A nyakék nyomában 4. fejezet

„Az istenekre!” – ugrott meg Rhune döbbenetében, bár ehhez az is hozzászolgált, hogy a hattyú közvetlen előtte állt meg és változott át.

„Az biztos, hogy az egyik isten keze van ebben, nem is akárkié” – igyekezett nyugodtságra bírni a kutyát Gale.

- Üdvözletem, sámán! Rég találkoztunk. – lépett közelebb hozzá a hattyú formájához hasonló kecsességgel az istennő.

- Részemről a megtiszteltetés, Freja – erőltetett mosolyt az arcára Zombie. Meglehetősen feszélyezte az istennő gyönyörűséges alakja, hosszú fehér ruhában és természetesen a vállán és mellén elengedhetetlen asgardi páncélelemekkel. „Tipikus germánok, ott még a szerelem is páncélt visel.”

- Tudod, hogy nem szeretek kertelni – lépett még közelebb a férfihoz, aki automatikusan hátrált, de így a konyhaszekrénynek ütközött – És, hogy nem szeretek segítséget kérni, de most muszáj lesz – meredt szemébe a fehér ékkőre emlékeztető pár, melyben a szivárvány színei fodrozódtak. Azok a szemek mindig megigézték akarata ellenére is, a szőke, hát középig érő haj és ez a gyönyörű írisz nem is illene jobban a szerelem istennőjéhez. Jelen esetben viszont inkább marcangoló kínzásnak érezte, ahogy rátekintett az istennő.

- Miről lenne szó? – köszörülte meg a torkát Gale és arrébb lépett, hogy ne kelljen annyira közel állniuk egymáshoz. Igyekezett a szomszédban lévő nappalitól elterelni váratlan vendégének figyelmét. Balszerencséjére már volt sejtelme, miről fog szólni az üzletük.

- A Brising-nyakékemet el akarják lopni. Ezt bizalmas információforrásból tudom, és az illető sosem téved. Mivel te vagy az, akiről el tudom képzelni, hogy bármire képes, azt akarom, olyan kódot tegyél rá, amellyel senki sem veheti észre rajtam kívül. 

- Mit kapnék cserébe? Nem hiszem, hogy ilyen veszélyes dologba belemennék és azt sem, hogy bármit is tudnál nekem felkínálni érte – próbálkozott könnyű úton lerázni az istennőt, de már az elejétől fogva vesztett és ezt ő maga is pontosan jól tudta.

- Azt kaphatod érte, hogy nem halsz meg egy nyárson átdöfve, miközben a bátyám éget téged hamuvá – villantotta rá a vészjósló tekintetét Freja.

- Jól van, értettem – tette fel a kezét megadóan Zombie. Sejtelme sem volt, mi tévő legyen, elvégre már kimondatlanul, de megígérte Nonnának, hogy segíteni fog, hiszen kellett neki Farkas rúnasora. De meghalni sem akart, egy istennek nemet mondani egyenlő az öngyilkossággal.

- Jól döntöttél, eddig húsz boszorkányt kellett kivégeznem a Naeris körből, reméltem, hogy nem akarsz hozzájuk csatlakozni – mosolygott fenyegetően Freja.

- Húszat? – kapta a tekintetét szinte észrevehetetlenül a nappali felé Zombie. A Naeris kör összesen ötven tagból állt, a valaha élt legnagyobb boszorkányok tartoztak hozzá, ezért megérthető, miért voltak a többi körhöz képest jelentősen kevesen.

- Körülbelül igen, de nem számoltam meg a pontos értéket – vonta meg a vállát az istennő, számára nem jelentett sokat több ezer emberi élet sem, nem hogy húszon akárhány.

- Rendben, segíteni fogok, de itt kell hagynod a nyakéket pár napig – nézett mélyen a nő szemébe. Csak is Nonna védelme érdekében egyezett bele az üzletbe, meg persze a saját élete is közrejátszott a dologban, de így azért még is nemesebb gesztusnak hallatszik, mint gyávaságból elfogadni az ajánlatot. 

- Elfogadom ezt a feltételt – akasztotta le a nyakából Freja a nyakláncot, melynek kövei elképesztő mennyiségű varázslatot árasztottak magukból és a színük az istennő íriszéhez hasonló fénnyel pompázott. Hanyagul a sámán tenyerébe helyezte, mintha nem akart volna érintkezni egy halandóval, majd hátat fordított és köszönés nélkül ismét hattyú formában távozott.

„Hát ez a nő nem kérdez sokat és nem is kételkedik a dolgában. A vér is meghűlt bennem, pedig azt hittem a szerelem nem ilyen” – lépett elő Rhune, Gale lábához.

- Nincs is véred.

„Tudod, hogy értettem.”

- Mit fogok ezzel kezdeni most? – nézett a tenyerében tartott ékszerre tanácstalanul.

„Ezt köszönd annak, hogy négy ezer év alatt sem tanultál meg nemet mondani a nőknek.”

- Nagyon vicces – zárta el egy rúnákkal kódolt szekrénybe a nyakéket, majd visszament a nappaliba. 

„Nonna nem tudhatja, hogy nálam van a nyakék” – tette le az asztalra a lánynak szánt bögre teát.

„Bennem bízhatsz, de nem hinném, hogy jó ötlet előtte titkolóznod. Előbb-utóbb úgy is kiderül és akkor szörnyen dühös lesz. Ha egy nő dühös, annál nincsen ijesztőbb.”

„Ebben igazad van, de talán az enyhít majd a haragján, ha tudja, az ő védelmük érdekében tettem. Ha nem fogadom el a felkérést, Frejjáék biztosan tovább gyilkolták volna a kör tagjait.”

Nonna másfél napi alvás után tért csak magához, ez idő alatt Zombie információt gyűjtött és azon tűnődött, megcsinálja, vagy ne a Brising-nyakék kódját. A férfi éppen a konyhában tanulmányozta az energiaáramlást az ékszerben, mikor a boszorkány halk nyöszörgésére figyelt fel.

- Szét megy a fejem – nyüszítette, ahogy belépett a konyhába. Vállán felsője egyik pántja lecsúszott, a látványtól pedig még inkább úgy festett, akár egy kisgyerek, már csak egy megtermett plüssmedve kellett volna a kezébe. 

- Gyere ide! – intett a sámán, miután magához tért a lány bámulásából. Azért Nonna mellének szép vonala nem kerülhette el a figyelmét. A boszorkány engedelmeskedett, bár sejtelme sem volt, mit akar a férfi, de ahhoz még túlságosan is kába volt, hogy felfogja a helyzetet. Gale megsimította a lány homlokát és a szokásos sámánvarázslattal megszűntette a fejfájást, sőt a regenerálódásnak köszönhetően még az álmatlanság is seperc alatt kiment Nonna szeméből.

- Hű, ez nagyon jó érzés volt – nézett magán végig a boszorkány.

„Menő, ugye?” – nézett fel a reggelijéből Rhune büszkén – „Nem tagadom, hogy egy ügyefogyott tud lenni, de azért patent ez a Zombie.”

- Mi az, hogy ügyefogyott, és mióta használsz te szlenget? – háborgott Gale – Ha még egyszer ilyen megjegyzést teszel, nem adok neked semmit. Majd te ellátod magad, elvégre te nem vagy ügyefogyott – nézett le a kutyára szúrósan.

„Most miért, ezt dicséretnek szántam” – sunyította le a füleit Rhune.

- Olyanok vagytok, mint egy házaspár – kuncogott Nonna.

- Az kéne! – fordult felé kétségbeesett arckifejezéssel Zombie, amitől a lány még hangosabban kezdett nevetni. 

„Ha házasok lennénk, több húst adnál nekem?” – kérdezte eltűnődve Rhune.

- Biztos, hogy nem – röhögött fel Zombie, azért be kellett ismerje, Rhunenak megvolt a maga aranyos oldala.

„Akkor semmi értelme az egésznek” – tért vissza a reggelijéhez a szellemkutya.

- Visszatérve kettőnkre, mire jutottál az üzlettel kapcsolatban? – tért a lány szokásszerűen azonnal a lényegre.

- Arra, hogy el kell látogatnom a körbe – meredt komoran maga elé Zombie.

- Micsoda? Még is minek? – értetlenkedett Nonna.

- Ki akarom deríteni, hogy a vezetőtök honnan szerzett tudomást arról a bizonyos képességről.

