Borítótervek

Annyira bezsongtam, hogy borítókat is terveztem a csudás AI segítségével👀🤭

 

A nyakék nyomában 18. fejezet

Nonna halkan és lassan kezdett lélegezni. Mélyen aludt, de életben volt és az akkor mindennél többet jelentett Ikinának. Karjaiba vette a boszorkányt, majd felkelt és körbenézett a pusztításon, amit okozott.
„Nem semmi isten fia vagy te, Zombie” – vonyította szórakozottan kutyája. Zombie megrettent saját erejétől és attól, hogy hidegvérrel képes lett volna megölni Nonna testvérét. Ha Rhune nem lép közbe, Shanna már nem létezett volna. Szörnyű bűntudat mardosta a mellkasát, örült, hogy a lány nem lett szemtanúja a történteknek. Lesütötte szemeit, ilyen látványt sem gyakran nyújt egy igazi isten. 
- Ki kell jussunk innen és menedéket kell találnunk – térítette vissza őt Vatacumi a realitás talajára. 
- Erre, féleszűek! – kiáltotta Loki, a terem pedig hangos morajlásokkal kezdett összeomlani. - Szép kis műsor volt ez, csoda, ha az Alvilágig nem jutott híre ennek az ökölpartinak – ugrottak be a két istennő által még félig nyitva maradt járatba. 
„Hogy jutottak ide egyáltalán?” – loholt Rhune az istenek és Shanna után, miután Jotünheim havas talajára értek. Lépéseik súlya alatt ropogott a hó, a távolban pedig jégóriások árnyékai emelkedtek ki a ködből.
- Valamelyikünket megjelölték – pillantott feleségére a megtévesztés istene. Szigün rosszallóan fintorodott el, majd ujjai közt egy pehelytollat emelt fel.
- Miután megjelentek, keresni kezdtem a nyomukat magamon – felelte kellemetlenség ízével a szájában. 
- Akkor gondolom nem igazán játszik, hogy az én otthonomba térjünk vissza – gondolkozott hangosan Ikina.
- Valóban – bólintott Loki – De az én rejtekhelyemről még továbbra sem tud senki – kacsintott és porrá égette a Szigün kezéből elvett tollat. 
A germán isten határozottan ballagott a hóban. Olyan varázst bocsátott magukra, mely a szemek elől elrejtette őket, így sem az óriások, sem a netalán arra tévedő istenek nem vehették őket észre. Még a lábnyomaik nyoma is eltűnt maguk mögött. Lassan elérkeztek egy fához. Az egyetlen dolog volt az egész birodalomban, mely életről árulkodott. Ágain zöld levelek nyíltak és csivitelő madarak repdestek tova róluk. Egyetlen árva hópehely sem fedte, pedig akadt bőven belőle a környéken. 
- Ez az Yggdraszill egyik ága – világosította őket fel Loki, aztán eltűnt a fa nagyságú ág kérgében. A többiek követték, és ezután egy jól berendezett kunyhóba kerültek. Az otthon úgy festett, akár a viking harcosok vezéreinek háza. Hatalmas, telis-tele állatbőrökkel, agancsokkal a falakon és tűzhellyel a közepén. Lokinak egy termetes könyvtára is volt, trónra emlékeztető ülőalkalmatossággal a polcok övezte házrészben. Konyhájában milliónyi szarvból készült kupa és kancsókban érlelt bor illata lengedezett. 
- Van egy pincém is, ott vannak a hordók – tette le sisakját egy másik polcra, ahol még számos más fajta szarvakból készült aranysisak sorakozott. A többiek döbbenten szemlélték meg őt mozdulatában – Mi van? Persze, hogy egy csomó van, dög unalmas lenne mindig ugyanazt hordani – vonta meg vállát. A konyhai étkezőn keresztül egy, az emberek által talán nappalinak mondható helységbe kerültek. Az ablakok alatt hosszú, fából készült perem húzódott, melyen sok rétegnyi állatbőr és szőrme volt elhelyezve. Szkádi, Szigün és Vatacumi ide heveredett le. Loki intett Zombienak, aki követte a hálóba. Nonnát lefektette a hatalmas ágyra és megsimogatta arcát. Mellette Shanna szemlélődött, akár egy gyanakvó, de kíváncsi macska. Aggodalmasan fogta meg nővére kezét. Nonna alig észrevehetően, de elmosolyodott álmában. 
- Semmi baja – sóhajtott fel húga megkönnyebbülten.
- Ennek én is nagyon örülök – guggolt le a boszorkány mellé Ikina és tovább simogatta. 
- Te a pasija vagy? – intézte felé Shanna a szögegyenes kérdést. Zombie felnevetett, de igyekezett nem túl hangos lenni. A két boszorkány testvér egy tőről örökölte őszinteségét és ez rendkívül mulattató volt – Tuti, hogy az vagy – sandított rá a fiatalabb lány – Nem semmi, hogy egy istennel kezdett ki, mindig is utálta őket... 
- Nem tudtam én magam sem, hogy az vagyok. Egészen mostanáig – felelte őszintén a férfi, kitérve a köztük lebegő kínos kérdést. 
- Köszönöm, hogy megmentettél minket – mondta ki végül Shanna, miután jó pár percig némán meredtek maguk elé. 
- Majdnem megöltelek téged is – jöttek a szavak halk suttogásként az isten szájából – Ne tagadd, hogy nem emlékszel rá!
- Nyugi, öreg – szólt rá Shanna a maga szokott stílusában. Zombie megdöbbent az újdonsült becenevén. – Tudom, hogy mi történt. De mégsem tetted. És ezért vagyok hálás. Ne merészeld magad ostorozni nem létező dolgok miatt, rendben? Nonna is épp eleget tette ezt, nem akarok érted is aggódni – mormolta orra alatt az utolsó szavakat. Tehát a testvér megbocsátott, sőt még el is fogadta sógorául Zombiet. A férfi nagyot sóhajtott. Odahúzott egy fából faragott széket az alvó boszorkány mellé és továbbra sem vette le róla kezét. Cirógatta az orrát, a szemháján is végighúzta ujjbegyét, egészen le a dús ajkakig. Shanna kilépett az ajtón, de még komiszan mosolyogva visszanézett válla felett.

A nyakék nyomában 17. fejezet

A titán folytatta menetelését markában az istenekkel, a sámánnal, a boszorkánnyal és a szellemebbel. Elértek egy hatalmas trónterembe. A terem közepén egy állványon díszelgett a nyakék, mögötte azonban ott ült a trónjában Trüm. Az óriás még széltében is termetesnek bizonyult, nem csak hosszában, ezt ültében jól meg lehetett állapítani. Hosszú, koromfekete haja bozontosan állt az égnek és omlott a vállára, benne számtalan ezüstből kovácsolt gyűrű díszelgett. Szakálla vastag fonatban lógott mellkasára, ami egyenletesen emelkedett, mivel éppen az igazak álmát aludta.
„Hogy tud ilyen lármában horpasztani?” – kukucskált ki Nonna Atlasz ujjai közül.
„Ők ehhez vannak szokva…” – lépett mellé Zombie. Mindannyian feszültek voltak és vártak, mi kerekedik ki a történetből. Túl egyszerűnek tűnt az egész. Atlasz simán fel tudta volna kapni a nyakéket, hogy azután egyszerűen kisétáljon vele. De ezt maga is tudta, hogy nem fog megtörténni, még akkor sem, ha a részeg óriások minden lépésének hangját elnyomták volna. A nyakéket valami hozzákötötte az alvó óriáshoz.
„Ez a törpék varázslata” – mondta a sámán mindenkinek gondolatban – „A nyakéket ők készítették Frejának. De ahogy látom, őket is magukra haragították az istenek. Inkább hozzákötötték Trümhöz az elkobzott ékszert, minthogy újra hódolhassanak annak a borzasztó istennőnnek.”
„Vigyázz, mit mondasz, sámán” – kapaszkodott meg Vatacumi az egyik ujjban, mikor akkorát rengett az ég, hogy a föld beleremegett az óriásokkal együtt.
„Ez egészen biztosan Zeusz” – motyogta Zombie.
Atlasz gondolkozott egy darabig. Pontosan jól hallotta a társaság eszmecseréjét, hiszen őt nem zárták ki. Felvillantak szemei és nekiállt megbuherálni a nyakéket körülölelő bűbájt. A törpék mágiája más volt, mint az isteneké, vagy a mágusoké. Szinte mindenki számára ismeretlennek bizonyult, ezért számított olyan fontos státusszimbólumnak, hogy tőlük kapta Freja az ékszerét és nem a sámánoktól. Egy valamit viszont elfelejtettek az istenek. A titánok jóval előttük uralták a világokat. Kegyetlenek tudtak lenni, de igazságosak is és sok mindenre megtanították a többi élőlényt. Barátságuk sok népet megvett és ezalól a törpék sem voltak kivételek. Atlasz kristálytisztán kiigazodott a varázslaton, hiszen ő maga is a törpék egyikétől tanulta meg. Zombie majdnem felsóhajtott a felismerés hatására. Nonna észrevette, hogy a sámán elmosolyodik és érdeklődve nézi a varázslatot kék szemeivel. A sámán egyre erősebb lett, amióta a boszorkány megjelent nála. Azelőtt sokkal lassabbnak bizonyult a fejlődése, még Manitu is egyszer azt mondta, hogy szüksége lenne a sámánnak valami kezdőlökésre. Nem gondolta volna, hogy ezt egy boszorkány személyében fogja megtalálni nem olyan sokkal később.
A törpék varázslata megtört, a vibráló burok leomlott a nyakék körül. Atlasz már épp közel akart lépni, hogy elvegye. Trüm azonban pont ekkor döntött úgy, hogy kinyitja a szemét.
„Hát persze, ki gondolta volna, hogy őkelme pont most fog felkelni. Rosszabb, mint te Zombie” – zsörtölődött Rhune.
Trüm felordított, a két óriás pedig egymásnak feszült. A titán kiejtette kezéből a többieket, de hála Loki gyors észjárásának és varázslatának, simán landoltak. Az óriások párbajától megreszkettek a jégfalak. Trüm hörgött és csapkodott vaskos karjaival. Atlasz erősebbnek bizonyult nála, hiszen ősibb volt és végsősoron egy titán. De Trüm kapzsisága és hatalomvágya egyre jobban elborította tisztánlátását. Volt egy gyötrő és félelmetes átka a nyakéknek, ami elvette viselője eszét, és kiölte szívéből a szeretet legapróbb szikráját is. Zombienak most vált világossá, miért vált Freja olyanná, amilyenné. Mikor már épp segítséget akart volna nyújtani, megjelent két varjú, melyek egy kisebb átjárón keresztül zuhantak alá. Ahogy földet értek, átalakultak Istár és Ereskiál alakjává.
„Megjött a két szerető” – csaholta felállt szőrszálakkal Rhune.
„Sze-szerető?” – döbbent le Nonna – „Hát ezért mondtad, hogy rokonok is meg nem is!” – kiáltotta gondolatában. Elképesztette, mi mindent nem tudott még, és Zombie mi mindent tudott még.
„Ezt a lehengerlő információt a bajos csajokkal együtt eltemetném egy fa árnyéka alá, ha tehetném… Ezek a nők eddig csak bajt hoztak a fejemre” – morogta a sámán.
„Ne említsd őket egy lapon a Bajos Csajokkal” – tört fel mély morgó hang Rhune torkából. Zombie csak megforgatta a szemét, nem maradt sok idő megmagyaráznia a kutyájának a szófordulatot. A két istennő magabiztosan és harcias pózban állt meg előttük. Nonna, ha nem gyűlölte volna őket azért, amit tettek, még ámulatba is esett volna jelenségüktől. Istár haja hófehérbe borult, hullámosan és rövidre vágva keretezte arcát, melyet számos ékszer borított. Akadt piercing a szemöldökében, az ajkában és az orrában is. Természetesen ezek is, ahogy minden istenek ékszere, rózsakvarcból munkált ékkövekkel lettek díszítve. Ruhája szinte átlátszó selyemszálakból feszült melleire és combjaira. Egy múmiára hasonlított, csak sokkalta élőbb és szemet vonzóbb volt annál. Vádliján aranyból készült saru szíjai vonultak végig a lábfejéig. Ereskigálon bőrből készült kabát volt, ami derekánál szűkre lett szabva és egészen a bokájáig ért. Felül annyira nyitották ki, hogy dekoltázsával bárkit megszédíthessen. Oldalt fonott nadrágja kígyóbőrből készült, hosszú csizmáján számos csat csillogott vészjóslóan. Istárral ellentétben derekáig érő ébenfekete haját feje tetején kötötte lófarokba. Rajta nem ékeskedtek piercingek, nyakéke viszont vaskos mivoltának köszönhetően borzasztó erőkről árulkodott. A két nő majdnem két méter magasra nőtt. Nonnát kirázta a hideg. Valami fertelmes és szívet facsaró erő taszította őt és a lelkét is egyre csak messzebb tőlük. Nem véletlen, hogy ők voltak az élőholtak királynői. A fehérhajú istennő szemei világítani kezdtek, majd az égben ragadt kapun át sötét esőcseppek hullottak a jeges földre. Amint a földre érkeztek, kiolvadtak és páncélos élőholtak testét öltötték. Elkezdték megidézni hadseregüket, amitől a boszorkány lelke még nehezebbé vált. Zombie félrelökte, mikor egy elé cseppent feketeséből éledő alak felé lendítette hosszú kardját. Nonna szemei kikerekedtek. A páncélos alak egy gyönyörű nő volt, bőre még épségben maradt, szinte élőnek tetszett. Hosszú rozsdaszín és fekete tincsei a vállára omlottak és a boszorkányéhoz hasonló zöld tekintetét üvegesen emelte az előtte állóra.
- Shanna! – nyögött fel Nonna, szemeiből hatalmas könnycseppek hullottak. Úgy érezte, teste elnehezedett és a lábai megbénultak. Csak állt ott, tudomást sem véve róla, hogy húga ismét támadásra lendítette kecses, vékony párbajkardját.
- Nonna! – kiáltotta Zombie, hangjától a lány észhez tért és felkapta fejét. Kivédte Shanna támadását, de csüggedten szemlélte immár élőholt katonává vált testvérét.
- Még nem változott át teljesen – mondta a sámán hangosan, miközben Istár többezernyi halálos tűje elől tért ki – Valahogy mozgásképtelenné kell tegyed, hogy visszaadhassuk az életet a testébe! – hördült fel. Ereskigál egy ostorral harcolt, melyet most mélyen egyik combjába vágott. Az istennő kegyetlenül nevetett fel, láthatóan élvezte az általa okozott szenvedés hangját.
Nonna kurtán bólintott. Csak ő volt képes megakadályozni húgát, hiszen az utóbbi hónapokat leszámítva végig mellette maradt. Együtt töltötték szinte az egész életüket. Sosem bántotta volna, ő maradt csak neki, most mégis meg kellett tegye azért, hogy megmenthesse. Haja egyik aranyfonala világítani kezdett, majd teste megnyúlt és egy aranyló farkassá vált. Marmagassága vetekedett Rhuneéval, ebben az alakjában az energiái szinte a duplájának érződtek. Zombie ebből tudta, hogy a farkasok fontosak Nonnának és hogy ezt az alakját használhatta a legtöbbet.
„Most már tudom, miért voltál az első pillanattól kezdve szimpi” – lihegte a szellemkutya, miután egy lovagnak alaposan szétrágta az ülepét.
Nonna nekilendült. Még a körben is kellett tanulniuk párharcot, hiszen nem mindig támaszkodhat egy boszorkány sem a mágikus képességeire. Húga minden mozdulatát és gyengepontját jól kiismerte. Viszont a hamvaktól kapott rejtélyes isteni erőtől Shanna ütései és suhintásai borzasztó gyorsak és súlyosak lettek. A boszorkány hátratántorodott. Egyik melső lábán egy feketére vált mély vágás keletkezett, de nem foglalkozott vele. Folytatódott a támadás, és a két testvér fej-fej mellett harcolt egymással. Zombie eközben oldalán Vatacumival és Szkádival a két halálos szerető ellen próbálkozott. Istár egyszeriben köddé vált. A két isten kapkodta teikntetét, de Zombie jól tudta, mire számítson.
„Figyeljetek alaposan, bármelyik katonának a testét megszállhatta” – intette óvatosságra társait.
- Csak ennyi? Akkor porba döngölöm az összeset! – rázta meg mennydörgő sárkányüvöltés a jégtermet, miután Vatacumi átalakult. Nem elég, hogy két óriás rengette a vidék havas talaját, most már egy termetes sárkány is vizet hányva tizedelte a lovagokat. A sós vízzel kedvére játszott, hol megfagyasztotta, hol pedig olyan forróvá melegítette torkában, hogy bárkit a csontjáig égetett volna.
„Kezdünk kicsit szűkösen lenni. A pizsibuli jobb volt, mint ez a pogó” – nyüszített Rhune, egy katona majdnem felnyársalta.
Istár ekkor olyat tett, ami minden istennél kegyetlenebbé változtatta őt Nonna szemében. Egyenesen Shanna testét szállta meg. A boszorkánytestvér zöld szemei fehéren kezdtek világítani. Már nem az ő kedves szemei voltak, hanem a holtak királynőjének szúrós és kegyetlen fehérjei. Ajka is egy gúnyos, szinte már perverz vigyorra kunkorodott.
- Itt az ideje, hogy a nővérke is csatlakozzon a seregembe – hahotázott, majd vérben forgó szemekkel rontott a sebzett boszorkányra. Nonna kitartóan harcolt, de a feketeség legyengítette. Shanna teste egy utolsó karlendítéssel megadta a kegyelemdöfést. Az arany farkas kínkeservesen felvonyított és elterült a földön. Alakja lassan visszaváltozott és a boszorkány reszkető alakja egy életre beleégett Zombie szemébe. A sámán ráharapott fogára és olyan harag gyúlt a szívében, hogy nem tudta magát tűrtőztetni. Szemei világítani kezdtek, de ez valami más volt, mint a korábbiak. A fény vakítóan hasította keresztül az előtte álló Ereskigált. Bőre rúnái egytől egyik égni kezdtek és lassan beleolvadtak a húsába, eggyé válva vele és örökre eltűnve bőre felszínéről. Olyan erő rázta meg a termet, hogy az összes élőholt elporladt, kivéve Shannát, aki még mindig Istár uralma alatt állt. Az istennő fehér szemei elkerekedtek.
- Ez...Lehetetlen... – dadogta, de mire észbekapott volna, Zombie a homlokára markolt. Őt is meg akarta ölni, mint Ereskigált, de Rhune fogai közé fogta felsője szegélyét és így szólt:
„Nem teheted! Ő nem az igazi Istár, Shanna testében van! Nonna érte harcolt, nem ölheted meg a testvérét, akiért mindent feláldozott! – A farkaskutya gyorsan beszélt, már-már kapkodta a levegőt, annyira felzaklatták a hirtelen történtek. Ikina hátratekintett. Nonna még mindig mozdulatlanul, összekuporodva hevert a hideg jégen. A férfi ajka egy vonallá préselődött, szemeiben a gyűlölet olyan erőssé vált, hogy mindenkit képes lett volna levadászni.
- Vadász! – kiáltotta Szkádi. Egy vadászisten felismer egy másikat. Bárhol, bármikor. A gremán istennő hahotázni kezdett.
- Hagyd el ezt a testet – kezdte mélyről feltörő és halk hangon Zombie. Istár megreszketett – Most azonnal! – ordította. Hangja még Zeusz mennydörgéseinél is rémesebben visszhangzott. Istár fájdalmasan felsikoltott, majd Shanna szemein és száján fekete füstként távozott. A fiatal boszorkány pislogott, mint aki álmából ébredt. Zombie még mindig tombolt, Loki pedig épp Trümöt fagyasztotta jégbálvánnyá. A lány füleibe tompán csengtek a körülötte keringő csata hangjai. Egyszer csak megpillantotta nővérét, aki élettelenül feküdt a földön.
- Nonna! – sikította és odasietett, hogy valahogyan segíthessen. Rhune szellemteste körülölelte a haldokló lányt, megemelte fejét és húgához beszélt.
„Vigyáznunk kell rá. Az a tomboló félőrült a társam, egy nagyhatalmú sámán. Ő segíteni fog.” – Shanna megértette, amit a kutya intézett felé. Kérdés nélkül lekuporodott nővéréhez és kezében tartotta annak fejét. Halkan imádsághoz hasonló mantrába kezdett. Halálra rémült, de kitartóan könyörgött saját isteneihez, hogy érjen véget a borzalom körülöttük.
Szigün jelent meg Zombie mögött. Amit el kellett intézni, a többiek már elintézték. A férfi mégsem állt meg. Tovább gyilkolta a hamvakat, kegyetlenül használva dühét. A mérgek és a hűség istennője ármányosan elmosolyodott, majd éles körmeit a férfi karjába mélyesztette, aki térdre rogyott. Szkádi, Loki és Atlasz csatlakozott hozzájuk. Trüm halálra fagyott, az istennők is ragacsos, fekete trutymákká olvadtak kivégzésüket követően. Ikina lihegett és kapkodta a levegőt, de nem Szigün mérgétől. Az istennő épp hogy megnyugtatta. Szíve viszont zakatolt, érzékei még mindig túlságosan kiéleződtek és a torka is olyan forróvá vált, hogy úgy érezte, mentem megfullad.
Szkádi lépett oda hozzá. Két kezét a férfi vállára tette és elérte, hogy az a szemébe nézzen.
- Ne izgulj, lassan elmúlik – mosolyogta merészen – Odinra mondom! – emelte fel állát vigyorogva – Ez most emlékeztetett az én első tombolásomra, mikor istenné váltam – tört ki nevetésben és megveregette Zombie hátát.
- Istenné? – köhögte a férfi végre a saját megszokott hangján, bár kissé rekedten.
- Hát nem vetted észre? Isten vagy! – kiáltotta diadalmasan Szkádi. A többiek is bólintottak.
- Jó sokáig rejtegetted előttünk – kezdett bele Vatacumi – De rejély számomra, hogy ha ilyen forrófejű vagy, hogyan sikerült ennyi évszázadon át megjátszanod, hogy egy egyszerű sámán vagy.
Zombie zavarodottan nézett körbe. Tudta, már majdnem sámánná avatása óta, hogy az istenei egyike a kegyét adta neki és megmentette az életét. A tetoválás a csípőjén ennek az emlékét őrizte. Zombie gyorsan felemelte felsőjét, hogy megnézhesse, de a tetoválásnak, mint rúnáinak is, hűlt helye volt.
- Nincs szükséged többé a tetoválásokra – mondta ki gondolatait Loki – Most már az erőd részei, ha látni akarod őket, csak használd az isteni szemeidet – kunkorodott az ő ajka is vigyorra, majd átkarolta megfáradt feleségét.
- Nonna! – kapott észbe Zombie. Odasietett a lányhoz. Ahogy megpillantotta, könnyek szúrták a szemét. Letérdelt és tenyerével a homlokára simított. „Bárcsak itt lenne a regeneráló teám” – gondolta.
„Ugyan, főnök! Már nem kell a tea, gyógyítsd meg magad!” – nézett rá biztatóan Rhune, aki továbbra is félig szellem teste melegét igyekezett adni a boszorkánynak. Shanna könyörgőn nézett rá fel. Megdöbbentette, hogy mennyire hasonlíottak egymásra. Akár ikrek is lehettek volna, bár Shanna orra egy kicsit görbébb volt, szemöldöke pedig nem olyan szigorú ívű, mint nővéréé. Az újdonsült isten bizonytalanul bólintott, majd igyekezett azokra a rúnákra koncentrálni, amiket mindig próbált elsajátítani. Szemei megint világítani kezdtek, keze erei ugyancsak hasonlóan, mint amikor Nonna segített neki a mágia kódjának megfejtésében. Az ujjai végéből melegség gyúlt és a lány arca lassan halovány pírt vett fel és visszatért belé az élet. 

Két kötet?!

Még egy izgalmas hírem van így a cozy őszi időszakra👻 Végre megvan a rendszer a történetben, és aminek a fejezeteit most láthatjátok, az az első kötet lesz. Így át is neveztem a végleges címre a könyvet, ami az ‘A nyakék nyomában’. Nem kérdés, hogy ezután következik a folytatástörténet is, aminek már a címe is megvan, előljáróban csak annyit mondanék róla, hogy ‘A fehér tojás nyomában’ címet kapta és végsősoron ennek a kötetnek is köszönhetem, hogy rendszerezni tudtam a gondolataimat a történettel kapcsolatban. Nagyon izgatott vagyok, mert már közelít a végső etap az első kötetben és pár oldalnyit elkezdtem a másodikból is😍 Egyébként már egyszer nekiestem a folytatástörténetnek, de végleg töröltem pár éve. Akkor még egy teljesen különálló sztorinak indult, a mellékkarakterek sem voltak kidolgozva és túlságosan belecsaptam a lecsóba, nem lett rendes körítéssel tálalva a dolog. Remélem a történetem folytatását is ugyanilyen lelkesedéssel fogom majd megírni, bár az még egy cseppnyit messze van a jelentől👀

(Így zárkózom be a laptopommal, hogy nekieshessek az írásnak)

Guess who's back

El se hiszem, de folytatom a történetet! Zombieék visszatérnek és onnan, ahonnan abbahagytam! Igazából tavasszal hirdettem ki a szünetet, és nem hazudtam, amikor azt mondtam hosszú szünetre megyek… 4 hónap telt el az óta👀De most az új munkahelynek hála és annak, hogy elkezdtem a spirituális kapcsolatomat fejleszteni az univerzummal, sokkal energikusabbnak és tettrekészebbnek érzem magam. 👐 Már a harmadik könyvet olvasom egy hét alatt é sez hatalmas dolog, tekintve hogy az utóbbi két évben szinte alig olvastam, cask egy-egy könyvet néhanapján. A lelkesedésem egyre erősebb és így újultan és egészségesebb mentalitással áldozom a hobbijaim oltárán. 👽

(Én magam se hiszem el, hogy folytatom)

A nyakék nyomában 16. fejezet

 A varázsló átnyújtott egy dobozt neki, amelyben valószínűleg valamilyen áldozatot mutatott be. A fehérbőrű isten bólintott, számos vörös köve csilingelt fejdíszén és nyakában. Mindkét férfi egymással szembe fordult, torkukból mély és pokolian ijesztő hangok törtek fel, mialatt szemeik is világítani kezdtek és a tükörben megelevenedett Atlasz. Nonnának türtőztetnie kellett magát, fel ne kiáltson. Az óriás még a tükrön keresztül is rémisztőnek tetszett. Bele sem mert gondolni, mekkora lehet igazából. Loki megindult az átjáróhoz, majd teste elmerült egy víznek ható burokban és többet nem látták. A többi isten sorra követte, Rhune is elég bátornak bizonyult, miután látta, hogy a magasztosak gond nélkül keltek át. Csak Zombie és Nonna maradt. Mamba rájuk emelte tekintetét, melyben sürgetést vett észre a boszorkány. Tehát még az istenek sem tudták az örökkévalóságig nyitvatartani az utat. A lány nagy levegőt vett, elfogadta Zombie felé nyújtott kezét és együtt átléptek a másik dimenzióba. 

Miután mindez megtörtént a boszorkány szája tátva maradt. Atlasz előttük állt egy lávatengerben, míg ők egy sziklaszirten emelték fel fejüket, hogy rátekinthessenek. Az óriás akkora volt, hogy ők hangyának tűntek mellette. Atlasz fenséges volt, még úgy is, hogy az egész ég nyúlánkos végét tartotta izmos vállain. Egy olyan nadrágot viselt, melynek arany szegése volt, alkarjain arany páncélvérttel. Haját kétoldalt felnyírták és szinte egybeolvadt az éggel, ami a feje tetején nőtt. Szeme vörösen megvillant, érzékelve idegenek jelenlétét. Egyenesen a kis csapatra szegezte immár tiszta tekintetét, és olyan hangon szólalt meg, amelytől megremegett az egész föld. 

- Szóval te vagy Ikina, a leghíresebb sámán – igazította meg az ég felhős nyúlványait vállán – Gondolom nem véletlenül vagy itt – húzódott dús ajka egy kellemetlen mosolyba – Az a sok puhány odafent már nagyon zaklatott és készülnek valamire. 

- A segítségedet kell kérnem, Atlasz – mondta ki határozottan Gale – Nem tudok máshoz fordulni, csak te tudsz nekünk segíteni. – Úgy gondolta felesleges kertelnie. Atlasz nem isten volt, ami már sokkal szimpatikusabbá tette őt számára. Tudta, hogy az egyenes szavak itt sokkal többet számítottak. A többiek elismerően tekintettek rá, de aztán vissza is emelték fejüket a tiszteletet parancsoló óriás jelenségére. 

- Segítek – térdelt le Atlasz, hogy közelebb kerüljön – De előtte a bosszúmat akarom – hördült fel. Nonna megdöbbent. Az óriás szenvedett, de ez sokkal borzasztóbb volt, mint azt a mitológiában leírták. A hatalmas titán elfordult, hogy a többiek láthassák hátát. A hatalmas súly alatt teljesen megtörtek gerince csontjai, hátáról pedig leégett a bőr. Valószínűleg akárhányszor megpróbált leülni, hogy megpihenhessen, a láva szétégette húsát. Csontjai aranyszínben világítottak. A boszorkány szíve összeszorult. „Méghogy az istenek nem kegyetlenek!” – gondolta. 

„Most mi lesz, főnök?” – lihegte Rhune. Az ő arcán is az együttérzés tükröződött. 

Zombie ajkára harapott. Nem volt más választása, és az igazat megvallva jobban szerette a titánokat, mint az isteneket. Régen sok óriást ismert, mielőtt majdnem mindet bebörtönözték, vagy kivégezték a Loki által megnevezett szentfazékok. Hatalmas termetük ellenére nem voltak ők gonoszak, éppen ellenkezőleg. Rengeteg mindent tanítottak az embereknek, akár a sárkányok. Vatacumi is lehajtotta fejét az óriás hátának látványától. 

- Segítek rajtad – nézett maga mögé a sámán – Mind segítünk – bólintottak. 

- Magatokra haragítanátok az összes istent? Ejha, nem számítottam volna erre – mormolta Atlasz elismerően. Zombie leült a vulkanikus kőzetből álló szirtre és megkérte a többieket, hogy fogják meg egymás kezét. Mind úgy tettek, ahogy kérte, Nonna végül az ő kezébe csúsztatta sajátját és finoman megszorította. A sámán élesen fújta ki a levegőt és szemei kéken villantak fel. Elkezdte kibogozni a kódot Atlasz kötésein. A titán egész testén kavarogtak a rúnák, melyeket az istenek égettek belé, hogy képtelen legyen elhagyni helyét. A társaságból úgy tűnt mindenki tudja, mit kell tennie, Nonnán kívül. Aggódva pillantott körbe, majd a férfi kezében pihenő kezére meredt. Hirtelen Rhune lépett mellé, aki egész eddig csendben figyelte őket. Zombie nem tudott volna segíteni, hiszen már ismerte a lány ezt az állapotot. Ha megzavarja, többé nem lesz képes kibogozni a megkezdett rúnakódot. 

„Koncentrálj a rúnákra! Tudom, hogy eddig csak billogokkal dolgoztál, de amíg nálunk voltál, rengeteg könyvet bújtál titokban.” – vigyorgott a kutya. Nonna szemöldöke megrándult és már mondani akart valamit, de a farkas közbevágott – „Igen, lehet, hogy a szépfiú nem vette észre, de én igen. Gondolj arra, amit akkor csináltál, amikor segítettál neki! Csak most a rúnákra összpontosíts!” – Nonnának nem kellett kétszer mondani. Az ő szemei zölden kezdtek égni, mindenével azon volt, hogy felidézze, amit a könyvekben látott. Lassan odaadta az erejét Zombienak, aki az új energiától meglepetten mozdította meg kezét, de aztán elmosolyodott és szorosabban fonta össze ujjaikat. 

Az Atlaszt fogvatartó rúnák sora lassan leolvadt testéről, majd igazi titánból munkált láncokká váltak és sorra leestek róla. A többiek tekintete kitisztult és döbbenten tekintettek maguk elé. Megtörték a görög istenek varázslatát. Zombie elismerte, hogy ebből még borzasztó galibák lesznek és örülhet, ha nem látja majd viszont valamelyikük fejét Árész dárdáján. Felettük az ég mennydörögni kezdett. 

- Hurrá – morogta unottan a sámán.

„Azt hiszem, nagypapi megtudta, mit tettünk” – lihegte Rhune – „Most imádkozhatunk, hogy a germánok mellé ne kapjuk a nyakunkba a görögöket is” – prüszkölte. Idegesen járt fel-alá és körbe-körbe. Tökéletesen tükrözte mindazt, ami Zombie fejében játszódott le. Nonna felnevetett. 

- Sosem felejtem el nektek – mondta a titán kellemesebb hangon, mint a korábbi, bár még így is visszhangot vert – A sebeim kezdenek begyógyulni – simította meg lapockáját és kilépett a lávából, hogy a lábai is regenerálódhassanak – Miben állhatok a szolgálatotokra? 

- Meg kell találnunk egy másik óriást – mondta Loki a lényegre térve – Trüm eltűnt sok évszázada egy nyakékkel, ami nem az ő tulajdona. Ezt kell visszaszereznünk. 

- Kié az a nyakék? – kérdezte gyanakodva Atlasz, miközben lesöpörte a hamut magáról. 

- A germánoké – felelte epésen Nonna – És ha nem segítünk, felkoncolnak mindannyiunkat. 

A titán láthatóan elgondolkozott a hallottakon, de végül csak bólintott. A germánok nem azok az istenek, akik őt letaszították. Velük nincs elintéznivaló ügye. Így hát lehajolt és markába zárta az egész társaságot, majd elindult. Egy hatalmas kaput nyitott meg, amely egyenesen Jotünheimba vitte. Loki felhorkant a nem is olyan rég látott vidék megjelenésén. Szigün figyelmét most nem kerülték el férje igazi érzései. Loki gyűlölte Jotünheimot. 

A titán szélsebesen mozgott, a vidék jégóriásai eltörpültek mellette, de ez nem is csoda, hiszen azok nem voltak igazi óriások. Az egész hó és jégfedte területet felzaklatta a jelenlétével. Határozottan lépkedett, míg el nem ért egy hatalmas hegyhez, ami még nála is háromszor akkora volt. Nagy tenyerével belemarkolt a hegyoldalba, mintha egy nagy, kétszárnyú ajtót feszítene fel. Ez nem is esett messze a valóságtól, a hegyoldal feltárult és egy újabb átjárót rejtett magában. A hatalmas férfi gondolkozás nélkül lépett be és megállíthatatlanul vonult tovább. A hátára tett csapatot ismét markába fogta, mert ahogy Zombie is megérezte, valami rossz közelgett. A hegy belseje egy hatalmas kastély volt, ők pedig az egyik főfolyosóján baktattak az előcsarnok felé, ahonnan mulatozás és rémes kacajok verték fel a jeges csöndet. 

Atlasz elért a csarnokba, és az óriások döbbenten néztek vele farkasszemet. Minden megnémult. A korábban hallott kacajok eltűntek a jégveremben, még a kezük is megállt a falatozás közben. 

- Trümöt keresem – mondta a titán ellentmondást nem tűrő hangon. Az óriások tudták, ki ő, de mégsem hittek a szemüknek. 

- Te… Atlasz vagy – dadogta az egyik, szeméből próbálta a bor mámorát kidörgölni – Haha! – nevetett fel vérfagyaztóan – Annyira részeg vagyok, hogy már délibábokat látok – csapkodta a térdét és a többiek is csatlakoztak hozzá. 

„Remek” – forgatta szemét Nonna – „Pont egy taj részeg bandát kellett kifognunk.”

„De legalább békés részegek és nem bántanak minket” – kuncogott Zombie. Noha az óriások olyan fülsiketítően nevettek, hogy az ő hangjukat meg sem hallották volna, inkább telepatikusan kommunikáltak a hatalmas tenyér alatt. Szkádi leheveredett az egyik tenyérhajlatban, Vatacumi pedig vigyorogva dőlt neki Atlasz hüvelykujjának, onnan nézte a műsort. Atlasz csak sóhajtott egyet, de meglepettségére két röhögés között az egyik óriás felemelte vaskos mutatóujját és az egyik irányba mutatott.