Helyzetjelentés

Üdvözlet!

Aki olvassa a blogot, attól elnézést kérek, nem mindig sikerül sajnos a heti egy poszt, mivel vissza-visszatérő hátfájással küzdök konkrétan július vége óta.

Van, hogy jobb, van viszont, amikor szinte semmi erőm nincs, mert minden energiámat felemészti, hogy fáj.

Az orvosok eddig annyit mondtak, hogy gyógytornáztatnom kell a mélytörzsi izmaimat, mivel ezek okozzák a bajt. Megfigyeltem, hogy ha huzamosabb ideig ülök, akkor kezd el a felsőháti szakasz borzasztóan fájni, s a doki megerősített benne, hogy ez bizony azért van, mert az alsó hát nem elég strapabíró.

Eme fantasztikus hír még kiegészült azzal, hogy ha több hónapos torna után is borzasztóan fog fájni, lehetséges a röntgen megejtése.

Ha esetleg eltűnnék néha, akkor sajnos az ennek az oka. De bízom benne, hogy semmi baj nem lesz és hamarosan rendbe fogok jönni 😊

Köszönöm azoknak, akik esetleg elolvassák a posztjaimat és a történetemet és előre is Áldott Ünnepeket kívánok mindenkinek!

A nyakék nyomában 7. fejezet

- Zombie! – kiáltott Nonna, miközben az erdő közepére zuhantak a semmiből. Egy nyögést és egy hangos puffanást hallott maga mellől, ebből már tudta, hogy a sámán is megérkezett.

- Itt vagyok – simította meg a tarkóját felszisszenve – Remélem azok ketten nem szedik szét a házat.

- És mikor akarsz magyarázatot adni erre a Frejjás dologra? – förmedt rá a lány. A férfi aranyosnak is mondta volna, ha éppen a zöld szempár nem életnagyságában őt kívánta volna darabokra cincálni.

- Nemrég látogatott meg, az érkezésed után. Arra kért, inkább parancsolt, hogy segítsek neki megóvni a nyakékét.

- Hát ez óriási! Sosem fogsz nekem segíteni – pillantott félre Nonna. Nem tudta, hogy dühös, vagy szomorú legyen inkább.

- Miért akarod ezt az egészet annyira?

- Már mondtam.

- És ha üldöznek majd? Kit érdekel? Inkább gyáván hozzámész egy kötelék miatt valakihez? Csak mert a drágalátos körödet annyira ki kell szolgálnod?

- Ne mondj ilyet! Abban a körben vannak olyanok is, akik a szívemhez közel állnak. 

- Te nem állhatsz annyira közel, ha mindenki egyhangúan rád tette a voksát a balszerencse keréken – vizslatta a lányt komoran Gale. A lány meglepődött egy pillanatra. Sosem állt ki érte senki így, és furcsállta a sámán gondolkozását, hiszen alig ismerték egymást, mégis védelmére kelt a férfi.

- Te ezt nem értheted – kecmergett fel végül az avarból és elindult Északnak – Gyere, már nem vagyunk messze, a dzsinned elég jól ért a tájoláshoz.

- Várj, még valamit el akartam mondani! – próbálta megállítani Gale, de az már megpillantotta a kapuban heverő halottakat.

- Shanna! – sietett sírva az egyik alakhoz. A lány csuklójánál átdöfve volt felakasztva a kapu egyik oldalán álló oszlopra. Szemeiből a megalvadt vér kicsorduló vonala futott végig az arcán, és csak a szemfehérje látszott, homloka közepébe pedig egy napszimbólum volt égetve, Frej szimbóluma. Vonásai ijesztően hasonlítottak Nonnáéra, haja színe volt csak más, a vörös helyett feketén nyelte el a ráeső fényt és így is meg volt tépve, a mágikus tincseit pedig szintén levágták. Nonna térdre borult a halott társa előtt és a könnyei szakadatlanul folytak.

- Nonna… - próbálta a vállára tenni a kezét Zobmie, de a boszorkány erőszakosan eltaszította a magától. 

- Ez volt az, amit mondani akartál? – kiabálta a könnyeit nyelve – Még is mikor?