- Nos, ehhez nincs szükség arra, hogy heteket utazz – sütötte le a szemét Nonna. Maga sem tudta, miért érezte magát rosszul, hiszen nem a kör egyik tagjának készült bevallani, mit is tett, de tudva, hogy szabályt szegett, még is csak feszélyezve érezte magát.

- Ezt hogy érted? – értetlenkedett most a férfi is.

- Kihallgattam, amikor egy isten meglátogatta, tőle tudta meg Henna, hogy létezik ez a képesség – felelt őszintén a boszorkány.

- Ezt eddig, hogy-hogy nem említetted? 

- Gondoltam, ha nem muszáj, nem térek rá ki, de te minden eszközt megragadsz arra, hogy valahogy sarokba szoríts, csak nem hagyhatom magam – felet durcásan a lány.

- Értem – hallgatott egy pillanatra Zombie, farmerja kopott foltjait tanulmányozva – És miért hallgattad ki? Mármint, azt hittem nálatok a bizalom megsértése súlyosan büntetendő, vagy nem?

- Valóban így van – kapta el a tekintetét zavartan Nonna.

- De ahogy látom, téged nem érdekelt ez akkor – vigyorgott elégedetten Gale.

- Ne vigyorogj, ez nem vicces, meg is ölhettek volna, ha lebukom.

- Szóval ezért félsz annyira, hogy mi lesz veled, ha nem sikerül ezt a feladatot elvégezned – villantak fel Zombie szemei mindentudóan.

- Eltaláltad – bólintott kelletlenül Nonna.

- De mivel ehhez bármire rávehetlek, azt is el fogod nekem mondani, hogy melyik isten volt az a bizonyos látogató!

- Micsoda parancsolgatós kedvedben vagy ma reggel – háborodott fel a boszorkány, a szemei is felizzottak dühében.

„Még nem itta meg a kávéját, egész biztos azért beszél így velünk” – szólt közbe Rhune, mielőtt még egymásnak estek volna azok ketten.

- És te ezt hogy bírod elviselni minden egyes nap? – kérdezte még mindig felháborodva Nonna a kutyát.

„Hozzá lehet szokni, elvégre ő a húsbeszállítóm, mást nem is tehetek” – heveredett le Zombie lábainál Rhune, mondjuk a sámán szívesen megragadta volna az alkalmat, hogy bakancsával oldalba billentse, mégsem tette – „Bár néha egy kicsit több szarvashúst is hozzácsempészhetnél az adagomhoz” – nézett fel utalóan a férfira.

- Ezt most felejtsd el, fogalmad sincs, milyen drága az a hús. A múltkor már megkérdezték, mi a munkám, hogy minden napra ilyen drága ételeket veszek. Mint kiderült azt hitték szakács vagyok.

„Nem is lenne rossz, kiváló háziasszony lennél” – vigyorgott Rhune.

- Esküszöm, egyszer kiraklak az utcára – morogta a férfi.

- Visszatérhetnénk a fontosabb dolgokra is? – türelmetlenkedett Nonna.

- Amíg nem árulod el, amit tudni akarok, addig nehéz lesz üzletelni – vonta meg a vállát türelmesen Gale. 

Nonna már nem tudta mi tévő legyen, amikor már úgy érzte, biztos a győzelme, a sámán mindig talált egy újabb buktatót az üzletelésükben. Közel hajolt a férfihoz, kezével annak vállán könyökölt és suttogni kezdett a fülébe.

- Csak akkor árulom el, ha ez az utolsó feltételed számomra. Nincs több mellébeszélés, ha elmondom, megegyeztünk és kész – kezdett bele ellentmondást nem tűrő halk, de igazán megnyerő hangon. Zombie megrezzent az édesen csengő hangjától és az sem segített a helyzetén, hogy a lány leheletnyi közel volt hozzá, ráadásul a fülébe suttogott. Akaratlanul is elöntötte arcát a pír, de azért igyekezett összeszedni magát. „Talán Rhunenak igaza van azzal kapcsolatban, hogy nem tudok a nőknek nemet mondani.”

- Rendben – bólintott megadóan. Közelebb hajolt, hogy a lány elsuttoghassa a nevet.