A nyakék nyomában 2. fejezet

„Ahogy elnézem, most már két veszedelmes hölgy áll a házban, Zombie” – hallotta maga mögött Rhune telepatikus beszédét.

- Nekem is feltűnt, öregem! – rohant Nonnához, akinek a hasát mardosta a bagoly, hatalmas pengeéles karmaival. Rákoncentrált a karkötőjének elemi tűzrúnájára, ami vörösen felizzott, kezének erein is vörösen futó sávokat láttatva a bőrében. Zombie az ujjaiba koncentrálta a tüzet, amikből hosszú lángpengéket formált. Az öt kardszerű lángot belemélyesztette az előtte álló bagoly mellkasába, azonban az csak az eredeti formájába változott vissza. Egy Nonnánál pár évvel idősebbnek tűnő, fehér fonott hajú lány állt előtte. Hajában fekete tincsek is húzódtak, ezek voltak a boszorkányok varázstincsei, melyekkel a különféle állatalakjaikba történő változásaikat végezték. De tekintve, hogy Nonnának aranyan és feketén is váltakoztak ezek a szálak, mindenképpen erősebbnek kellett lennie az ellenfelénél. 

- Mit akarsz itt? – köpött egy vértócsát a boszorkány lány a hasát markolva.

- Azt a parancsot kaptam, hogy ha megtagadnád a feladatodat, akkor öljelek meg – vigyorodott el Brynna – Örömömre is szolgálna, mindig is azt kellett hallgatnom, hogy te mennyivel jobb vagy nálam, pedig én vagyok az idősebb.

- A tudás nem korban mérendő, és egyébként sem tagadtam meg a parancsot!

- Nekem nem úgy látszott. Ezer hálám a sámánodnak, hogy kitárta nekem az ajtót, különben sokkal több sérüléssel kellet volna szembenéznem – simította meg a karját, ahol az egyik ajtón lévő rúna a csontjáig szétmarta a bőrét.

„Ezek őrültek!” – hallotta ismét Rhune hangját Gale.

„A számból vetted ki a szót barátom. Senki nem lenne annyira elvetemült, hogy a rúnák közé vesse magát.”

- Mivel te támadtál én rám, és parancsra, ezért büntetlenül megölhetlek – mondta Nonna, de nem látszott biztosnak a dolgában, elvégre súlyosan megsérült, és védekezni sem volt ideje normálisan, mert a támadás aljasan és váratlanul érte.

- Nem hiszem, hogy képes lennél rá ilyen állapotban – kacarászott a másik boszorkány. 

„Nem szívesen mondom, de egyet kell értenem azzal a fehér hajú ringyóval” – kommentálta az eseményeket Rhune.

Nonna kétrét görnyedt, de nem a fájdalomtól, hanem éppen állati alakot készült felvenni. Hajának arany fonataihoz folyamodott, teste meggörnyedt, majd kecsesen kinyúlt, végtagjai egyre hosszabban lejtettek, ujja percei görbületbe kanyarodtak, végeik macskakarmokká élesedtek, s egy aranyló nőstényoroszlán termett az elnyúló alakja helyén. 

„Bizonyára az arany fonatú kötések erősebbek a feketénél” – folytatott levezető elemzést Zombie.

„Az istenekre! Segíts már neki!” – mordult fel halkan Rhune.

„Azon vagyok” – biccentett a sámán alig észrevehetően a felkarjára, melyen a reinkarnációs rúna fehér színben fénylett. Brynna felfigyelt a sámán gyanús viselkedésére, ezért egy billog segítségével szikrázó csapást mért felé. Ez azonban csak segítette Zombiet abban, hogy Nonna közelébe kerülhessen, a villámló energialöketet elkerülő ugrással ugyanis a boszorkány mellett termett. Kezét az oroszlán hasára simította, és összekötötte a gondolataikat is.

„Ezzel meggyógyul a sebed, viszont nem teljes egészében, ahhoz nincsen elég időm most, és az energiától annyira elgyengülsz majd, hogy az izmaid is elernyednek” -  válasz helyett egy halk oroszlánbőgést hallott beleegyezésként, az állat zöld macskaszemeinek komoly tekintete kíséretében.

„Egy kicsit besegítek” – mondta még utólag, mielőtt a fehér boszorkány ismét rájuk eresztett volna egy varázslatot. Vadmacskáéhoz hasonló tehetséggel félrevetődött, Nonna is, bár ő lényegében vadmacska is volt, szóval nem jelentett gondot neki. Gale hasra fordult és most a föld rúnához engedte a testében keringő energiáit. Tenyerével a padlóra támaszkodott, eltelt egy kis időbe, míg hívása elért a talajig, hiszen a harmadik emeleten tartózkodtak, de végül kezében futó zöld sávok mentén, alóluk feltörő földhasábok és indák fogták le a lányt bokájánál.