- Sajnálom – sütötte le a szemét a férfi.

- Sajnálod? – nézett vissza a lányra Nonna, arca fájdalmasan eltorzult, látni sem bírta, mit tettek vele – Az ott a húgom! – ordította végtelenül dühösen és kétségbeesetten. Karjait összefonta a mellkasa alatt, magát átölelve és még kisebbre kuporodott össze. Gyűlölt ilyennek látszani, de most ez érdekelte a legkevésbé, már teljesen eluralkodtak rajta az érzelmei. Zombie rettenetesen érezte magát, hányingerhez hasonlító érzés fogta el, mikor meghallotta a mondatot. Döbbenten meredt az előtte kifeszített lány holttestére, majd az előtte kuporgó nővérére. Óvatosan közelebb lépett és leguggolt a boszorkány mellé. Megsimította a vállát és lassan átölelte. A lány tiltakozott volna, de még mindig a sírásra koncentrált az egész teste és megszólalni sem bírt, így inkább elernyedt és hagyott az ölelésnek. 

- Te sem tudsz tenni semmit? – kérdezte két lélegzetvétel között kétségbeesetten.

- Sajnos nem. Az elveszett életekre nem hat ki a tudásom, ezt csak a halál istenei tudnák megfordítani, de annak végtelen ára lenne – suttogta Gale.

- Ez már tényleg reménytelen – tört rá ismét a sírás, fejét a férfi vállába fúrta, belemarkolva a felsőjébe.

- Ne sírj! – ringatta és csitítgatta a lányt Zombie – Most már értem, miért ragaszkodtál ehhez az ostobasághoz.

- Nem volt más választásom, csak így segítettek volna rajta.

- Segítettek volna?

- Shanna beteg volt – temette tenyerébe az arcát Nonna - Az istenek rám nem hallgattak, és már így is túl sokat tettek értem. Ez volt a legközelebbi megoldás, de így is hosszú évekig csak ígérgették a segítséget, de nem tettek semmit.

- Gondolom így ki is tudtak használni és kérdés se volt, hogy te legyél az áldozat.

- Itt nem én vagyok az, hanem egyedül Shanna. Nem is volt hivatalosan tag, csak befogadták, amíg én teljesítem a kötelességemet – temette ismét tenyerébe az arcát a fiatal boszorkány.

- Az a jel… Már láttam azt a rúnát – borzongott meg Zombie, mikor alaposabban is szemügyre vette a halott kishúg arcát – Ez még Frejtől is kegyetlen – csóválta a fejét.

- Miért? Mi a fene az? – nézett fel rémülten Nonna. Nem tudta, hogy valóban meg akarja ismerni a jel hatását, vagy nem. 

- Azt a rúnát csak is a kivégzésein használja. A hatása borzasztóan kegyetlen, nem véletlenül sírt vért a húgod. A Frej-féle rúnák szín tiszta tűz eleműek, a tiszta elemi rúnák nagyon kevés isten birtokában vannak, ezek a leghalálosabbak. A tűzvarázslat, amit ezzel a rúnával végzett, felperzseli az összes belső szervet, végtelenül kegyetlen. 

- Miért Shanna? – torzult el Nonna arca a rátörő sírásrohamtól. 

- Mert gondolom ő volt a legfiatalabb, ezért ez ilyen szimbolikus jelentés azok számára, akik esetleg visszatérnek ide. 

- Szarok rá, hogy szimbolikus! Ne a húgomon végezzen költői haláltáncot – kiabálta a holttest felé a boszorkány, mintha azon keresztül az őt meggyilkoló is hallhatta volna, amit mond. 

- Nonna – szólította meg eddigi találkozásuk óta először Gale a lányt – Annak a billognak más hatásai is lehetnek. Minden sámán úgy tartotta, hogy amelyik halandó egy rúnát kap a testére, halála után a szelleme megromlik. Kivéve, ha ezt a rúnát nem a személy megsemmisítése végett helyezik el. 

- Ez valami frenetikus! És akkor most mi van? – kérdezte hisztérikusan Nonna.

- Tudom, hogy durva és nehéz, amit most mondok, de minél előbb a földdé kell tennünk a testét, ha nem sietünk, kárhozottá lesz– sütötte le a tekintetét Zombie.

