Szigün jelent meg Zombie mögött. Amit el kellett intézni, a többiek már elintézték. A férfi mégsem állt meg. Tovább gyilkolta a hamvakat, kegyetlenül használva dühét. A mérgek és a hűség istennője ármányosan elmosolyodott, majd éles körmeit a férfi karjába mélyesztette, aki térdre rogyott. Szkádi, Loki és Atlasz csatlakozott hozzájuk. Trüm halálra fagyott, az istennők is ragacsos, fekete trutymákká olvadtak kivégzésüket követően. Ikina lihegett és kapkodta a levegőt, de nem Szigün mérgétől. Az istennő épp hogy megnyugtatta. Szíve viszont zakatolt, érzékei még mindig túlságosan kiéleződtek és a torka is olyan forróvá vált, hogy úgy érezte, mentem megfullad.
Szkádi lépett oda hozzá. Két kezét a férfi vállára tette és elérte, hogy az a szemébe nézzen.
- Ne izgulj, lassan elmúlik – mosolyogta merészen – Odinra mondom! – emelte fel állát vigyorogva – Ez most emlékeztetett az én első tombolásomra, mikor istenné váltam – tört ki nevetésben és megveregette Zombie hátát.
- Istenné? – köhögte a férfi végre a saját megszokott hangján, bár kissé rekedten.
- Hát nem vetted észre? Isten vagy! – kiáltotta diadalmasan Szkádi. A többiek is bólintottak.
- Jó sokáig rejtegetted előttünk – kezdett bele Vatacumi – De rejély számomra, hogy ha ilyen forrófejű vagy, hogyan sikerült ennyi évszázadon át megjátszanod, hogy egy egyszerű sámán vagy.
Zombie zavarodottan nézett körbe. Tudta, már majdnem sámánná avatása óta, hogy az istenei egyike a kegyét adta neki és megmentette az életét. A tetoválás a csípőjén ennek az emlékét őrizte. Zombie gyorsan felemelte felsőjét, hogy megnézhesse, de a tetoválásnak, mint rúnáinak is, hűlt helye volt.
- Nincs szükséged többé a tetoválásokra – mondta ki gondolatait Loki – Most már az erőd részei, ha látni akarod őket, csak használd az isteni szemeidet – kunkorodott az ő ajka is vigyorra, majd átkarolta megfáradt feleségét.
- Nonna! – kapott észbe Zombie. Odasietett a lányhoz. Ahogy megpillantotta, könnyek szúrták a szemét. Letérdelt és tenyerével a homlokára simított. „Bárcsak itt lenne a regeneráló teám” – gondolta.
„Ugyan, főnök! Már nem kell a tea, gyógyítsd meg magad!” – nézett rá biztatóan Rhune, aki továbbra is félig szellem teste melegét igyekezett adni a boszorkánynak. Shanna könyörgőn nézett rá fel. Megdöbbentette, hogy mennyire hasonlíottak egymásra. Akár ikrek is lehettek volna, bár Shanna orra egy kicsit görbébb volt, szemöldöke pedig nem olyan szigorú ívű, mint nővéréé. Az újdonsült isten bizonytalanul bólintott, majd igyekezett azokra a rúnákra koncentrálni, amiket mindig próbált elsajátítani. Szemei megint világítani kezdtek, keze erei ugyancsak hasonlóan, mint amikor Nonna segített neki a mágia kódjának megfejtésében. Az ujjai végéből melegség gyúlt és a lány arca lassan halovány pírt vett fel és visszatért belé az élet.
.gif)
.webp)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése