Alakja lassan homályosult és megnyúlt egyben, szeme pedig, mint korábban most is aranyan égett a ködben. Bőrében az alga zöld és a tengerkék színe kezdett pulzálva kavarogni, míg végül sárkánypikkelyek nem fedték, mérete pedig akkora nem lett, hogy Zomieék csak a körméhez értek fel. Ez a sárkány sokkal gyönyörűbb volt, mint az aranysárkány alakjába zárt istené. Talán a legszebb sárkány, amit valaha is el lehetett képzelni. A tenger minden árnyalatában csillogó pikkelyei hegyesen húzódtak végig izmos testén. Feje hosszúkásra nyúlt, szemei pedig mandula alakjára emlékeztettek, mégis nagy méretükben csillogtak immár ismét a felemás színükkel. Két szarva majdnem a szárnyáig nyúlt és halovány arany sörény futott végig a fejétől gerince vonalán. Mellső lábain is hasonló arany szálak követték a ködös levegő kavargó sodrását. Hatalmas és bámulatos, ez az igazi alakja Rjudzsinnak, amely annyira tiszteletet követelő és gyönyörű, hogy minden állat és állati forma megretten tőle. A sárkányisten lehajtotta fejét és meglepően szelíden ereszkedett lejjebb.
- Hát ez... - bámult továbbra is Zombie a csodálatos lényre.
"Annyira szép, hogy mind férfiak, mind nők beleszeretnének" - fejezte be a mondatot Rhune.
- Te hogy-hogy nem riadsz meg tőle? - vetette a farkasszellem felé Nonna, miután egy éles nyávogást követően visszanyúlt eredeti alakjába.
"Szellem vagyok, a szellemekben már nincsenek meg az ösztönök, ha meglennének, nem lennénk szellemek. Csak gondolj bele, hogy mennék át a falon, ha az ösztönöm azt súgná, hogy ott egy fal és fájni fog, ha belemegyek?" - lihegett nyugodtan és leginkább unottan a kutya.
- Van benne valami - vont vállat a boszorkány és komoran tekintett fel a mesébe illő sárkányra.
- Örülök, hogy a mai napi kiselőadásotok megvolt, de most már indulhatnánk végre? - szólalt meg a lény Vatacumi hangján. Az előtte állók csak egy egész kicsit lepődtek meg azon, hogy egy nem emberi lény szavakat formál az ajkaival - Oh, igen, nekem nincsen szükségem mások agyába mászni, mit gondoltok, miért tartották úgy, hogy az emberek a sárkányoktól tanultak? - nevetett fel és enyhe gőzt fújt ki az orrán, ami azért a lent állók számára már nem volt annyira enyhe, de tengeri só illatát fújta feléjük. Még egy unott pillantást vetett az értetlenül bámészkodókra, majd lassan Zombie felé hajolt és kinyitotta száját. A cápákéhoz hasonlóan több sor fog húzódott a sárkány szájüregében, de ezeket az éles fegyverhez hasonlatos agyarakat most finoman zárta össze a férfi kabátján és gyors fejrántással a hátára dobta a döbbent sámánt.
"Nekem nem szükséges" - rugaszkodott el Rhune és a sárkány farkától kezdve végigrohant a gerincén Zombie mellett helyet foglalva. Rjudzsin csak megforgatta a szemét és Nonnára meredt. A lány hátrált egy lépést, egyáltalán nem tetszett neki az ötlet, hogy azokkal a fogakkal nézzen farkasszemet. A sárkányisten óvatosan lehajtotta a fejét és megbökte orrával a lányt.
"Ne félj! Nem bántalak" - váltott telepátiára, úgy hogy csak ketten hallhassák egymást. Talán nem akarta, hogy tudomást szerezzen más is a kedves oldaláról.
"Na hagyjál ezzel" - sziszegett felé a fiatal boszorkány, lassan megint kezdett macskába átmenni.
"Ha bántani akartalak volna, már megtettem volna" - fújt megint finom tenger illatú gőzt a lány felé. Nonna bizonytalanul tekintett fel rá, de végül kurtán bólintott. Végtére is csak nem akart a hamvak között várakozni, hátha felbukkan még valami más lény is az aranysárkányon kívül és elragadja. Rjudzsin fogai közé fogta Nonna kabátjának csuklyáját és őt is feldobta a hátára. Zombie még idejében nyújtotta ki a karját és kapta el a lányt, máskülönben egymásnak ütköztek volna és lebucskáztak volna a sárkány oldalán. Nonna még pihegett egy sort rémületében, de aztán egészen megnyugodott a sámán ölelésétől. Rjudzsin megint dobbantott a mellső lábával, mint mikor még ember alakjában tette. Az ég ismét beleremegett a mozdulatba ő pedig a magasba emelkedett egy széles és erős szárnycsapással.
- Kapaszkodni - öltötte ki nyelvét és még magasabbra emelkedett - Ha nem akarjátok, hogy esetleg íjászok állítsanak a fejetekbe néhány nyilat, akkor muszáj lesz a felhők fölé szállnunk.
- Már ha ezek egyáltalán felhőnek mondhatók - fintorgott Nonna - Itt minden szürke. A magas hegyormok is és a kővárosok, elképesztő, mintha tényleg a lovagkorba tértünk volna vissza, csak ez még inkább olyan, ahogyan a fantasy könyvek borítóin ábrázolják - szemlélte a fantasztikus, mindörökké hóval borított tájat csodálattal. A színek valóban olyanok voltak, amik a természetben nem igazán lelhetők fel, sokkal inkább egy borító, vagy egy poszter képére emlékeztette őt.
- Rég volt már - nosztalgiázott Gale - De azért ezen tényleg látszik, hogy mesterséges - kuncogott.
- Csak nem hiányzik a máglya és a gyógynövények égett szaga? - vigyorogott gúnyosan a boszorkány visszaemlékezve a boszorkányüldözések idejére.
- Meg a nyomor az utcákon és persze a főterekről a számos ketrecbe fogott vérfarkas. Hihetetlen, hogy mi csak úgy tudtuk túlélni, hogy az egyházba szivárogtunk be és templomokban éltük le a napjainkat. Persze egy idő után minket is kifigyeltek és ekkor utaztam messzebb vidékekre - merült el Zombie tekintete a ködfátylas hegyhátakban. Ő is egy hegyvidéki faluban élte meg a pestis idejét és sok hasonló borzalmat.
- Ennyit arról, hogy páncélban képzeljelek el - nevetett fel Nonna.
- Pedig a gyáva szerzetes valahogy nem a te kalibered, sámán - értett egyet Rjudzsin is.
- Nem is az voltam - mosolygott rejtélyesen Zombie - Volt egy kevés harcos is, akiket szerzetesek neveltek, vagy fogadtak be maguk közé. Árvák és hasonlók. Akik nem voltak már gyermekek és úgy látták a katonák, hogy alkalmazhatók, befogták és különböző helyekre vitték taníttatni és edzeni. Bár engem nem nagyon kellett sajnálni, nem tehettem mást, úsztam az árral, nehogy feltűnő legyek. Végül a kedvezményezésemre és még pár társaméra az egyházbeliek kezdték befogadni azokat, akiket üldöztek és kijelentették, a templomokba az térhet be, aki csak akar.
- Igazán nemes cselekedet - horkantott a boszorkány - Kár hogy csak keveseknek sikerült eljutni odáig.
- Tudom... - hallgatott a férfi. Mindketten a terepet szemlélték tovább és némaságba burkolóztak. Azok az idők voltak számukra a legrosszabbak. Nonna számára legalábbis biztosan, de nem tudta vajon a férfi is így érzett-e, hiszen négyezer év alatt sok minden megtörténhetett a másikkal.
"Elég már a drámázásból, nem elég, hogy egy ilyen visszataszító és dermesztő világba kerültünk, még ti is megfagyasztjátok a hangulatot" - morogta Rhune.
- Már nincsen messze - szimatolt a levegőbe Vatacumi - Érzem a szagokat, a két istennőnek ebben a csomópontban a legerősebb az aromája. Biztosan itt töltik a legtöbb időt.
A többiek megdermedtek pikkelyes hátán és szobrokként néztek előre, vajon mi tárulhat szemük elé, ha a magas hegy falán tova repülnek. Végül megpillantották a központot, mely lélegzetelállító pompájában tornyosult eléjük.
- Ez aztán... Nem is tudom, hogyan írhatnám le - tátotta el száját Nonna.
"Gyönyörű, de hátborzongató" - nyalta meg a farkaskutya a szája sarkát.
- A feketeváros... - motyogta Zombie - Szóval ez lenne az...
A város már nem is városnak hatott, akkora méreteket öltött, hogy egy külön országnak is lehetett tekinteni a világon belül. Minden épületének fala, nevéhez hűen fekete kőből épült. Gyönyörű, mégis komor megjelenésű összhatása volt, utcái, mintha mindig éjjel honolt volna felette, folytonos sötétégbe burkolóztak, emiatt oszlopokra akasztott lámpássorok halványsárga fénye tört bele a ködös homályba. Középen magasan nyúlt a kastély, ahova az istennők rendezkedtek be valószínűleg.
- Te már hallottál erről a helyről? - vizslatta a férfi arcát a lány.
- Egy keveset tudok róla. Megéri gyűjtögetni azt a sok poros könyvet - vigyorodott el a másik - A feketeváros a világ központja. Bár ez a világ annyira nem hatalmas, mint a földieké. Ezen a helyen képzik a katonákat, ha jobban tetszik a lovagokat. Ide kerülnek a legjobb harcosok, hogy az istennőket szolgálhassák. A "selejt" a többi vidéken szóródik el. Ahogy vesszük, ők a kísérleti alanyok voltak még az idejük kezdetén. Mindenkinek, aki itt van, saját, személyre szabott páncélja van, saját ereje és saját birtoka. Ahogy haladunk távolabb a központtól, arra élnek a gyalogos katonák, akiknek tömeggyártott páncéljaik és fegyvereik vannak. Ha jól tudom, a legerősebbeknek fekete páncélt ajándékoztak az istennők, valamilyen erőt kovácsoltak beléjük, de semmi nem írt róla, hogy ez az erő, vajon mi lehet. A legerősebb lovag, akit az istennők személyes lovagjának tartanak, farkaspáncélt visel, oldalán pedig farkasszőrmét.
"A szemét, már most nem szimpatikus" - morgott Rhune és füleit is támadóan lecsapta.
- Farkaspáncélt? - értetlenkedett Nonna.
- Igen, a mellvértet farkasfej karcolat díszíti és a sisakjának is farkasra emlékeztető formázása van - hívta elő az emlékeit Gale a könyveiben olvasottakról.
- Mire ez a nagy állatbarát magatartás ezeknél? - kérdezte Vatacumi bekapcsolódva a beszélgetésbe.
- A lovagoknál vannak és voltak is állatok, melyek az erejüket és dicsőségüket hivatottak jelképezni egyes harcosoknak. Ott van az oroszlán, amelyik a legbátrabbat szimbolizája, a szarvas a leghűségesebbet, a farkas a legmerészebbet. És volt még a holló, a kapcsolat halál és élet közt, amely a magyaroktól származó jelkép, messze ez számít a legerősebbnek, de ahogy látom, erre méltó katonát még nem sikerült találniuk.
- Á, a feketesereg - vigyorgott Nonna.
- Tiszteletreméltó szervezet volt, annyi szent. De csak kevesen tudják, hogy a mágiát védők képviselték magukat a tagjaik közt - mosolygott össze a lánnyal a sámán.
Rjudzsin nagy szárnycsapások következtében végül leszállt egyenesen a várpalota gótikus vonulatait övező tetőre, amely olyan hosszú volt, hogy kényelmesen elfért rajta a nem szerény méreteivel megáldott alakjában is. Nonna óvatosan lépkedett a tetőn, mellette Zombie és Rhune is landolt. A különösen sűrű ködnek köszönhetően nem volt túl feltűnő Vatacumi jelenléte sem, így miután visszaváltozott emberibb formába, már egyáltalán nem kellett aggódniuk a hívatlan vendégfogadók miatt.
"És most? Csak kamikazésat játszunk vagy, hogy a fenébe jutunk innen le?" - mászkált fel-alá a szellemeb.
- Dehogy is - mosolygott Nonna - Az összes várpalota tetejére vezet egy titkos lépcső az íjászoknak. Bár ők mérföldekkel ügyesebben császkálnak a cserepeken, mint mi, de azért megoldható.
- Azt azért megjegyezném, hogy ezek az épületek messze nincsenek sehol az én népeméihez képest - vonta össze a szemöldökét Rjudzsin.
- A ti titkos ajtóitokhoz képest minden eltörpül, volt szerencsém bepillantani egy igazi palotába nálatok - bólintott elismerőn Zombie.
- A lényeg, hogy le tudunk menni, anélkül, hogy észrevennének minket - intett a boszorkány - De utána? Hova kéne mennünk? Egy mellékfolyosóra vezetnek ezek általában, de vár alaprajzáról sejtelmünk sincsen - tapogatózott a gótikus vízköpők körül, hátha megtalálja, a csapóajtó nyitóját.
- Azt bízd csak rám - kacsintott a sámán - Voltam én nagyon bennfentes állásban is a lovagok között, szinte minden titkos alaprajz a fejembe vésődött. Azért nagy fantáziájuk nem volt a középkoriaknak, minden vár hasonló sémára épül, ami azt jelenti, hogy a mellékfolyosó egy másik járathoz vezet, ami egyenesen a trónterembe visz, hogy vészhelyzet esetén az uralkodót ki lehessen menekíteni - tűnődött az egyik vízköpő szemébe meredve. A kőből faragott lény hihetetlen valósághű volt, rubinkő szemei mintha minden lépését szemmel tartotta volna a ködön keresztül is. Egy váratlan pillanatban Vatacumi csapott le a lényre kétpengéjű kardjával. Nonna és Zombie döbbenten néztek szembe vele, azt hitték hirtelen ellenük fordult, hiszen egy kőfaragás nem igazán lehet ellenfél, vagy mégis? A lény iszonytató sikoltás kíséretében szétporladt, szemei viszont kövekként koppantak a tetőn egyenesen a sárkányisten lábánál.
- Óvatosabbnak kell lennünk - hajolt le érte az isten, majd egyenként két ujja közt szétroppantotta a köveket.
- Honnan tudtad? - meredt le Nonna. Hiszen a lény egyáltalán nem mozdult meg, a szó legszorosabb értelmében kővé volt dermedve, még csak levegőt sem látszott, hogy vett volna.
- Szerinted? - vigyorgott félszegen az isten, szeméből hátrasimítva pár kósza tincset unalmában.
- Vedd úgy, hogy nem kérdeztem semmit - válaszolt közömbösen a lány, majd visszafordult a többi vízköpőhöz, illetve csak akart, de bizonytalanul visszapillantott a két férfira a háta mögött.
"Ugyan, maximum leharapják a karodat, de más probléma nem állhat fenn" - lihegett Rhune a lába mellett, kissé szórakozottnak tűnt, ami jelen pillanatban csak felidegesítette a már amúgy is feszült boszorkányt.
- Ugye ezek nem élnek? - szorította ökölbe kezét és végigpásztázott a szobrok tömkelegén.
- Nem - kuncogott Rjudzsin - Úgy vélem a gráciák minden sarokra két irányba helyeztették el ezeket a lényeket, tehát maximum a torony túl felén lehet még egy hasonló aranyos teremtés, de az úgy sem vett minket észre - vont vállat.
- Te most csak találgatsz, vagy...
- Mialatt iderepültem, megfigyeltem. Nem kell félni, drága, úgy szálltam, hogy kikerüljek a látókörből - virított még mindig arcán az az idegesítő mosoly. Ha Nonna nem tudta volna, hogy fontos a dolguk, legszívesebben lekarmolta volna azt a vigyort. Végül egy vállrántással jelezte elismerését, de tudatta is, hogy továbbra is élesek maradtak a karmai, ha esetleg újabb flörtölésre kerítene sort az isten. Visszafordult az egyik oroszlántestű szoborhoz, melynek mancsa előrenyúlt. Jó munkával volt megcsinálva, alig tűnt fel, hogy a mancs egy kar igazából.
- Bingo! - mosolyodott el szélesen Nonna.
"Mi a jutalom a három x-ért? Süti?" - vakkantott halkan és izgatottan a szellemfarkas. Cserébe három értetlen szempár világított vissza rá - "Már viccelni se lehet?"
- Lehet, csak nem most, mivel éppen lefoglal minket, hogy betörjünk az istenek házába - sziszegte a foga között Zombie.
"James Bond akcióban! Vettem" - morgott még mindig izgalmában a kutya.
- Milyen értelmetlen nyelven beszél ez a kutya, megszállta valami? Javaslom, hogy vidd el orvoshoz, vagy ha nem segít, vágjuk ki a nyelvét - nézett döbbenten Vatacumi.
- Nem problémás, mindig ilyen volt és sajnos ilyen is marad - legyintett Gale.
Halk léptekkel indultak el mindhárman a lefelé vezető folyósón, melyen olyan sötétség uralkodott, hogy egy egyszerű halandó moccanni sem mert volna, hátha beleütközik a feketeség megszilárdult falába. Rjudzsin felhúzta orrát és egy apró fújtatással jelezte nem tetszését, mikor egy szekrényt eltolva a hercegi lakosztály hatalmas rózsaablakaival övezett termébe érkeztek.
- Tudom, hogy nem olyan magasztos, mint a tieidé, de azért lehetnél tapintatosabb – zsörtölődött Nonna.
- Nem ez a probléma, cicám – vigyorodott el megint azzal a mindentudó mosollyal, a lány érezte, hogy agyaracskái megint kezdenek előbukkanni.
- Akkor mi? – lépkedett a körben központosított teremben Zombie, minden létező ereklyét végigpásztázva.
- Érzek valamit, ami nem tetszik – vont vállat Vatacumi.
- Egész pontosan mit? – avatkozott közbe Zombie, mielőtt még Nonna nekiesik a sárkánynak.
- Egy illatot, ami még az egykori hazámban honos virágoké – meredt maga elé a sárkányisten bódultan, maga sem értette miért, de szeme látása hol kiélesedett, hol teljes homály borult rá. Rossz előérzete volt, nagyon rossz.
Több kérdésre idő sem jutott, egy hiúz ugrott elő egy másik rejtett járat árnyékából.
„Hány zabos isten gyűlik még össze itt?” – méltatlankodott Rhune.
„Ezt én is örömmel venném, ha megtudnám” – felet Zombie is eléggé idegesen. A négy szempár egyszerre követte nyomon a vadmacska lépéseit, ahogyan az egyre közelebb és közelebb araszolt feléjük, míg nem egy női alakká nyúlt meg. Az istennő asgardi páncélötvözetet viselt vállain és karjain, bőr és szőrme darabokból állt a ruhája, derekán számos szíjjal és tarsollyal, lábközépig felnyúló lábbelijén szintúgy dicső páncél vonult végig. Dohánybarna, szinte fekete haja vad kontyba volt kötve, némely kósza tincs szabadon kapott az ég felé, ibolyakék szemeivel úgy pásztázta az elé táruló teret, mintha semmi sem maradhatott volna rejtve előle. Lassan övére akasztott, szarvból munkált ezüst fogatba ötvözött kürtje után nyúlt.
- A híres Szkádi istennő, ugye? – üdvözölte Zombie, mondjuk eléggé furcsán is vette ki magát a dolog, hiszen most nem a saját házában voltak, nem igazán lehetett vendéglátóként megnevezni.
- Te pedig Ikina vagy – tért a lényegre a germán istennő. Szeme világa Vatacumira szegeződött – De ő! Nekem ő kell, nem gondoltam volna, hogy ha keresztbe tehetek Frejéknek, nyerek is még egy dolgot az ügyön – villantotta meg az ibolya szemeit.
„Ez meg miről beszél?” – rettent meg Nonna és most Gale karjába kapaszkodott értetlenül felnézve a sámánra.
„Ez itt Szkádi istennő, hallhattál már róla és az érdekes férjválasztásáról is, de azt valóban meg kell jegyeznem, hogy a szép férfilábakért tényleg oda van. Freja édesapja, Njörd volt az ő férje, a tengerek istene, azonban Frejjával sosem jött ki, a szerelem istennőjével elég sokuknak gyűlt meg a baja, különös, hiszen azt hinnénk, mindenki szereti, ha már ez a tisztsége. Freja az utóbbi időben ellene fordította a férfit, aki apja lévén nyilván hitt lánya szavainak, így igazság szerint férj és feleség kapcsolatról többé nem is beszélhetünk. Szkádi vadászistennőként megrögzötten kísérli meg, hogy újabb és újabb állatokat, legendás lényeket az uralma alá vonhasson, ennél nagyobb dicsősége nem is nagyon lehet más egy vadász kasztbelinek. Az a kürt bármilyen hangszerré képes átalakulni, általában az állatok úgymond személyiségéhez igazítja őket, tekints rá úgy, mint egy ultrahangos kommunikációs eszközre, de ezzel inkább az ösztönöket befolyásolja és uralma alá vonja az állatok cselekvőképességét.”
„Akkor csak el kéne vennünk tőle, nem? Bármennyire is fáj beismernem, de szükségünk van erre az idiótára” – biccentett Rjudzsinra a boszorkány. Pár másodperc töredékéig szemükkel kommunikáltak, miközben az események folyásában ragadtak.
- Mit akarsz tőlem, Szkádi? – villantotta meg a sárkányisten is gyönyörű szemeit.
- Egy újabb élő trófeát, mi mást?
- És szerinted hagyni is fogom? – Rjudzsin torkából mennydörgő nevetés tört fel, ha valamit is nevetségesnek talált az az ostobaság.
- Ugyan, azért van nekem ez a gyönyörűséges hangszerem – vette le övéről a kürtöt, ami kezébe kerülve pánsíppá változott. Ahogy elkezdett egy Zombie és Nonna számára szinte hallhatatlan dallamot játszani, Rhunet, mintha dróton táncoltatták volna, engedelmeskedett minden gondolatra, ha Szkádi azt akarta, jobbra menjen, ő jobbra is ment. A dallam végére érve leeresztette a pánsípot, ami visszaváltozott eredeti kürtformájába. A szellemfarkas kimerülten lihegett a terem közepén összerogyva.
„Némber” – vetette oda dühösen, jobb nem jutott eszébe, rémesen megerőltető volt az akarata és a parancsra bíró erő közt harcolnia.
„Na, ez még engem is meglepett” – meredt az istennőre a sámán – „Nem hittem volna, hogy szellemet is tud irányítani.”
„Most mi lesz? Nem kellene felesleges csatározással pazarolni az erőnket” – tűnődött Nonna.
„Elveszem tőle azt a vacakot” – jelentette ki harciasan Rhune, azonban mire Zombie bármit mondhatott volna, már az istennő övén csüngött és letépte róla a kürtöt. Sajnos neki is feltűnt, hogy a sötéthajú nőszemély egy fikarcnyit sem volt ideges emiatt – „Most meg mit vigyorog?” – kérdezte tanácstalanul.
„Na erre számítottam” – csóválta meg fejét Gale. Az istennő csak csettintett, s a bűvös hangszer máris a kezében termett – „Nézd meg jól azt a hangszert, Rhune” – mutatott szemeivel a tárgyra észrevétlenül a férfi – „A közepét, mit látsz rajta?”
„Az egy rózsakvarc?” – kapcsolódott be Nonna is, meglehetősen ideges lett a felfedezéstől, már maga is ráébredt mind ennek a jelentésére.
„Pontosan. Nyilvánvaló, hogy a bájos nyakláncáról hiányzik” – bökött az agyarakkal és fogakkal díszített kvarcgyöngyök sorára Szkádi nyakán – „Azzal a gyönggyel magához kötötte ezt a veszélyes tárgyat, bárhova is viszed tőle, bármilyen távolságra, csak gondol egyet és nála is terem.”
„Fantasztikus” – csettintett nyelvével a boszorkány.
- Látom rájöttetek a dolgok nyitjára – mosolyodott el haloványan Szkádi, pupillái vadállatéhoz hasonlóan szűkültek vékonyra, ahogy izgatottan nézett szembe a tengerek sárkányával. Ismételten ajkához emelte a kürtöt, ezúttal valami egészen más hangszert tervezett megalkotni – Hmm, lássuk csak. Szerintem hozzád egy kecses, de kemény, gyönyörű, de erőteljes hang illik – kacsintott Vatacumira. A következő pillanatban egy gyönyörű fuvola formálódott meg kezében, fémvázán pikkelyhez hasonló díszítéssel, szinte valóban a sárkányisten lényét munkálta meg és tartotta kezében.
- Ne! – próbált volna odarohanni Nonna, hogy megakadályozza, Rjudzsin viszont kezét kinyújtva megállította, majd Zombiehoz lökte. A sárkányistent láthatóan nem hatotta meg a készülőben lévő dolog, Gale elkapta a boszorkányt és türelmesen figyelte társukat, ugyan nem tudta eldönteni, megbízik-e benne, de a magabiztossága egy cseppet sem volt megtévesztő, így reménykedett benne, az istennek van valami terve.
- Maradj hátul a sámánoddal, cicamica – mosolyodott el haloványan Vatacumi. Az ellenséges istennő már ajkához emelte a fémes hangú hangszert, gyönyörű trillázó dallam ütötte meg a levegőt, majd ez is szinte hallhatatlanná magasodott.
A várt hatás azonban elmaradt, még maga az istennő is döbbenten hagyta félbe melódiáját és nézett farkasszemet ellenfelével.
- Hogyan? – mordult fel, idegességét szinte bőrükön érezték a körülötte lévők – Hogy lehetséges ez? – háborgott mennydörgő hangján.
- Ugyan hatalmas lény vagyok, állat, ha úgy tetszik – fintorgott a szamuráj isten – De isten is, nem irányíthatsz engem, szép is volna – kuncogott gúnyosan – Ha egy isten isteneket lenne képes irányítani, már régen mindenki felett állna – húzta össze szép szemeit gunyorosan.
- Szóval isten – felelte orra alatt a vadászat úrnője, láthatóan elmerült gondolataiban, mintha vissza akart volna emlékezni valamire, csak maga sem tudta, mire.
- Miért vagy itt? – lépett elő Zombie, igen csak felzaklatták az események, ha a két sötét istennő oldalán lépett harca ebben a világban, nem tudta elképzelni se, hányan állhattak még melléjük.
- Nem vagyok neked köteles válaszolni, tűnj előlem! – támadott a sámánra a még mindig haragos istennő. Zombie csípője felett megvillant rúnája, valahogyan ki tudott igazodni ellenfele mágiáján, valahogyan, mintha egy isten szemével látta volna az áramló energiákat és képes lett volna megérteni minden kódot, ami csak az isteni rúnákból származott. Kinyúlt és nemes egyszerűséggel megragadta Szkádi karját, a fellobbanó erő köddé vált, akár ha elvágták volna egy fonálhoz hasonlóan.
- Na és te, mi vagy? – hitetlenkedett Szkádi – Ez hihetetlen, kétszer is megaláznak, ebben már semmi kedvemre való nincsen.
- Válaszolj a kérdésre – hagyta figyelmen kívül a férfi a köré beállt kínos csendet és Nonna haragos tekintetét.
- Segítek a drága istennődnek, nem elég neked mindez? – csikorgatta fogait a másik fél.
- Meg kell szereznünk azt a nyakéket – vetette felé Zombie.
- És ugyan minek? Vissza akarod adni?
- Dehogy is. Freja jogtalanul lopott, ráadásul az egyik istenemtől, ezt nyilvánvalóan nem bocsáthatom meg. Szocsipillinek kell eljuttatnunk, de szükségem van Freja nyakékére is.
- Honnan tudsz te erről? Azt hittem csak mi, asgardiak tudjuk, közülünk se mindannyian.
- Törtem egy kicsit a fejemet, nem olyan nagy dolog az – kacsintott a sámán.
- Minek akarod Freja nyakékét is? – hallatszott a gyanú az istennő hangjában – Egyébként is a nyakék tudtommal Szocsipilli kérésére került erre a helyre.
- És szerinted ezek ketten hajlandóak is lesznek neki visszaszolgáltatni? – tette fel az egyértelműen megválaszolható kérdést Zombie.
- Nagy valószínűséggel nem – felelt Nonna, Gale pedig egyetértően bólintott.
- Te tudod, hol van, nem igaz? – lépett közel hozzá Rjudzsin is. Ahogy közelebbről is megszemlélte őt az istennő, s a rózsakvarcos gyöngysorát, a felismerés ostorként csapott belé.
- Hogy is felejthettem el – kelt fel a földről.
- Látom, már emlékszel rám – vigyorodott el a férfi.
- Te idióta, miért tettetted magad? – vágta belé öklét az istennő, ámbár láthatóan sokkal boldogabb volt, mint korábban.
- Gondoltam kísérletezek, hátha meglepődsz a kis változáson.
- Tény, hogy más a megjelenésed, már egyáltalán nem olyan… Hagyományos. Tetszik – viszonozta a mosolyt Szkádi is.
- Erősebb is lettem, bár nálad nem volt nehéz erősebbnek lenni régen sem – nevetett Rjudzsin.
„Egymás vállán ömlengtek még pár sort? Kérlek, nagyon szeretnénk látni” – szakította félbe a meghitt jelenetet Rhune.
- Vigyázz a szádra! – dobbantott egyet páncéllal fedett csízmájával Szkádi.
- Honnan ismeritek egymást? - kérdezte unottan a boszorkány.
.gif)
.webp)