- Úgy érted, meg van átkozva? – hebegte a lány hitetlenül. A férfi válasz helyett csak kurtán bólintott. 

- Gyűlölöm Feyját – borult most a földre a boszorkány és a porba markolt. A forró könnyei még mindig égették a szemét, de igyekezett uralkodni magán. Ennek viszont az lett az eredménye, hogy a könnyeit nyelve egyre nehezebben vette a levegőt. 

- Csss – ölelte át Zombie a hátát simogatva. Finoman a hajába is simított, végig a nyakán, az érintésétől a lány elernyedt és egyre nyugodtabb lett. A könnyei még rátörtek párszor, ilyenkor megint elfojtotta őket magában – Csss – ismételte a nyugtató hangot egyre Gale. Tudta, hogy így nem lesznek képesek folytatni a kutakodást. 

- Milyen sámán varázslat ez, hogy így elmulasztod? – szipogott a férfi vállába kapaszkodva Nonna. 

- Csak érzék, semmi több – mosolyodott el szomorúan Gale. Nem esett jól, hogy azt az erős, folyton kacér és vidám lányt így kellett látnia. Maga sem volt oda a Frejekért, de ezután főleg tartott tőlük. A boszorkány kaszt valóban megbízhatatlan volt, de ami történt, még nekik is kegyetlenség. Ráadásul Nonna az eltelt napokban megértette vele, hogy vannak kivételek, bármennyire is tartotta négyezer évig ennek az ellenkezőjét. 

- Szóval érzék – suttogta magának visszhangként a lány. 

- Nonna, így nem tudjuk folytatni a keresést – simogatta még mindig a karjaiban ringatott lányt. 

- Nem! – eszmélt fel a boszorkány és egy mozdulattal kipenderült a férfi ölelő karjaiból – Most már értelmetlen az egész – borzongott meg, mert szembetalálkozott a húga tekintetével. 

- Levehetem róla a billogot és a testét eredeti állapotába tudom hozni, de ennél többet nem tehetek érte – mondta halkan Zombie, mintha csak kitalálta volna a lány gondolatait. 

- Köszönöm a segítséged – sütötte le szemét a fiatal boszorkány. Az egyik fa tövébe vonult félre, amíg Zombie a természetbe küldte vissza a halott húga testét, miután minden béklyótól megszabadította azt.  Mikor legközelebb feltekintett, Shanna teste eggyé vált a talajjal, és fűszálakkal. A természet magába fogadta és testén utat törve szép lassan elmerítette magában.

- A keresést folytatjuk – jelentette ki határozottan Zombie. 

- Mégis mi értelme volna? – fakadt ki a lány haragosan – Különben is, mi jogon utasítgatsz engem, mikor elhallgattad mindezt előlem? – lökte mellkason agresszívan a férfit – Amit megjegyzem, még mindig nem tudom, honnan tudtál meg – nézett fel rá gyanakvóan.

- Az most nem számít. Viszont a húgod nem halhat meg hiába. Legalább rá kéne jönnünk, mi volt ez az egész, ez neked is sokat számítana – fordított hátat, majd a láthatatlan határvonalat átlépve, az addig fákkal borítottnak sejlő területen egy gótikus katedrális körvonalai deregntek, legalább is a maradványai. Elindult a festménybe illő kép felé. 

- Hogy láttad ezt? – képedt el Nonna a férfin – Ezt a varázslatot maga a Waterhouse Anya fejlesztette ki. 

- Az a némber, akinek köszönhetően már minden boszorkányt macskával képzelnek el? – legyintett unottan a férfi.

- Az a macska nem véletlenül viselte a Sátán nevet – meresztette Galere smaragd szemeit a lány.

- Agnes Waterhouse – sóhajtotta unottan a nevet magában Zombie – Ismertem a kishölgyet, veszedelmes egy ördögfajzat volt. Amit a bíróságon ismert be hazugság volt – kuncogott fel halkan a kicsinyes tréfára visszaemlékezve – Nem etette a saját vérével a macskáját és nem kínzott hobbiból embereket. De valamiért rejtett perverziója volt, hogy mások pszichopatának lássák. Viszont az a macska volt az alapja mindannak az állatövi mágiának, melynek most birtokában vagy. 

- Néha utálom, hogy még azokat is jobban ismered, akiket nekem kellene – felelt kelletlenül Nonna és még egy utolsót pillantott a húga testének immáron hűlt helyére – Ez a leggusztustalanabb átok, amivel találkoztam – motyogta magában és elmorzsolt egy könnycseppet az ujjai között. 

- Furcsa, hogy egy szentnek tartott helyen volt a főhadiszállásotok – nézett körbe Zombie, mikor beléptek a márványpadlózatú katedrálisba. 

- Csak a halandók tartják úgy, hogy templomba nem tudnak az átkozott lények belépni – forgatta a szemét a lány és próbált koncentrálni a párbeszédükre, de mellkasában még mindig olyan érzés kerülgette, hogy kitéptek belőle valamit.

- Bár vannak kivételes helyek, ahol feltűnően érdekes dolgok történnek – meresztett farkasszemet a Szűz Mária szoborral Gale – hallottam már, hogy vért sírt egy ilyen alkotás, és azt is, hogy életre kelve olyan gyorsasággal mélyesztett pengét az egyik betévedt vérfarkas szívébe, hogy nem is lehetett látni. Vannak, akik minden egyes alkalommal hallják a sírását és a Kisjézus gügyögését. 

- Az emberek Istene tényleg vigyáz rájuk – bólintott Nonna – Kár, hogy Shannára nem volt képes – fordította el a tekintetét. 

- Azt hiszem, ez a terület már régen nem az ő hatásköre – simította meg az egyik márványoszlopot, melyen égésnyomok feketéllettek – Hol volt a vezetőtök helye? – kérdezte, mikor a kereszthajóhoz érve megpillantották a két oszlopra felszúrt boszorkányokat.

- Az oltárnál – sóhajtotta a lány, elkapva tekintetét a halottakról. Kezdett borzasztóan rosszul lenni, pedig már évszázadok óta halottakkal volt körülvéve – A lelkek kelyhének ott volt a helye, Megara pedig a két őrzőjével minden nap ott ült körülötte, ha nem kellett elmennie valamiért. 

- Az ott Megara? – mutatott az oltár arany ötvözetű sugaraira felszúrt női alakra a férfi. Nonnának ekkor teljesült ki a hányingerérzete. 

- Igen – tette szája elé a kezét. 

- Hát ez… Nem is tudom, mit mondjak erre – fújta ki szaggatottan a levegőt Gale. Hirtelen felkapta a fejét, szeme sarkából látta, hogy megmozdult a vezér, így az oltárhoz sietett. Nonna nem tudta, mit kéne tennie, nem akarta elhányni magát, így inkább a két oszlop árnyékában maradt, kémlelve a sámán hosszú bőrkabátját és az árnyékba olvadó sziluettjét. 

- Megara? – suttogta a sámán a nőnek. A fehér hajú nő, hajában ezüst és arany szálakkal fáradtan tekintett fel, szeméből neki is vér folyt, mint minden társának – Hall engem? Zombie vagyok, a sámán, akihez az egyik boszorkányát küldte. 

- Szóval sikerült neki találni egy sámánt – nevetett fel halkan a nő. Bőre kezdett lefoszlani és vért köhögött fel a nevetés közben. 

- Elárulná, mi történt itt? – nézett fel frusztráltan a megvakított boszorkányra.

- Szerintem egyértelmű – fintorodott el még félig holtan is vérig megvetően a boszorkányvezér – Vagy talán vak vagy, mint én? – kunkorodott felfelé gunyorosan a szája. 

- Azt magam is tudom, hogy Frejék jártak erre, és nem délutáni teázásra kukkantottak be. De miért támadtak magukra? – szorította össze a fogait türelmetlenül morogva Zombie. Már tudta, miért utált annyira boszorkányokkal dűlőre jutni.

- Freja őnagysága megtudta, hogy a nyakékét akarjuk– lehelte a szavakat erőtlenül Megara. A díszes aranytüskék biztosan fontos szerveket roncsoltak meg, ráadásul már ki tudja, mióta lehetett ott így. Kész csoda, hogy egyáltalán még meg bírt szólalni – Egy kissé felbosszanthattuk és ránk uszította a drágalátos önértékelési problémás bátyját. Bár, ez megérthető, ha ennyit esik valaki a ranglétrán – kuncogott erőlködve, alt hangja karcosan vert visszhangot a lélektelen épületben.

- Nem tudja, kitől tudta meg? – feszült meg minden izmában a férfi.

- Ó, dehogy nem – köhögött és nevetett fel egyszerre a nő – Szocsipilli… - ennyi volt az utolsó szava. Szemét marni kezdte a mágia utóhatása, egy utolsót felordítva a teste megfeszült majd végleg elernyedt. 

- Szocsipilli – meredt maga elé döbbenten Zombie. Már végképp nem értett semmit sem.

- Gale – hallott felcsengeni maga mellett egy gyenge hangot. Nonna állt az oldalán, hófehérre vált arccal.

- Most már megyünk – simította meg a lány vállát nyugtatóan és kitámogatta a katedrálisból. Válla felett átnézve látta, hogy a boszorkány az oltáron árnyékszerű fekete füstté válik – Ezt pedig innen eltűntetem – csukta be maguk mögött a két szárnyú hatalmas ajtót, majd ismét egyik rúnájába koncentrálva erejét a föld lassanként elnyelte magába a hatalmas katedrálist.

- És utána? Még is mi lesz? – kezdett hirtelen dühöngésbe Nonna – Még mindig nem tudom ezek után, mennyire bízhatom benned – tette karba a kezét szigorúan. Zombie egy fél percig meredten nézett a zöld tekintet mélyére, a világában elveszve tűnődött és fogalma sem volt mit is feleljen a még köztük feszülő kérdésre.

- Megbeszélhetnénk ott ahol biztonságos? – kérdezte inkább. Nem szeretett kérdésre kérdéssel válaszolni, de jelenleg túl zavart volt ahhoz, hogy jobbat kitaláljon. Nonna csak meredt a fák közé, de eszébe jutott hol is voltak tulajdonképp. Legszívesebben sarkon fordult volna és ott hagyta volna a sámánt, ha nem lett volna a húga jelenlétének árnya a feje felett. 

- Rendben – fújta ki élesen a levegőt szorosan összezárt fogai közt – De csak is Shannáért. – Zombie kurtán bólintott, majd elővette a medált, amit Naqs adott nekik. A szemgolyóbisban ott kavargott a dzsinn ereje és mindkét színe. Gale nem élvezte a pillantását, szinte életre kelt a kezében és a fehér hajú veszedelem hangjával torkollta le, olyan erősen vibrált. 

- Akkor – nyújtotta ki kezét a lány felé, aki bizalmatlanul, de megfogta – Reméljük, nem a betonra esünk – hunyták le szinte teljesen egyszerre a szemüket. A medál felemelkedett és egy tükörként függve vonzotta magába a két alakot. Egy szempillantás alatt a lakásban voltak, egyenesen a fürdőszoba tükrén át estek egymás karjaiba. Zombie kiterült a csempepadlózaton és tarkóját megsimítva szisszent fel. Abban a minutumban esett le neki, hogy valaki enyhe súllyal nehezedett a combjára. Arca a vörös bíbor árnyalatát öltötte magára, Nonna pedig hasonló arckifejezéssel viszonozta a döbbent tekintetét. 

- Bocsánat – pattant fel villámgyorsan a boszorkány, mielőtt még a férfi bármit is mondhatott volna. 

- Semmi… - kecmergett fel ő is. Még futólag váltottak egy zavart mosolyt, de hirtelen Rhune rontott be hozzájuk.

A nyakék nyomában 6. fejezet

Egy Zombienál két fejjel magasabb, végtelenül hosszú, fehér hajú férfi termett előttük a fénylő homokból. Szeme írisze az éjfekete és sötétlila kavarodásától vibrált, szúrós tekintetet kölcsönözve számára. Mellkasa meztelenül csillogott a köré gyűlő homályosságban, azonban nyakát rengeteg arany ékszer díszítette, vörös rubinokkal ötvözve. Fekete, selyemkönnyű nadrágot viselt, lábszárát pedig aranyvért díszítette. Bár a lába alig látszott, térdétől egyre halványodott, így is jól láthatóak voltak meztelen lábfeje hosszú karmai. Végtelen mennyiségű aranykarkötőkkel borított kezén is hasonlóan éles körmök meredeztek. Sápadt, mégis kreolos bőrében lila sávos fények keringtek, hegyes fülében pedig már megszokottan rengeteg arany ékszer díszelgett. 

- Ó, csak nem? – húzta gúnyos vigyorra szép vonalú száját, melyből így kivillantak az éles fogai is – Szüksége van rám a híres Ikinának? – borult el az írisze a fekete színével, így démonian sötét tekintettel bámult a sámánra.

- Ikina? – nézett oldalra a lány – Neked még is hány neved van még? – tette karba a kezét.

- Most nem ez a lényeg – legyintett Zombie farkasszemet nézve a dzsinnel. 

- Még a pribékjeidet is megtisztelhetem a jelenlétemmel? Fantasztikus – csettintett a nyelvével unalmában Naqs.

- Na, ide figyelj, nem vagyok a pribékje – fenyegette mutatóujját feltartva Nonna a dzsinnt – Inkább örülj, hogy kiengedett!

- Miknek nem vagyok fültanúja? – nézett kíváncsian a lányra a dzsinn, szemét most a lila fény borította el.

- Nonna, hagyd ezt abba! – vonta maga mögé a lányt Gale. 

„Pedig igaza van” – hallotta Rhune hangját a fejében.

„Attól még nem jutunk ezzel előrébb”

- Igazad van, tényleg szívességért fordulok hozzád – felelt a kérdésre Zombie. Tudta, hogy a dzsinnekkel másképp folyik egy társalgás. Azok a lények sosem címzik a szavaikat egyértelműen a velük beszélőknek és költőinek ható kérdéseket tehetnek fel, de ezekre választ is várnak általában, különben nem jön létre alku.

- Nos, minden halandó tudja már a kezdetektől, hogy van varázsszó, esetünkben az a név, amit adnak nekünk – nézelődött a vitrinsorokon a dzsinn, szemébe visszatért a feketeség.

- Nem véletlenül vagy te az ezernevű – mosolyodott el Zombie – Naqsnak neveztelek el, mert ez azt jelenti hiány. Az eredeti neved hiányára utalva – egészítette ki az információt a sámán, mert már régi motorosként tudta, ezt sem árthat elmondani. A dzsinnek még véletlenül sem szenilitásuk miatt, csupán biztonságból követelik az e féle feleslegesnek tűnő információkat. 

- Mi célból kerültem mégis erre a szeméttelepre? – tekintett körbe Naqs a lakáson.

- El szeretnék jutni a Naeris körhöz. Szükségem lenne a segítségedre ehhez – pillantott félre kelletlenül Zombie.

- Miből gondolja azt egy közönséges földi lény, hogy segítenék neki? – ült le törökülésben a homokra Naqs, szemét lehunyta és két öklét mellkasa előtt összeérintette.

- Mert más választásod úgy sincs – vigyorodott el halványan a sámán.

- Na, ide figyelj, sámán – ragadta meg Galet a torkánál a dzsinn és térdre rántotta, hogy az izzó lila tekintetét belefúrhassa az övébe. Gale megdöbbent a közvetlenre vett stílustól, soha nem tapasztalta, hogy egy dzsinn ilyen személyesen beszéljen egy földihez, pláne hogy még fenyegesse is.

- Gale! – lépett előrébb Nonna, de a fiú hátranyúlt. Kezével nyugalomra intette a lányt, az pedig engedelmeskedett, de továbbra is feszülten nézte a két férfit.

„Ha ezt még egyszer megcsinálja, kiharapom azt az igéző szép szemét” – lépett vissza morogva Rhune is.

- Mit kérsz, cserébe a segítségért? – tért a lényegre Zombie – A szabadon eresztésed kivételével, ugyanis arra nem vagyok képes, mivel…

- Mivel nem te csináltad az egész kódot, hanem csak a felét, jól tudom – mordult fel Naqs úgy, hogy az egész nappali visszhangzott tőle. 

- Bizony és a legnagyobb istened kódja véd a szabadságtól, amit csak is a drága varázslódnak köszönhetsz – fejtette le a dzsinn mardosó karmait a nyaka körül Zombie.

 - Az nem az én istenem – emelte fel a hangját Naqs – Az istenek felettem nem állnak.

- Akkor? Mit akarsz?

- Gondolod, hogy egy ilyen szánalmas helyzetben beérném akármivel is, bőven elég, ha jókedvem származik abból, hogy keresztbe tehetek egy ilyen kis pondrónak.

- Rendben – sóhajtott Gale – Akkor nem mondom meg Frejjának, hogy mennyire a segítségére voltál, a számomra tett szolgálatoddal. Pedig egy ilyen hatalmas isten képes egy másik isten korlátait áttörni – vigyorodott el ismételten gúnyosan a sámán, figyelmen kívül hagyva Nonna döbbent arcát.

- Még is miért higgyek neked? Semmi hasznod abból, ha szabadon engedsz – hunyorított a férfira Naqs, mintha csak valami gusztustalan foltra figyelt volna fel egy fehér abroszon.

- Ez szerintem egyértelmű, ha szabadságot kapsz, az adósom leszel.

- Még így sem hiszem, hogy Freja üzletelt volna veled.

- Akkor ez mi? – mutatott fel egy hattyú tollat, amit még Freja távozása után vett fel a földről. A dzsinn pupillája kitágult, a lila szín pedig még élesebben kavargott benne.

- Ez…

- Ismerős az illat? – mosolygott Gale, tudta, hogy megnyerte a meccset, már csak a végszóra kellett várnia.

- Ez valóban a szerelem isten illata – szorította össze az öklét Naqs.

- Bizony – húzódott szélesebbre a mosoly a férfi száján, tenyerében tartott toll szép lassan átváltozott egy szőke hajtinccsé, mivel a varázslat már lassan eloszlott belőle – Számítottam a kiváló szaglásodra – kacsintott komiszul a sámán. Naqs egy pillanatig még kémlelte a hajtincset, majd az írisze ismét visszaváltott a nyugodt feketeségbe. 

- Rendben van, túl jól kiismertél, sámán. De ha megtudom, hogy átvertél, azt nagyon megjárod – tekintett fel az előtte álló szemébe – Fogsz te még hozzám jönni segítséget kuncsorogni – viszonozta a lenéző ábrázatot. 

„Úgy festetek, mint két homokozó kisgyerek, akik azon vitatkoznak, kinek nagyobb a vára” – bámult a férfiakra unottan a farkaskutya.

„Rhune, te vigyázz a házra, míg haza nem érünk! Remélem nem tart soká”

„Aha, szóval ismét lealacsonyítasz a házőrzők szintjére, ezt megjegyzem” 

„Tudod, hogy értem” – forgatta a szemét Zombie.

- Tehát, teljesíted, amit kérek?

- Fogd ezt! – hajított egy üveggolyót a sámán felé, ami csodával hatályos módon az előbb a homokból emelkedett ki – Ezzel hazajutsz majd – Tette ismét a mellkasa elé a két öklét Naqs, majd a homlokán megelevenedett egy harmadik szem, amelybe ha belenéztek, világok váltakoztak – Most nézzetek ide!

- Mi ez egyáltalán? – nézett gyanúsan a dzsinnre Gale.

- Úgy funkcionál, mint a szemem – vigyorgott még utoljára Naqs, mielőtt Zombie és Nonna eltűntek volna.

„Hát ez remek… Akkor még negyed óráig itt fogsz dekkolni?” – morgott a dzsinn felé Rhune, majd felugrott a kanapéra és lenyomta a távkapcsolót.

„Nagyon úgy néz ki” – nyitotta ki fél szemét a dzsinn – „Ha már itt tartunk, legalább ehetek valami hozzám méltót is végre” – lépkedett hangtalanul a konyha felé.

„Csak a szarvashúshoz ne nyúlj, azt nem adom!”