-  Ez meg mi? – kiáltotta ingerülten Brynna, próbált kiszabadulni, testének izmai csavarodtak az erőlködésre, de semmi haszna nem volt. A rúna ereje miatt a föld kétszer olyan nehezen nyomta őt a padló felé és az indák egy csordát is képesek lettek volna visszatartani. Gale halványan elengedett egy mosolyt a szája sarkában.

„Ez neked gyerekjáték, Ikina” – mosolygott az asztal alól a farkaskutyája, nyelvét oldalt lógatva.

„Nem is fáradok többet vele, intézze csak el Nonna. Meg is érdemli majd, hogy az izmai elgémberedjenek. Ha távozott volna, már rég az utcát repítenék a levegőbe és nem az én lakásomban tombolnánk.”

„Nem mintha a te lakásoddal bármi megtörténhetne” - utalt a lakását körbevevő rúnákra Rhune.

„Akkor is, örültem egy kis nyugalomnak, amit már igazán megérdemelnék, erre tessék.”

Tárgyalásuk közben Brynna feladta a próbálkozást a szabadulásra, de vadul szabadította fel a billogjainak varázslatait és eresztette őket Nonnára. A lány hihetetlen sebességgel kerülte ki őket, a nyakában lévő ezüstkeresztjén pedig megvillant egy billog.

„Ez meg hogy lehetséges?”

- Ez mégis hogyan lehetséges? – hallotta a fehér boszorkány szájából az imént magának feltett kérdést Zombie.

Brynna lábain végigfutott valami sötét, leégetve a húsát. A lány felordított kínjában, de nem sokáig volt ideje a szenvedésre, ugyanis Nonna még mindig oroszlán formájában rávetette magát és elharapta a torkát.

„Elég vadak a macskák, most már tudod, mi kutyák miért nem jövünk ki jól velük” – lépett a tetemhez Rhune.

A holttest felett a boszorkány térdelt, immár emberi formájában. 

- Jól vagy? – guggolt le hozzá Zombie. 

- Hogy lennék még is jól? – kérdezte idegesen a lány, úgy érezte szédül és a teste sem engedelmeskedett neki, bármennyire is akart felállni és megpofozni a férfit.

- Én figyelmeztettelek – kuncogott Gale.

- És mi volt ez? Hogy másztál bele a fejembe? – kapott a füléhez rémülten a boszorkány.

- Ez is azon képességek egyike, amikre az isteneken kívül a sámánok képesek csak – vigyorgott a férfi.

- Rejtélyes vagy te, sámán – morogta Nonna, de szemén látszott, hogy teljesen elfáradt és alig van már ébren. Bizonyára ezt is a rúna okozhatta. 

- Tudom, de azért csak segítettem neked – nyúlt a lány lába alá és felvette a karjaiba.

- És a nevedet elárulod végre? – makacskodott Nonna félálomban.

- Gale Keagan – suttogta a lány fülébe komisz mosollyal a száján. 

- Szóval Gale… - merült álomba a boszorkány.

„Így nézve egész aranyos” – csóválta a farkát Rhune. 

„Elviszem az ágyba, le kell még kezelnem a sérülését. Meg a gyógyteát is meg kell csinálnom neki, különben hetekig feküdnie kéne, hogy az izmai regenerálódni tudjanak.”

„Szóval ágyba viszed” – ragadta ki a mondat elejét Rhune és kajánul elvigyorodott.

„Nem elég, hogy két személyiséged van, még perverz is vagy. Még jó, hogy nem vagy képes emberi alakot felvenni, különben még rohangálhatnék utánad a sztriptíz bárokba.” – forgatta a szemét Zombie. 

„Az lenne csak kedvemre való” – vonyított a farkaskutya.

- Hol vagyok? – kelt fel Nonna kómásan. Bele telt egy időbe, mire ráébredt, hogy mi is történt és pontosan hol is van. Egy sámán ágyában, pontosítva Gale Keagan ágyában. Arcát elöntötte a forróság és menten ki is ugrott volna az ágyból, mintha az bármikor felrobbanhatott volna, csakhogy meg sem bírt moccanni. 

- Szia, kislány! Jót aludtál? – kérdezte a mellette lévő széken ülő Zombie. Szája huncut mosolyra görbült, szemében pedig még mindig ott csillogott a mágikus fény, ami Nonna bármennyire is szerette volna, nem akart eltűnni onnan. 

- Egész jól… – tekintett fel a férfira – Viszont egy tapodtat sem bírok még mindig mozdulni.

- Ez teljesen normális, általában három hétig tart ez az állapot- felelte könnyeden a sámán, a boszorkány felé nyújtva egy bögrét.

- Három hétig? – hitetlenkedett a lány a bögrére meredve.

- Gyógytea, a saját gyógyfüveimből.

- Minek nyújtod felém, ha úgy se tudom elvenni? 

- Gondoltam előbb megmutatom, nehogy azt hidd, hogy meg akarlak mérgezni. Meg azért szerintem elég illetlenség lenne csak úgy belédkényszerítenem – guggolt le a lány mellé.

- Mivel segítettél nekem, nem igazán képzelném rólad, hogy megmérgeznél – mosolyodott el a boszorkány. Zombie óvatosan a lány ajkához érintette a bögre szélét, hátul pedig megtámasztotta a fejét. Nonna érezte, hogy kortyról kortyra visszatér belé az élet. Nem hitte volna, hogy ez az ital ilyen gyorsan hatni fog majd. Ízre olyan semmilyen volt, szokásos gyógynövény illatot árasztott és talán az utóíze savanykásnak érződött. Mikor félig már megitta, képes volt kinyújtani a karját, és megfogta a bögrét. Ujjai Gale kezéhez értek, a férfinak meglepően puha és hihetetlen meleg volt a bőre. 

- Ettől van – mutatott mosolyogva a csípőjén lévő rúnára, az egyetlenre, ami látszott a testén.

- Elképesztő! – kerekedtek ki Nonna szemei – De mit keres az indián vadász isten jele rajtad?

- Ez is egy rúna, meglep, hogy ismered az isteneim jeleit, viszont ez csak az én rúnám, senki másé.

- Ezt hogy érted? 

- Azt hiszem, ha már jobban megbízom benned, elárulom – nevetett fel halkan Gale.

- Igazságtalan vagy – tette karba a kezét durcásan a boszorkány. Úgy festett, mint egy kisgyerek, ami elég komikusan festett, többszáz éves létére.

- Viszont segítettem neked, szóval kvittek vagyunk – ment ki a konyha felé a sámán. Nonnának volt alkalma hátulról is végignézni rajta és egész szemet gyönyörködtető látványt nyújtott – Még ne nagyon mozogj, minimum a mai nap felét ágyban kell töltened – szólt vissza a férfi.

- És ennek a rúnának még is mi a fene haszna volt? Több napig tart, amíg rendbe jövök tőle – meredt az ajtóra a lány.

- Csak ha máson használom, azon vált ki ilyen mellékhatást, ez egy nagyon erős varázslat, ha nem vagy hozzászokva, ez a következménye – tért vissza egy ősrégi kötettel a kezében Zombie.

- Neked mennyi időbe telik, míg újra képes vagy mozogni? – tette fel félénken a kérdést Nonna.

- Körülbelül húsz másodperc, de igyekszem csökkenteni. Ha egy csata közepén kell használnom minden másodperc számít, elvégre az a húsz is bőven elég ahhoz, hogy ledöfjenek.

- Ismételten elképesztő – villantak fel izgatottan a lány macskaszemei. Gale enyhén el is pirult, hiszen nem sűrűn kapott ilyen dicséreteket. Ez érthető is, elvégre ha híre terjedne bármelyik lénynek, hogy mekkora hatalma van, vagy hogy mennyire elképesztő, egyértelműen csak bajt hozna a fejére. Már Manitu elszólása is elég nehézkessé tette számára, hogy elzárkózhasson az istenektől egy biztonságos helyre, és még így is akadt, amelyik megtalálta – Ami az üzletünket illeti, még mindig úgy vagy vele, hogy nem segítesz nekem?

- Eltaláltad. 

- Még akkor sem, ha különleges fizetséget kapnál érte? – nézett a szemébe észvesztően Nonna.

- Milyen fizetséget? – kérdezte a lány által okozott kábulatból kizökkentve magát.

- Egy érdekes ékszert, rózsakvarcokkal – pillantott félre, titokzatosságba burkolózva a boszorkány.

- Már nekem is van ilyesmim.

- De ez sokkalta jobban fog tetszeni. – mosolygott rá kihívóan a lány, amitől zavarba jött. Ezen felbuzdulva Nonna folytatta a csábító ajánlat részletezését – Egy bizonyos Üvöltő Farkasé volt még. 

- Hogyan? – szaladt fel Zombie szemöldöke kíváncsiságában.

- Nos mivel a te sámánodról van szó, bizonyára hallottál az Ülő Bikával folytatott harcairól. Az egyik ilyen nagyobb harc során veszett el az ékszer. Sokan úgy gondolták, maga Ülő Bika lopta el, de mivel Bika is sámán volt, tiszteletben tartotta Farkast.

- Eredetileg az egyik elhunyt vezér szelleme bosszúból tűntette el a rúnasort. Bika végül az istenek segítségével átküldte a vezért, de a rúnák sosem kerültek elő. Viszont egy évtizedes viszálynak vetett véget. De még is hogy került hozzátok?

- Az ékszer bejárta a fél világot, mígnem egy kereskedő kosarában kötött ki, és milyen érdekes, pont a kör vezetője bukkant rá. A kövek olyan rúnákat rejtenek, amelyek még Farkas számára is ismeretlenek. Tudom, hogy ti sok évszázadot megéltek, ezért is vagyok benne biztos, hogy Farkas még fiatal volt, amikor megkapta a rúnákat és használni sem támadt alkalma, mikor ellopták tőle. 

- Akkor tőle ezért sem hallottam erről – gondolkozott hangosan Zombie.

- Hogy érted, hogy tőle? Hiszen már a születésed előtt meg kellett halnia, annyira nem lehetsz koros. Maximum ötezer évesnek tippelnélek, de szerintem kevesebb vagy.

- A tipped jó, viszont képzeld, így is találkoztunk. – vigyorgott a sámán.

- Még is hogy? – kérdezte türelmetlen kíváncsisággal a hangjában Nonna. Már belegondolni sem mert, mennyi titkot rejt még magában a férfi, minden egyes információmorzsával újabb kérdéseket vont maga után. 

- A kutyámmal – biccentett Rhune felé Gale.

- A kutyával… – vonta fel egyik szemöldökét Nonna – Most komolyan?

- Komolyan – kuncogott Zombie – Talán te magad is észrevetted, hogy Rhune fülét is díszítik a rózsakvarcos karikák. Az egyiket Manitutól kaptam ajándékba. A kutya egy szellemkutya, és a kő segítségével felveszi Farkas alakját. Igazából úgy tudnám megfogalmazni, hogy Üvöltő Farkas szellemének gazdateste. 

„Hé, ezt hallottam ám” – morgott sértetten Rhune.

„Bocsáss meg, de valahogy le kellett egyszerűsítenem” – pillantott felé bocsánatkérőn Gale.

- Azta – bólintott elismerően a lány.

- De miből gondoltátok, hogy ezzel meg tudtok győzni? – gyanakodott Zombie. Félt, hogy talán tudnak róla, hogy titkon Manitu segített neki. Eddig annyit tudott, hogy az istenek tudnak a kijelentésről, miszerint ő lesz a legnagyobb sámán, de ezen kívül mást nem árult el nekik még Manitu sem. Az istenek pedig általában maguk közt tartják a szóban forgó dolgaikat, elvégre nem sűrűn közösködnek más lényekkel, ha igen, akkor pedig a saját érdekeikben teszik azt.

- Szerintem egyértelmű, egy sámán se mondana le ilyes fajta értékről, ha esélye van megszerezni – kacsintott rá Nonna – Te voltál a közelben, így te lehetsz a szerencsés, örülj neki!

Gale megnyugodott némiképpen, elvégre semmit nem tudtak róla, ami biztonságban tartotta. Egyáltalán nem kívánt ellenségeskedni senkivel sem, ha nem muszáj.

- Elég csábító az ajánlat, még átgondolom – nyitotta fel a könyvet, amit a kezében tartott eddig. 

- Az micsoda? 

- De kíváncsi itt valaki? Jegyzőkönyvet ne vegyünk fel? – nevetett fel Zombie.

- Csak nagyon unatkozom, és még a mai nap hátralévő részében idegesíteni is foglak emiatt – vigyorgott rá Nonna. 

- Ez egy körülbelül a középkorból származó iromány, amit már az Európában töltött ideim alatt szereztem meg. Természetesen már Európában is éltek sámánok a kezdetektől, szóval nem volt nagyon nehéz számomra a felkutatása. 

- Mi van benne, amiért ennyire fontos? – értetlenkedett Nonna. Eddig azt hitte a sámánok mindent saját kútfőből tudtak, és még az is meglepően soknak bizonyult. Nem sejtette, hogy még ennél is több tudás birtokában lettek volna.

- Az istenekről úgy egy-néhány dolog. A mágikus rúnáik, melyeket még mi sámánok sem tudunk használni, vagy egyáltalán az, hogyan képesek az elméjükben megrajzolni azokat. Sosem leszünk képesek arra, hogy ezeket tárgyakra firkálás nélkül képesek legyünk levezetni. Minden rúna egy igét kódol, így első hallásra ez nem is tűnik bonyolultnak, de kismillió van belőlük és rajtam kívül éltek még sámánok, akik saját rúnákat is képesek voltak kifejleszteni, bár nem sokan. – Zombie örömmel beszélt a rúnákról a boszorkánynak, élvezte, ahogy a lány macskaszerű, keskeny pupillája kitágul minden újabb, számára érdekes információ hallatán. Több ezer év után talált valakit, akit tényleg érdekeltek ezek a dolgok, mégis csak kihasználta az alkalmat egy kis előadásra. Azon kívül már nem érezte úgy, hogy kételkednie kellene Nonnában, elvégre a lány maga is beismerte, hogy ostobaságnak tartja a Naeris kör tervét, még ha véghez is vinné, a szerzett információkat biztosan inkább magának tartogatná, elvégre még hasznára válhatnak. Az meg csak a hab a tortán, hogy a sámán megmentette, így tartozott is neki.

- Tehát akkor tényleg fontolóra vetted az ajánlatomat? – mosolygott huncutul Nonna.

- Egyelőre inkább csak független szemlét tartok – vonta meg a vállát a férfi és belemerült a könyv tanulmányozásába. Nonna még nézte Zombie szép alakját, ahogy az ablakon beáradó fény félig árnyékot vetett rá, kis formákat táncoltatva bőre domborulatain és ahogyan a szemöldökét tűnődve összevonta. Miközben lezseren keresztbetett lábbal ült a székben, egy elegánsabb arisztrokrata képe elevenedett meg, a modern küldő ellenére egy ősi szoborra hasonlított leginkább. A lány szemhéja egyre nehezebb lett, és a fiút nézegetve szép lassan újra álomba merült.

„Mi újság a kiscicáddal?” – érdeklődött szórakozottan Rhune, miután Zombie kilépett a hálóból és a konyha felé vette az irányt.

- Alszik – felelte halkan – Most legalább elvégezhetem a tetoválás szertartását, anélkül, hogy zavarnának. – Halkan csettintett a nyelvével, Rhune erre a parancsra hamar fel is pattant fektéből és a férfihoz sétált. Természetesen még ketten egyeztek meg egy közös úgynevezett „parancs”-ban, ami a „Lábhoz!” megfelelője, de mivel Rhune ennél sokkalta nemesebb és az igen csekélynek sem mondható önbecsülése nem engedhetett eme a parancsszónak, a korábbi hívásnál állapodtak meg.

„Még mindig nem értem nekem miért kell részt vennem ebben” – csóválta a farkát kíváncsian a farkaskutya.

- Igen egyszerű, szükségem van egy energiából megformált testre, ahogy tetszik szellemre, hogy a nagy mennyiségű energiát valahogy megtisztítsam. Konyhanyelven szólva, szűrőnek használlak, ami megszűri a sok kifőzött tészta levét.

„Igazán megtisztelő feladat” – morgott közömbösen Rhune.

- Ha ki tudtam volna jobbat találni, valószínű nem lenne erre szükség. De egyelőre nem rendelkezem ennél nagyobb tudással, és különben sem lesz semmi bajod tőle. Az egész annyi, hogy azokat az energiákat, melyek feltörnek, rádkoncentrálnom, de mivel teljes testi valód nincsen, velem ellentétben téged nem zúznak csontvázzá ezek az erők.

„Kitűnő, Einstein. És hozzá is látunk még ma? Vagy legalább mielőtt még felébred a lány és a horrorisztikus ábrázatoddal kell szembesítenem valahogyan?” – kérdezte türelmetlenül a szellemkutya.

- Máris hozzálátunk – csitította nyugodt hanghordozással Zombie. A konyhából elővett minden szükséges eszközt, majd kényelmesen elhelyezkedett az étkezőasztalnál.  Rhune a lábához heveredett, füleit folyamatosan az apró rezzenések irányába fordította.

„Ugye jól sejtem, hogy ez most komplikáltabb lesz, mint az eddigiek?” – kérdezte, farkával a csempepadlón dobolva.